Belső hangok követése

Látogatóban Kiss Márta festőművész kiállításán, műtermében
 

„Szeretem nézni, figyelni az embereket. Csak úgy, a gyönyörködés kedvéért. Ha szépek, azért, ha csúnyák, azért.”
(Kiss Márta)

A kortárs festészet szemléleti áramlatai szinte parttalanná bővültek. Az alig több mint száz éve forradalmian megújuló európai festészet nézőpontjai azóta is rendkívül tágak. A valóságábrázoláshoz igazodó, realisztikus, látványalapú festészet éppúgy él, mint a legelvontabb törekvések sokaságai. Egy ideig úgy tűnt, hogy a realizmus kifejezéssel csak nagyon lazán körvonalazható szemléletek kihagyhatók a 20–21. század megújulásainak sorából, hogy mindent „legyőz” az absztrakt, elvont stílusok sokasága, a geometrikus megoldásoktól az expresszív kifejezőerőig.
 

Ám mégsem így történt. A II. világháború után megjelent a hiperrealizmus, ennek különböző változatai, és a sokféle folyamat között manapság azt érzékeljük, hogy ez a fajta művészi világkép reneszánszát éli, képes megújulni, úgy képviselni a tradíciót, hogy közben a máról és a mához is szóljon, ne a szemléleti nosztalgia éltesse, hanem a szakmai alázat és tudás újra becsben tartott minősége.

Az elmúlt évek magyar festészetében is újraéledtek ezek a törekvések, melyek behatárolására nem alkalmasak a megszokott szakkifejezések. Ha megpillantunk egy-egy ilyen, nagy műgonddal elkészített képet, annak katartikus hatása van, újraéleszti hitünket abban, hogy igenis alapvető a festeni, rajzolni tudás, a magasrendű szakmai/művészi felkészülés, felkészültség, az ezzel együtt járó alázat.

 

Lap szám