Tündérpalota a Duna partján

A polgárosodás és a nemzetté válás központi helyszíne, az első népképviseleti országgyűlésnek és a nemzet új fővárosa születésének otthona, múltjának gazdagságán keresztül megismerhetőek a magyar nemzet utolsó évszázadainak eseményei is. A Pesti Vigadó 2014 óta már nemcsak régmúlt idők emléke, hanem újra a köztünk élő történelem jelképe, amely eredeti funkciójának megfelelően a társasági élet központjává vált.

Ha egy fát a törzsénél keresztbevágnak, de új hajtásokat ereszt, akkor azt ugyanannak a fának nevezzük, hisz a gyökerei, az alapjai azonosak. Egyes kiemelkedő jelentőségű épületek a bennük testesülő gazdag történelem révén már-már élőnek tekinthetőek, őrzik elődjük örökségét, szellemiségét. Mivel a Pesti Vigadó alapjai és falai jelentős részben megegyeznek az egykor helyén álló Redoute-tal, a két épületnek is valójában ugyanannak kell lenni.

Ha az épület létrejöttének még korábbi előzményeit keressük, egészen a török kor végéig, 1686-ig kell visszamennünk, hiszen a Redoute története e zivataros századokig nyúlik vissza. A németek lakta Buda mellett a kereskedelmi utak találkozásánál fekvő, zömében magyarok lakta, középkori falai közé zárt Pest is jelentős veszteségeket szenvedett a törökök kiűzése során. Néhány évtized alatt azonban látványos fejlődésnek indult, egyetem és hivatalok költöztek ide, nőtt azon lakói létszáma, akik önálló teátrumot és benne tánctermet kívántak, helyszíneket, ahol a gyarapodó közösség ügyeinek megbeszélésére, megtárgyalására sort keríthetnek.
 

Az ország életéről azonban már Bécsben döntöttek, és a birodalmi ügyeket is finanszírozó kincstári bevételek rendezése elsőbbséget élvezett; legfeljebb a színháztermet támogatták, de ennek sem volt helyszíne. A középkori Pest ugyanis tíz térből és ötvenkét utcából állt, városfal szabott gátat fejlődésének, amelyet csak a 18. század végén bontottak el. Ekkor alakult ki a mai Vigadó tér is, ahol nem utolsósorban József nádor közbenjárásának köszönhetően 1808 tavaszán elkezdték a régóta vágyott teátrum és a táncterem alapozását, de pénzhiány miatt csak előbbit fejezték be 1812-re. A Városi (később Német) Színház egészen egy 1847-ig állt, akkor tűz következtében megsemmisült, s soha nem épült újjá.

A báli funkciókra szánt, tánctermet is magába foglaló épületet, a Redoute-ot (az olasz eredetű szó jelentése táncterem, színházi előcsarnok) hosszas tervezgetés és forrásgyűjtés után Pollack Mihály tervei alapján kezdték el építeni 1829-ben, és a pesti klasszicista építészet csúcsteljesítményét megjelenítő épületet Pest város közössége az első mulatsággal 1833. január 13-án vehette birtokába. Az épületet kidolgozottságának kifinomultsága, a ragyogó színvilága és fehér tömör falai miatt rövid időn belül elkezdték Tündérpalotának hívni. Népszerűsége, eleganciája alapján nem csoda, hogy hamarosan eldőlt: nemcsak bálterem, táncterem lesz az új közösségi helyszín, hanem egyben a legmagasabb kultúra otthona.
 

Pest városa ekkor még nem rendelkezett hangversenyteremmel, így a komolyzenei élet európai porondjára Pest a Redoute nagytermének felépültével együtt lépett fel. Rövid időn belül olyan európai viszonylatban is ismert művészek léptek itt fel, mint idősebb Johann Strauss, a keringőkirály, ifjabb Johann Strauss, Joseph Lanner, a bécsi keringő atyja, vagy a magyar Erkel Ferenc. Ezekben az évtizedekben – a Redoute-ban megvalósuló hangversenyek következtében is – rohamosan fejlődött a zenei élet Budán és Pesten.

A nagyzenekari művek előadásának céljára, koordinálására, szervezésére megszületett a Pest-Budai Hangászegyesület, amelynek a továbbiakban meghatározó szerepe volt a hazai zenei élet kialakításában, fejlesztésében, így a nemzettudat kialakításában, hiszen számos kezdeményezése a nemzeti érzés kibontakozását eredményezte. 1836. november 27-ei első koncertjük helyszínéül éppen Redoute-ot választották. Az épület a kezdetektől fogva a legkülönbözőbb jótékonysági rendezvényeknek is otthonául szolgált. Az előző évi pesti árvíz károsultjai javára 1839. december 27-én, a Hangászegylet közreműködésével megvalósuló jótékonysági hangversennyel egy, már Európában is elismert, magát mindig büszkén magyarnak valló zongoravirtuóz lépett a színpadra: Liszt Ferenc. Lisztet a hazai közönség zongoravirtuózként, zeneszerzőként és karmesterként is hatalmas lelkesedéssel fogadta, amit a mester számtalan varázslatos fellépésével és ősbemutatóval hálált meg. Jótékonysági fellépései során a Hangászegylet támogatására is futotta, így segítve a pesti zenei élet kibontakozását, fejlesztését, egyben minőségének javítását.

 

Lap szám