Erősek, akik visszatérnek

Az Emberbarát Alapítvány szenvedélybetegek rehabilitációjával foglalkozik, ami azt jelenti, hogy fölfelé görgeti a sziklát. Lepődjünk meg, eredménnyel! Nem is akármilyennel.


A negyvenes éveit kezdő A. vegyes tüzelésű fiú volt, mondja róla Bereczki Ágnes, az Emberbarát Alapítvány helyettes vezetője. A vegyes tüzelés az itteni zsargonban azt jelenti, hogy A. nemcsak droggal, de alkohollal is élt. Nehéz esetnek számított minden szempontból, de bízott Bereczki Ágnesékben, és ők is bíztak benne. A férfi ma az alapítvány pékségének vezetője, megállapodott ember, aki nyugodtan jogot formálhat a társadalom megbecsülésére.


Szakma és diploma
Az Emberbarát Alapítvány 1989-ben alakult. Nem sokkal később Kőbányán megvásárolta az államtól a helyi romos zsinagógát a hozzá csatlakozó épülettel együtt. Bereczki Sándor és felesége - mindketten lelkészek – már akkor húsz éve foglalkoztak szenvedélybetegekkel. Mi hajtotta őket? Ágnes asszony azt válaszolja, hogy a nagyszülei, szülei is segítettek a rászorulóknak. Akkor még létezett az az embertípus, akit az Istenben való hit, a jóságban, szeretetben való meggyőződés vezérelt. Ma ez már ritka dolog… A nagyobb családok, családi és rokoni közösségek lassú eróziója vezetett ide.
 

Az alapítvány segítségével a házaspár és a mögöttük álló, majd ezerfős gyülekezet egy év alatt rendbe hozta a zsinagógát. Nem volt könnyű munka, a zsinagógát bombatalálat érte a háború alatt, sérült kupolájából többtonnányi galambtrágyát kellett kihozni. Végül ismét szép templom lett a zsinagógából, ahol nemcsak ökumenikus istentiszteleteket, ünnepségeket, de konferenciákat is tartanak. A falakon meghagyták, felújították az egykori aranyozott héber feliratokat.
 

A kegyhelyhez csatlakozó épület pedig az alapítvány fő bázisa lett. Rend és tisztaság mindenütt. Világos, átriumos gangján biliárd és csocsó, a körben futó függőfolyosókról irodák, hálótermek, foglalkoztatók nyílnak. Ez alapvetően bentlakásos intézmény, összesen százhúsz ággyal. A pincében ott a pékség, amit A. vezet, és ami különböző üzleteknek szállít kenyeret és péksüteményeket. Nagyon sokan szereztek itt sütőipari szakmát, és amikor elhagyták a terápia végén az intézményt, ezzel alapozták meg az új életüket. Sok szenvedélybeteg fiatalkorában az iskolájának és a családjának is a fekete báránya lett, megbuktatták, eltaszították, megvetették. Itt viszont rájött, hogy igenis képes tanulni. Van, aki leteszi az érettségit, sőt többen egyetemre is járnak. Egy részük szociális munkás, terapeuta lesz az alapítványnál.
 

Vékony nejlonszatyor
Logikus rendszerben építette fel a Bereczki házaspár az alapítványnál alkalmazott terápiát, sokan állítják, hogy ez a metodika egyedülálló az országban. Alapos és egyben merész is. Van bátorsága ahhoz, hogy szigorú és következetes legyen, ami egyáltalán nem megszokott jelenség a drogprenvenciós szervezetek körében. 2002-től fogva a megengedés, a rosszul értelmezett tolerancia lett a divat.

Drogliberalizáció, tűcsere, s így tovább... Mégis ők kapják a támogatások elsöprő többségét. Egy ízben a kőbányaiak is pályáztak a Civil Norvég Alaphoz. Még csak válaszra sem méltatták őket. Az OEP ötvenöt ágyra fizet támogatást a kőbányaiaknak, ez fontos juttatás ugyan, de ez minden, amit pillanatnyilag központi, illetve állami intézményektől kapnak. Igazi szakmai kapcsolatot a józsefvárosi drogmegelőzési programmal ápolnak. Józsefváros keretszerződést is kötött öt ágyra az Emberbarát Alapítvánnyal, fizeti az ágyakra vonatkozó költségeket, és már az együttműködés bővítését tervezi. Igyekszik lépést tartani a valósággal akkor, amikor Ferencz Orsolya, a Józsefvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke szerint már nagymamák is árulják a drogot egyes budapesti utcákban, s az általános iskolákban ott vannak az igen olcsó, de annál veszélyesebb dizájner szerek.
 

Kőbányán orvos-addiktológusok fogadják a felvett függőket, ők irányítják egy-egy kliens egészségügyi rehabilitációját, ami gyógyszeres és pszichoterápiás kezelést is jelent. Akinek az alkohol vagy a drog feldúlta az idegrendszerét és pszichéjét, eltorzította a személyiségét, azzal csak azután lehet érdemben foglalkozni, ha kitisztult. Ez Bereczkiék határozott véleménye, úgy tudni, hogy a módszert ők alkalmazták először az országban, és alkalmazzák is, a liberális kritikák ellenére.

Lap szám