Klíma a csúcson

 

Decemberben 193 állam vezetője ül össze Párizsban, hogy megmentsék a világot, vagyis 2030-ig a megfelelő mértékben csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátást. Az államok vállalásai azonban nem elegendőek a változáshoz.

– A részt vevő országok nyolcvan százaléka már leadta a vállalásait, tehát pontosan tudjuk, ki mennyi csökkentést tervez véghezvinni. Ez összességében nem elég a globális hőmérséklet-emelkedés 2 Celsius-fokon tartásához, viszont ennél nagyobb emelkedéshez már csak súlyos nehézségek és veszteségek árán tudna alkalmazkodni az emberiség ­– mondja Bart István, az Energiaklub társelnöke, aki korábban az EU kibocsátás-kereskedelmi rendszerének (ETS) hazai bevezetésén dolgozott, illetve a nemzetközi klímatárgyalások számos fordulóján is ott volt.
 

Az unió 2030-ig 40  százalékos csökkentést vállal az 1990-es átlaghoz képest, és később hajlandó növelni az arányokat. Az Egyesült Államok 2025-ig 26-28 százalékkal mérsékli a kibocsátását 2005-höz képest, a kínaiak azt ígérik, hogy 2030-ra megállítják az emissziójuk, illetve  jelentősen visszafogják a fosszilis tüzelőanyagok arányát az energiatermelésben. A párizsi találkozó egyik fő kérdése, hogy az egyelőre önkéntes vállalások végrehajtására milyen ellenőrzési és számonkérési szabályrendszerben sikerül megállapodni.

Az Európai Unió szavatartónak számít, a 2008­-tól 2012­-ig tartó időszakra vonatkozó Kiotói Jegyzőkönyvben az EU 15 tagállama nyolcszázalékos kibocsátás­csökkentést vállalt 1990­-hez képest. Ez sikerült is, bár csak részben a megújulók és az energiahatékonyság ösztönzésének köszönhetően, valójában jelentősen hozzájárult az ipari tevékenységek elvándorlása Európából, valamint a gazdasági válság.


 – Azért van remény – bizakodik Bart István. – Koppenhágához, a legutóbbi klímacsúcshoz képest ugyanis nagyon sokat változott a helyzet. Az Egyesült Államok addig nem vállalt semmit, amíg Kína nem teszi ugyanezt, hiszen így lemarad a gazdasági versenyben. Kína és a többi fejlődő ország viszont ragaszkodott hozzá, hogy a nyugati fejlett országok történelmi kibocsátásai okozták a felmelegedést, ezért a csökkentéseket is nekik kell megvalósítani. Mára azonban nyilvánvalóan a fejlődő országok sem engedhetik meg maguknak, hogy a fejlett országokra hárítsák az őket is súlyosan fenyegető veszélyekkel szembeni fellépést. Most a két legnagyobb kibocsátó, Kína és az Egyesült Államok határozottan kiállnak a közös összefogás mellett és számos más fejlődő ország is nyitott a korlátozásokra.

Kínát és az USA-t is egyre inkább érinti a klímaváltozás a természeti katasztrófák, elsősorban a hurrikánok, valamint a szárazság révén. Kínát a vízhiány veszélyezteti, és egyre nagyobb energiaimportra szorul a növekvő gazdasági teljesítménye miatt. Ezért szeretné optimalizálni az energiafogyasztást, ami kibocsátáscsökkenést jelent.

Bart István szerint bizakodásra ad okot, hogy a megújuló energiaforrások gyorsan terjednek. Kétségek mégis maradnak bőven.

 

Lap szám