Körvonalazódik Etelköz

Negyedik keleti expedíciójára készül a Türk Attila vezette akadémiai és „pázmányos” régészcsapat 2016 nyarán. A három évtized után újraindított ásatások a tudomány új eszközeinek segítségével leletek százaival igazolják, hogy a honfoglalás kori magyarság anyagi kultúrájának gyökerei a Dél-Urál térségébe nyúlnak.

Az új eredményekhez nem kellett más, csak egy kutató megszállottsága, aki partnernek tekintette az orosz és ukrán régészeket. Ukrajna területén fekszik a Kirovográd, Poltava, Dnyipropetrovszk, Krvij Rig térsége, a térképen három-ötszáz kilométeres oldalakkal körberajzolható terület, amely a magyarság honfoglalás előtti hazájának, Etelköznek a központja lehetett. A mai Ukrajnában a Dnyeper, illetve Moldáviában a Dnyeszter folyó által éltetett területről az utóbbi évtizedekben magyargyanús leletek sokasága került elő. Ezek keltették fel az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoportjának, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszékének érdeklődését, akik kapcsolódó oroszországi kutatásként az Urál-vidéki magyar őshazára koncentrálják immár harmadik éve ásatásaikat. Az eredmények minden várakozást felülmúltak: az etelközi őshaza, amelynek eddig inkább csak történeti-elméleti feltételezés volt, több mint száz feltárt sírral megalapozott történelmi valósággá vált.

Keleti nyitás
– Azt a területet próbáljuk végigkövetni, ahol a magyarok etnoge­nezise végbemehetett – mondja Türk Attila, az expedíciók vezetője. A magyar részről általa vezetett kutatások hosszú szünetet törtek meg: utoljára 1975–1982 között próbáltak magyar régészek közvetlen ásatásokkal nyomaira lelni a magyarok keleti elődeinek. Pont ezért alakította meg 2012-ben a Magyar Tudományos Akadémia a Magyar Őstörténeti Témacsoportot: a gyorsan fejlődő technikai lehetőségek használata nem épült be a magyar régészetbe, nemzetünk korai történetének hivatalosan megnevezett kutatócsoportja sem volt az Akadémián.
 

A régészek „keleti nyitása” nem ment könnyen. A rendszerváltozás során elenyésztek a korábban gyümölcsöző kapcsolatok az orosz (és ukrán) tudományos élettel. A doktori disszertációra készülő Türk Attila ezért 2005–2010 között akadémiai ösztöndíjba kapaszkodva próbált kutatási programot kezdeni Oroszországban. A szocialista idők csereprogramjából megmaradt konstrukció szerencsére még működött, szállást és napidíjat biztosított, így a régész évenként több hónapon át a helyszínen tanulmányozhatta az ősmagyarok és kortársaik leletanyagait bemutató múzeumokat, ásatásokat, megismerkedhetett az orosz, ukrán, bolgár és moldáv kutatókkal.

A személyes kapcsolat keleten még mindig nagyon fontos. Ahogy kollégái mondják, Türk Attila rendkívüli nyitottsága mellett azzal alapozta meg sikereit, hogy partnernek tekintette a nyugaton gyakran lesajnált keleti szakembereket. Aminek

Lap szám