Arany városa

Szülőhelyem, Szalonta,
Nem szült engem szalonba;
Azért vágyom naponta
Kunyhóba és vadonba.

 

1865-ben írta Arany János ezt a bökverset, talán a budapesti keserűségei, talán leányának betegsége, talán mindkettő miatt: ki tudja? Mindenesetre, ha valaki Nagyszalontán jár, lépten-nyomon Arany János emlékébe ütközik. Messziről magasodik a Petőfi által is megénekelt Csonkatorony, aztán ott az életnagyságú szobra a nagytemplom mellett, s nem messze onnan a tűzvészben leégett szülőház helyén felépült porta. Pedig Nagyszalontának sok híres szülötte van, Toldi íróján kívül is.

Aranyról is, a többekről is a legmegnyerőbben egészen biztosan Dánielisz Endre tud mesélni. A tanár úr – csak így emlegetik az itteniek –, Nagyszalonta városának legkiválóbb ismerője, számos tanulmánykötet szerzője. Tavasszal múlt kilencven­éves, de oly frissességgel kalauzol a még ma is magyar többségű kisvárosban, mintha ő lenne fiatalabb minálunk. Nyilván nem véletlen ez a hihetetlen életerő: Dánielisz Endre nyolc nyelven beszél, ha kell elő­adást tart Sinka Istvánról vagy Zilahy Lajosról, és amikor megkérdezzük, hogy mi volt az eredeti foglalkozása, így válaszol:

Lap szám