A sehol lakói

Nehéz nekikezdeni. Ugyanis még mindig mozog bennem a kisördög, hogy miért kellett szinte éppen századik születésnapján megszüntetni az Ernst Múzeumot, pontosabban az Ernst Múzeum nevű intézményt, pár évvel ezelőtt? Miért ne lett volna jó kortárs Fotográfiai Központnak ezzel az elnevezéssel, különösen, hogy az épület ugyanaz, az eredeti szecessziós felirat így olvasható, a tér adottságai hasonlóak.


Furcsa, hogy megszűnt egy intézmény úgy, hogy végső soron ugyan­oda megyünk, igaz: döntően más kiállításokra, mint korábban.

S ez az okvetetlenkedés semmiképpen nem szól a Robert Capa elnevezés ellen, csak argumentálja, hogy a tájékoztatókban ma is szívesen olvasnánk például így (még ha kicsit terjedelmes is): Ernst Múzeum – Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ.

Annál is inkább képviselhető ez az álláspont, mert a kiállítások döntő része az átkeresztelés óta egy olyan új szemléletű fotókultúrát szolgál, amelyek már nem is annyira a fotóművészetet tárják elénk, inkább valamiféle totális vizualitást, amely folyamatosan kilép a fotográfia hagyományos értelmezéséből, tradicionális megvalósulásából, lesz egyre inkább médiaművészet, az intermedialitás egyik megnyilvánulása, lesz képzőművészet, egy újfajta képi kultúra.

Megboldogult Ernst Lajos is szerette az újat, hiszen múzeuma működésének időszaka alatt, életében a tér sosem működött hagyományos értelemben vett múzeumként, inkább kortárs galériaként.

 

Lap szám