…mint Lujos Hevesen

 

A Szerelmes földrajz Kő Pál szobrászművész (barátai és ismerősei számára Lujos) kedves helyeit bemutató adása a jászszentandrási neogótikus templom hátsó ajtajánál kezdődik.

Azért is nagyon fontos számomra ez a templom, mert valójában innen ért a művészet első olyan kisugárzása, amely aztán a mostani életem felé sodort. Ebben a templomban látható az első „köztéri” munkám, Aba Novák árnyékában. Innen indultam el, nagy léptekkel eljutottam Rómába, onnan visszafordulva végigjöttem Európán. Szóval sokfelé eljutottam, de amire igazán büszke vagyok: Perespusztáról elérkeztem a Kecske utcába, a Magyar Művészeti Akadémiáig.

Otthonról – haza
Mindig is erős vágy élt bennem, hogy visszajöjjek Hevesre, nagyapámék házába. Mostani feleségemmel, egykori növendékemmel, Halassy Csillával jártunk le ide, a művésztelepre, és akkor derítettem ki, hogyan is áll e ház helyzete. Előbb-utóbb csak meg lehetett vásárolni. Egy nagyon lerobbant ház és udvar fogadott itt minket. Évek alatt tudtuk csak rendbe hozni. Édesanyám akkor még élt, tőlünk nem messze lakott. Őmiatta is jöttem haza, hogy mellette lehessek, mert amikor édesapát elveszítettük, ő egyedül maradt.

Szolnok és Heves megye határán van a Tadra, mifelénk így mondják, hát én a Tadrában születtem, és Perespusztán nevelkedtem. Elvégeztem a nyolc osztályt, mentem volna tovább a gimnáziumba, de hát arról szó sem lehetett. Osztályidegen, „duplaikszes” voltam édesapám származása, a Maczky család miatt. Pedig ha édesanyámat nézik, aki zsellércsalád legkisebb lánya volt, akkor én páholyban lettem volna. Végül is jóra fordultak a dolgok, elkezdtem festeni, rajzolni. Édesapa tanítgatott mindenfélére.
 

A családi viszonyokról azért el kell mondanom, hogy édesanya itt volt cseléd édesapáéknál. Apai nagyanyám haragudott rá nagyon, amikor ők összeszerelmesedtek. Ki is rúgták nyomban: menjél, itt semmi keresnivalód! A szüleim viszont boldogok voltak együtt, csak éppen tiltva. Nem házasodhattak össze. Megszületésemkor úgy neveztek: zabigyerek.

A fél életemet most Hevesen, a másik felét Budapesten töltöm. Nehéz ez a sokfelé élés. Rengeteg mindent csinálok, és néha azon kapom magam, nem is tudom, mit hagytam éppen abba, hova is menjek vissza. Amikor megszületett Benedek, akkor már helyhez lettünk kötve, vele már nem szaladgálhattunk a világban jobbra, balra. Aztán pedig jött Bálintka. Útközben, az árokparton született. Hevesen voltunk a művésztelepen, amikor Csillára rájöttek a szülési fájdalmak. Futottunk hát fel Pestre, mivel otthonszülést akartunk. A 62-es kilométernél aztán Csilla azt mondja, álljunk meg, szülni fogok. Hát én mit csináljak, kérdeztem. Semmit, csak ölelj át, felelte. Fantasztikus volt! Vaksötét volt, éjjel fél három, mentek a kamionok, mi meg ott álltunk az árokparton, bekapcsolt vészvillogóval. Átöleltem Csillát, és akkor elkezdődött a szülés. Katinkát vártunk, Bálint lett. Nagyon helyes, ügyes kicsi gyermek. Ő is a Waldorfba jár Szentandráson.

Mostanában inkább Hevesen élek, Pest a munkát jelenti. Ott is dolgozom, tanítok, társadalmi életet élek, szaladgálok, amerre rángatnak. De haza ide jövök. Otthonról – haza…
 

Lukak a falban
Perespusztáról bejutottunk Császra, ahol a kápolnával szemben kaptunk egy lakást. Szobánknak és az összevont nyolcosztályos iskola tantermének közös fala volt. Lukakat fúrtam a falba, és onnan lestem, bent van-e már a tanító. Ha megjött, én is besétáltam. Tanyaközpontok voltak itt akkoriban, azok iskoláiba jártak a környékbeli gyerekek, akik éppen összeverődtek. Kocka tanya, Német tanya, Bútelek: majdnem mindenütt laktunk. Ezek már nincsenek meg. Mint ahogyan a császi harangláb is eltűnt. Gyerekkoromban mindig mentünk „csendíteni”, én is voltam harangozó egy darabig. Aztán most már csak egy kereszt van a harangláb helyén. A harangláb tönkrement, nem gondozták, eltűnt. Amit nem gondoznak, nem laknak, az elpusztul…
 

1986-ban hat növendékemmel lejöttem Hevesre, hogy csinálunk itt egy művésztelepet. A főiskola és a helyi tanács kötött is egy megállapodást. Lejártunk hát dolgozni. A gyerekek nagy feltűnést keltettek: más ruha, más mozgás, más attitűd. Még ma is sok minden megtalálható itt, ebben a szép parkban a növendékek munkáiból. Ezek a műalkotások talán a mai fiatalokra is nevelő hatással lehetnek. Születésnapomra a város közössége egy emlékoszlopot állított és még egy fát is ültetett. Hogy legyen itt a „mesternek egy emlékfája”. Aztán hogy művésztelep lesz-e még, azt nem tudom. Isten kezében vagyunk. Mindenesetre Együd László középiskolai igazgatón nem múlik a dolog, visszavárja ide a különc fiatalokat. A világ változik, de talán jó irányba megyünk. És lesz itt még művésztelep.
 

A Maczkyak Hevesben
Az egykori községháza ma múzeum, és az én munkáimnak ad otthont. Gyimesiné Gömöri Ilona főmuzeológus rendezett egy kiállítást a Maczky családról, amelynek története a különböző oldalági nemesi famíliák révén IV. Béla király koráig, az 1200-as évekig vezethető vissza. E kiállításon a 19. század közepétől lehetett nyomon követni a család múltját, mivel a Maczkyak ekkor kerültek Heves megyébe, a szerepük ekkor volt igazán jelentős a térségben. Különböző hivatali tisztségekben, katonai és egyházi pályákon tevékenykedtek. Mindig is nyitottak voltak a közügyek iránt, ebben különböztek sok más nemesi famíliától.

 

Lap szám