A nap belülről süt

Kismartoni látogatás

 

„Magyar vagyok.
Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.”
(Petőfi Sándor: Magyar vagyok)


Esterházy-rostélyos, Esterházy-torta, Esterházy-kastélyok. Huszonnyolc vár és kastély, földbirtokok, városi házak, paloták, festmények, felbecsülhetetlen gazdagság. Esterházy Péter író és Esterházy Márton, aki a harmadik gólt lőtte a braziloknak 1986 tavaszán. Hűség a császárhoz. Nagyjából ennyi jut eszébe hirtelen az embernek, ha az ország hajdan leggazdagabb és legelőkelőbb családjára gondol. Kevésbé, hogy az Esterházyak mindig hű magyarnak gondolták magukat, és rengeteg pénzt költöttek kultúrára. És hogy az utolsó Esterházy herceg és felesége alaposan megszenvedte a magyar hazához való hűségét.

Azért azt soha nem gondoltam volna, hogy a német himnuszt, a Gotterhaltét fogom fütyörészni Kismartonból hazafelé menet. Hiszen soha nem szerettük a labancokat, ám itt, az Esterházyak ősi kastélyában a Haydn életét bemutató kiállításon annyiszor a fülünkbe húzták, hogy benne ragadt. Télen amúgy minden zárva van Burgenlandban, a legkisebb magyarok lakta határon túli térségben, mely a trianoni döntéssel a mai napig érthetetlen módon került a korábbi közös állam utódjához: Ausztriához. Kísértetjárta kastélyként borong felénk Fraknó, Léka képe, a legkisebb magyar városban, Ruszton is zárva a halászok temploma. Talán egyedül a kismartoni kastély van nyitva, a már említett nagy zeneszerzőnek, Haydnnak és a koncertteremnek köszönhetően.

Sopron felől átlépve a határt, a szokásos forgalomlassítással találkozunk. Egy szem osztrák rendőr integet nekünk, hogy ne álljunk meg, menjünk csak nyugodtan. Mi teljesen nyugodtak vagyunk, csak az nem megy bele a buta fejünkbe már évek óta, hogy miért nem a schengeni határt jönnek jobban ellenőrizni, miért az unió belső határait védik? Akkor minek az egész schengeni egyezmény a belső határok átjárhatóságáról?

 

De gyorsan túltesszük magunkat ezen, annál kevésbé a magyar feliraton: „Ne szemetelj!” Jó, persze, ismerjük honfitársaink szemetelési képességeit, de mennyivel kevésbé lenne ez sértő, ha ugyanezt a mondatot két nyelven írták volna ki… Persze mi nem azért jöttünk ide, hogy bosszankodjunk a labancokon, akiknek valószínűleg országuk se lenne nélkülünk, mint azt a nemrégiben sugárzott, Mária Teréziáról szóló tévéfilmből (is) megtudhattuk, hanem a kastély és az Esterházyak miatt. Utóbbiakról köztudomású az uralkodóhoz való elkötelezettségük, de azért volt közöttük kuruc tábornok, Esterházy Antal, zsidómentő herceg, a már említett Esterházy Pál, és a törökverő hős is, a szintén Pál keresztnevű Esterházy. Utóbbi részt vett Zrínyi Miklóssal együtt az eszéki híd felégetésében, számtalan csatában tüntette ki magát, Magyarország nádora volt, és elsősorban katonai érdemeiért ő kapta a hercegi címet az uralkodótól.

Az Esterházyakról keveset lehetett beszélni a kommunizmus évei alatt, pedig az ország leggazdagabb családjaként jelentős kultúrapártoló, mecénási tevékenységet folytattak, nem szólva az általuk szerzett versekről vagy kantátákról.
 

Burgenlandi központ ide vagy oda, szombaton elég kihalt a város. A főutcán a német szó mellett sok a magyar, utóbbiak főként kisgyermekesek. Jelentős számban dolgoznak errefelé Sopronból vagy más nyugat-magyarországi városból. Gábor például Bécsújhelyt dolgozik, kisgyermekével és várandós feleségével sétálgat a napsütésben. Szintén soproni.

 

Lap szám