Protokoll

A diplomáciában fontos szerepük van az aprólékos viselkedési szabályoknak. A hétköznapi életet a látszat ellenére szintén befolyásolja az illem, noha ezt sokan figyelmen kívül hagyják. Nagy Ildikó főiskolai szakvezetővel, címzetes docenssel az etikett történetéről, az illemszabályok változásáról és a protokollszakmáról beszélgettünk.

 

– Mikorra nyúlnak vissza a viselkedéskultúra gyökerei?
– Tulajdonképpen a teremtésig. A Biblia szerint Ádám és Éva parancs ellenére fogyasztott a tiltott gyümölcsből, vagyis megszegtek egy szabályt, amiért büntetést kaptak. Az első törvények is a viselkedéskultúrához kapcsolódnak. A koronként és népcsoportonként változó társadalmi normák, amelyek előírják a helyes és követendő viselkedést, illetve a megszegésükért járó szankciók gyakorlatilag egyidősek az emberiséggel.


– Miért volt szükség normarendszerre már az őskorban is?
– Gondoljunk csak bele, mi történne, ha mindenki a saját elképzelései, szabályai szerint élné a mindennapjait. A társadalmi stabilitás alapja a spontán vagy tudatos módon kialakított együttműködési rend. Ezzel az emberek többsége tisztában volt időszámításunk előtt, és tisztában van napjainkban is.


– Mikor kezdtek egységesülni az európai illemszabályok?
– Nemzetközi protokollról a korai középkortól beszélhetünk, nem véletlenül használjuk ma is szinonimaként az udvarias jelzőt arra, akit illemtudónak tartunk. A királyi udvarokban szigorú szabályok határozták meg a helyes viselkedést, amit az alsóbb osztályokban igyekeztek utánozni. A spanyol, francia és bécsi udvari etikett nagy hatással volt az európai társadalmak viselkedéskultúrájára, ám az erőltetett, bonyolult társasági szabályok idővel sokat enyhültek. Az európai viselkedéskultúra alapjai a polgárosodás során, a 19. század második felében alakultak ki, ugyanakkor minden országnak megmaradtak vagy idő közben kialakultak a honi sajátosságai is.


– A különböző országok társadalmi, kulturális és vallási szokásainak figyelmen kívül hagyása miatt sokan kerülnek kínos helyzetbe.
– Valóban. Jó pár évvel ezelőtt a magyar sajtót bejárta a hír, hogy Egyiptomban helyiek eltángáltak egy fiatal magyar párt. Sokan nem értették, mivel szolgáltak rá, aztán kiderült, hogy egy helyi templom lépcsőjén csókolóztak a nagy nyilvánosság előtt, ami a helyi szabályok szerint teljességgel elfogadhatatlan. Ez persze nem indok arra, hogy valakit összeverjenek, de az eset tanulságként szolgál mindenki számára: ha személyesen szeretnénk megismerkedni egy idegen nép kultúrájával, nem árt előre tájékozódni a helyi szokásokról, illemszabályokról.
 

– A diplomáciai életből tud olyan példát meríteni, amikor valaki súlyosan vétett a protokoll szabályai ellen?
– Alig van olyan politikus, aki pályafutása során ne követett volna el ilyenfajta hibát. Volt, aki például átölelte II. Erzsébet derekát, kitűzőt akart az uralkodó ruhájára tűzni, vagy egy héttel a születésnapja előtt köszöntötte fel a királynőt. Más a hivatalos útján a tervezettnél hat órával korábban érkezett meg a repülőtérre, vagy belügyminiszterként kezet akart fogni egy ortodox zsidó fiatalemberrel, egy diplomatafeleség pedig rágyújtott a Nobel-díjak átadási ünnepségét követő vacsorán. A frissen beiktatott Göncz Árpád egykori köztársasági elnök okosan oldotta meg a helyzetet annak idején. Károly herceg és Lady Diana magyarországi fogadásakor azt kérte, ne vegyék tőle rossz néven, ha esetleg nem sikerül maradéktalanul tökéletesre a protokoll. „Az Önök családja már ezer éve gyakorolja azt, amit én pár napja” – mondta.

– A modernizáció milyen hatással van az etikettre?
– Mint mondtam, a történelem során sokat változtak az illemszabályok, de vannak általános érvényűek is. Hiába terjedt el például az elektronikus levelezés, egy nagyobb volumenű rendezvényre szóló hivatalos meghívót illik postai úton is eljuttatni a célszemélyekhez.
 

– Milyen múltra tekint vissza a protokollos szakma?
– Tulajdonképpen már Madame de Pompadour, XV. Lajos francia király hivatalos szeretője is ezzel foglalkozott: befolyásos szerepet töltött be az udvarban, beleszólhatott az államügyekbe és a külügyekbe is. A protokoll-szaktanácsadás mint önálló, hivatalos szakma ugyanakkor vitathatatlanul a modern kor szüleménye.
 

– Hogy lehet, hogy a magyar protokollosoknak csak 1993-ban alakult egyesülete?
– A szocialista ideológia jókora pusztítást végzett a hétköznapi és a politikai protokollban. A „minden ember egyenlő” elv alapján urizálásnak minősítettek gyakorlatilag mindent, ami korábban a jó modor fogalmába tartozott. A protokollos szakma ezzel együtt eltűnt a süllyesztőben. A rendszerváltás aztán ezen a területen is változást eredményezett.
 

– Hogyan változott a férfiak és nők aránya a szakmán belül?
– Néhány évtizeddel ezelőtt a diplomáciai életben szinte kizárólag férfiak vettek részt, mára ez teljesen megváltozott. A protokollosok között jelenleg a hölgyek vannak többségben. Hogy ennek mi az oka, arra inkább egy szociálpszichológus tudna megfelelő választ adni. Ha tippelnem kellene, azt mondanám, a kiváló szervezőképességünk és a nagyfokú érzékenységünk az, ami megfordította az arányokat.
– 2013 szeptemberétől az erkölcsi nevelés önálló tantárgy. Mit szól ehhez?

Lap szám