Magyarok Krakkóban

Kevés hely van a világon, ahol olyan lelkesedéssel fogadnának minket, magyarokat, mint Lengyelországban. Persze nincs ebben semmi különös, népeinket ezeréves barátság köti össze. November 10-én Krakkóba indult egy népes magyar küldöttség, hogy megfürödjék testvéreink szeretetében, viszonozza azt, és együtt ünnepelje velük függetlenségük kivívásának 97. évfordulóját.

Három évvel ezelőtt, a Civil Összefogás Fórumnak köszönhetően, a Gazeta Polska nevű jobboldali hetilap olvasóklubjainak meghívására utazott ki először népes magyar küldöttség, több mint ötszáz honfitársunk a lengyelek legnagyobb nemzeti ünnepére Krakkóba. A kétnapos látogatás hagyományt teremtett: azóta minden év novemberében magyarok zarándokolnak a történelmi fővárosba, hogy barátainkkal együtt ünnepelhessék a lengyel függetlenség kivívásának napját, 1918. november 11-ét. Bár az első világháború nemzeteink számára eltérő eredménnyel zárult, a történelmi barátság jövőjét ez sem befolyásolta: osztoztunk és ma is osztozunk egymás örömében és bánatában.

Idén az ünnepség előestéjén, a CÖF öt buszával érkeztek a magyarok a Budapesttől mindössze négyszáz kilométerre fekvő városba. Szállást a Visztula folyón álló egyik hajón kaptak, innen indult a csapat a Wawel-várdomb lábánál található Nemzeti Memória Kereszthez. Az itt gyülekező tömeg a szovjetek által 1940-ben elkövetett katyńi vérengzés áldozataira, huszonkétezer lemészárolt lengyel katonára emlékezik. Az esemény végén a magyarokat köszöntve fölcsendült a magyar himnusz, amit a lengyelek is a vendégekkel énekeltek.

A másnapi szentmisére a waweli székesegyházban kerül sor. Itt nyugszanak a legnagyobb lengyel királyok, köztük Báthory István, valamint Nagy Lajos leánya, Szent Hedvig, a lengyelek Jadvigája. A zsúfolásig telt templomba a magyarok többsége már be sem fért, a prédikációt a katedrális bejáratánál hallgatták végig. A ceremónia végeztével menet indult az ismeretlen katona sírjához, a Jan Matejko térre, és miközben elhaladt az országhoz több szálon kötődő Balassi Bálint emléktáblája előtt is, lengyelek százai várták és köszöntötték a menetelőket. Amikor tudatosul bennük, hogy magyarok is vannak a menetben, sokan könnyes szemmel borultak a nyakukba, az ismert közmondással köszöntötték őket: „Lengyel-magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát”.

 

Lap szám