1972. március 15.

Szöveg: Bencsik Gábor
Fotó: Fortepan/Rubinstein Gábor

Munkásőrök sorfala a Petőfi-szobor előtt 1976-ban

Az alábbiakat 1972. március 16-án és 17-én jegyeztem föl. A gépelt kézirat ma is megvan.

Mire a Március 15. térre értem, a hivatalos ünnepség a vége felé járt. Néhány százan maradhattunk ott, szinte mind diákok, körülálltuk a szónokoktól otthagyott üres térséget. A tér egyik sarkán ötven-hatvan rendőr ácsorgott látszólag tanácstalanul, mellettük néhány munkásőr, akik az ünnepségről maradhattak ott.

Suttogva, hangoskodva vagy természetes hangon beszélgettünk fontos és lényegtelen dolgokról, de igazából mindenkit egyetlen kérdés foglalkoztatott: mi lesz most? Hírek jöttek: a környező utcák tele vannak rendőrautókkal, valakiket egy másik téren elkaptak, innen mindenkit begyűjtenek, most már el sem lehet menni. Valaki nyomtatott Nemzeti dalt osztogatott. Vártunk.

A rendőrök egyszer csak megindultak, elkezdték kiszorítani a diákságot. Kissé csalódottan vettem tudomásul, hogy ellenállás nélkül engedünk a nyomásnak. Elindultunk, egy csoport az Erzsébet híd alatt a Mátyás-pince felé, a többiek a templom mellett, a boltív alatt a Váci utcába. Itt nem voltak sem rendőrök, sem rendőrautók.

Az 1970-es években spontán tüntetések alakultak ki március 15-én. 1971-ben már több mint százan vettek részt a demonstrációkon, a Petőfi-szobornál tömegoszlatásra is sor került. 1972-ben ezer fölött volt a résztvevők száma, közülük 88 főt állítottak elő, gumibotozás is volt. 1973-ban a hatalom már készült a tüntetésre, többeket előre őrizetbe vettek. A nap során 444 személyt „vontak felelősségre”. Az 1974-es ünnepség biztosításában 125 operatív tiszt, 500 egyenruhás és 50 civil ruhás rendőr, 1200 munkásőr, 400 ifjúgárdista, 30 rádiós közlekedési járőr, illetve urh-gépkocsi, öt hangszórós gépkocsi és hat vízágyú vett részt, a spontán tüntetéseket akkor sikeresen leszerelték.

A híd alatti parkolóban három rendőr egy diákot vett körül. Ahogy közeledtünk, a tömeg fütyülni és fújolni kezdett, saját hangjától fölbátorodva egyre hangosabban. Csodálkozva álltam meg: addig soha nem mertem volna fújolni a rendőröket a fülük hallatára, még így messziről, a tömegből sem. Azt éreztem, hogy ezt nem szabad, nem a megtorlás miatt, hanem egyszerűen mert nem szabad. Aztán meg a saját érzéseimtől jöttem zavarba.

A diákok egyre hangosabbak lettek. A rendőrök beültették a kocsijukba a diákot, és elhajtottak. Akkor nem az jutott eszembe, hogy szegénnyel mi lesz, hanem hogy a rendőrök megfutamodtak. Nagyon jó érzés volt, vidám lettem, felszabadult, legszívesebben tapsoltam volna örömömben. Győzelem, azt gondoltam, igazi győzelem, és nekem is részem volt benne.

Közben a tér felől tovább nyomult előre a rendőrök csatárlánca. Többedmagammal a hídra mentem föl, onnan néztük, mi történik odalent. Valaki elkiáltotta magát: menjünk át Budára! Jókor jött a fölszólítás, a csoport már oszlani kezdett, de az új cél újra tartalmat adott az együttlétnek.

A budai hídfőtől egy körülbelül harmincfős társasággal a vár felé indultam. Fölmentünk a nagy rondella melletti kapuhoz, de az zárva volt, csak a falak mentén lehetett továbbmenni a budai oldalon. Itt kissé földuzzadt a csoport, kokárdás diákok csatlakoztak hozzánk. Volt köztük két részeg is, akik hangos handabandázással igyekeztek fölhívni magukra a figyelmet. (Ma, 2021-ben szúrom közbe: semmi kétség, hogy provokátorok voltak. Akkor ez meg sem fordult a fejemben.)

Az alagútnál a lépcsőn lementünk az Attila útra. Valaki kitalálta, hogy menjünk vissza Pestre, elindultunk vissza az Erzsébet híd felé. Néhány perc múlva rendőrautó állt meg mellettünk, két rendőr szállt ki. Megállították a menetet, és fölszólítottak minket, hogy menjünk haza. A diákok körbeállták őket, néhányan megpróbáltak vitatkozni velük, szabadságjogokat meg méltó ünneplést emlegettek. A rendőrök nem reagáltak a vitára, csak azt hajtogatták, hogy mindenki menjen haza. Az egyik részeg hátulról üres borosüveggel megpróbálta megdobni a rendőröket. Az üveg nem talált, csattanva tört szét mögöttük az úton. Az egyik rendőr erre ordítani kezdett, követelte, hogy adjuk ki a dobálót. Valaki azt mondta, hogy a szomszéd házból dobták az üveget. A rendőr abbahagyta az ordítozást, patthelyzet állt elő. Végül a rendőrök mentek el. Továbbindultunk.

Valaki javasolta, hogy menjünk föl a Tabánba, ott nem vagyunk szem előtt. Lazán szétszóródva föl is mentünk. Valaki fölkiáltott: rendőrautók! Már hallottuk is a motorzúgást. Valósággal szétrobbant a csoport, mindenki rohanni kezdett. Tíz-tizenöt autó tűnt fel a Tabán útjain, bőgtek a motorok, csikorogtak a fékek, zuhogtak az ajtók. Én is rohantam, ahogy csak bírtam. Mikor kifulladtam, megálltam, visszanéztem. A Tabán üres volt, sem autót, sem embert nem lehetett látni. Csönd volt és béke. Ezt valósággal árulásnak éreztem, nem gondoltam volna, hogy ennyire nem marad semmi nyoma annak, amit az imént átéltem.

A hídon Pest felé újra kisebb diákcsoportok mentek. A Március 15. tér tele volt rendőrökkel, oda nem lehetett lemenni. Elindultunk az Astoria felé. Hamarosan több százan voltunk megint, a következő sarkon újabb népes csoport csatlakozott hozzánk.

Befordultunk a Petőfi Sándor utcába, talán a Pilvaxhoz tartottunk, nem tudom. A rendőrsorfalat csak akkor vettem észre, amikor már nem voltak messzebb harminc méternél, a Petőfi Sándor utca teljes szélességét elfoglalva, szorosan egymás mellett jöttek. A diákok egyre rövidebbeket léptek, a rendőrök egyre hosszabbakat. A csöndben egy rendőr elkiáltotta magát: az anyátok istenit! Rohanni kezdtek felénk.

Megzavarodva álltam az út közepén. Teljes képtelenségnek éreztem a helyzetet, ilyen nincs, nem lehet. A diákok elrohantak mellettem, végül én maradtam legelöl. A holtpontról egy gumibotütés mozdított ki. Nem volt nagy ütés, sőt éppenséggel gyenge volt, a szemmel látható zavarodottságom bizonyára a rendőrt is zavarba hozta: most mit kezdjen ezzel a kamasz gyerekkel? Ahhoz azonban éppen elég volt, hogy megértsem, itt rohanni kell.

Szerencsémre az út közepén jöttem, volt helyem visszafelé is, de hátrapillantva láttam, hogy a parkoló mellett a keskeny járdára szorultakat nem kímélik, sikoltások, kiabálások és csattanások hallatszottak, amíg azok is kivergődtek az úttestre.

A meglódult tömeg rohanva ért ki a Kossuth Lajos utcába, ahol éppen csúcsforgalom volt. Ott is rohantunk tovább, néhányan az úttesten, többen a járdán. Én a tömeg közepén futottam, az ütés okozta sokk idáig lódított. Futás közben meglepetten tudatosult bennem, hogy a járda tele van járókelőkkel. Egy pillanatig, ahogy elfutottam mellette, láttam egy idős asszony csodálkozó tekintetét. Szatyorral a kezében állt a járda közepén, körülvéve a futók forgatagával, és az arcán mélységes döbbenet tükröződött: úristen, hát mi történik itt?

A rendőrök valahol lemaradtak, a vad rohanás lendületét veszítette, hamarosan éppen olyan volt a város, mintha meg sem történt volna az a rohanás. Elmentem még a Pilvaxhoz, de ott nem volt semmi. Elgyalogoltam a Nemzeti Múzeumhoz, a kert zárva volt. Nem volt már a számomra folytatása a napnak. Tudtam, hogy egy évet kell várnom rá, hogy újra megtapasztaljam, amit aznap átéltem.

Hasonló tartalmak

Hunky horror: tragikus magyar sorsok Amerikában

Hozományvadászokról, szerencsétlen sorsú prostituáltakról, néhány dollárért gyilkoló munkásokról szóló újságcikkek alakították a századforduló Amerikájában a magyar bevándorlókkal kapcsolatos képet.

A zsinagóga, ahol a Süsü, a sárkányt forgatták

Kétszáz éve, 1821. július 20-án szentelték fel az óbudai zsinagógát. Ha ma már nem emelkedik is ki a környező házak közül, a hosszú időn át tévéstúdióként használt épület ismét régi fényében várja a híveket.

Századfordulós Balaton

Száz évnél is régebb óta virul a strandélet a nagy tó partján, de azért volt idő, amikor a környékbelieken kívül szinte senki nem járt oda.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • _fbp

A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _ga_M1TCWC2EWM

Összes tiltása
Összes engedélyezése