A gondviselés krónikása

Kéri Gáspár
Fotó: Szentpétery Tibor (szentpeteryfoto.hu)

Amikor az ifjú Szentpétery Tibor hetvenkilenc pengő nyolcvan fillérért megvásárolta első fényképezőgépét, talán még nem sejtette, hogy egy életre elkötelezi magát a fotografálás mellett. Hosszú évtizedek során felhalmozott felvételein lelkesen és lelkiismeretesen örökítette meg a természet szépségeit, a magyar történelem kataklizmáit, kulturális örökségünk meghatározó emlékeit.

Idősödő úriember jelenik meg kifogástalan öltözékében egy óbudai ásatáson. A hetvenes évek második felében járunk, az aquincumi aquaeductus, a római vízvezeték maradványainak feltárása idején, amikor fontos leletegyüttes került elő a földrétegek alól. A munkálatok pillanatnyilag szünetelnek; a régészek talán szendvicsüket majszolják, a nagyobb földmozgatást végző, micisapkás nyugdíjas bányászok pedig ásójukra támaszkodva cigarettáznak. Az idősödő férfi leereszkedik a kutatógödörbe, és addig takarítja, rendezgeti a lelet körüli rögöket, amíg a látvány tökéletes nem lesz. Ezután akkurátusan előveszi a fényképezőgépét, és exponál. A felvételek elkészülte után feljön a gödörből, az ilyen esetekre magánál hordott kis ruhakefével letakarítja öltözetét, és távozik. Dr. Szentpétery Tiborról, aki ekkoriban zömmel ezeken az óbudai régészeti helyszíneken, munkaidő előtt vagy után készíti a Budapesti Történeti Múzeum számára fényképeit, senki nem tudja, hogy a második világháború egyik jelentős haditudósító fotográfusa volt. Nem is tudhatja, hiszen még a legvidámabb barakk akolmelegében is ritkaságszámba ment, hogy egy ántivilágból itt ragadt egykori katonatisztet, akit ráadásul egy negyvenes évekbeli, pünkösdi Pesti Hirlap-címlapfotó nyomán klerikális fotóriporternek bélyegeztek, intézményi megbízásból fotografálni engedjenek.

Az erdélyi örmény gyökerekkel bíró Szentpétery Budapesten született 1916-ban. Szenvedélyes túrázóként fordult figyelme a fényképezés felé már egészen fiatalon, e második passzió – később életpálya – haláláig, hagyatéka precíz rendezgetéséig megmaradt. Jogi tanulmányok után pénzügyminisztériumi tisztviselőként kezdte pályáját, majd 1938-ban megkapta a katonai behívóját. Az erdélyi bevonulás eufóriáját és a rövid magyar világ berendezkedését a fogatolt tüzérség tisztjeként szolgálta végig – saját bevallása szerint két éven keresztül szinte le sem szállva lováról. Közben kétaknás riportergépével, igaz, még saját célból, de folyamatosan örökítette meg ennek az időszaknak a mindennapjait.

A fotografálás akkor fordult számára szó szerint véresen komoly hivatássá, amikor a Magyar Királyi Honvédség keretein belül 1942-ben megalakult haditudósító század zászlósaként a Don-kanyarban találta magát. Képei tanúsága szerint maga is ott volt az első vonalakban; a vadászpilótaként ugyancsak a Donnál szolgálatot teljesítő Horthy Istvánról és századáról is jellemzően az általa készített képek jelentek meg a magyar sajtóban. Szentpétery sebesülése szintén nagy szenzációt keltett országszerte. Egy harcoló alakulathoz csatlakozva éppen akkor érték a lövedékek, amikor a szeméhez emelte Leica gépét. Az objektív kivédte az egyik golyót, amely végül csak a karjába fúródott, így kerülhetett haza 1942 augusztusában. Sebesülése pontosan abban az órában történt, amikor a máriaremetei kegytemplomban a frontról való hazatéréséért szólt az ima – a roncsolt gép mondhatni a gondviselés egyszerre megrázó és felemelő tárgyi emléke lett. A haditudósítói pálya végül Németországban, az amerikai hadifogságban fejeződött be.

Ilyen előélettel természetesen nem sok jóra számíthatott a népi demokrácia éveiben. Az államosítás során elvették budai, Krisztina körúti fotószalonját, és alkalmazottként is félévente kicsapták minden munkahelyről. Végül a Híradástechnikai Ipari Kutató Intézet (HIKI) ipari fotósaként helyezkedett el 1953-ban, és annak jogutódjától is ment nyugdíjba 1980-ban. Már a HIKI alkalmazottja volt tehát, amikor kitört a forradalom, és kabátja alá rejtett kamerával reggelente elindult, hogy dokumentálja az eseményeket. A hegyekhez való vonzalmát, így a túrázást és vele a fotózást soha nem adta fel: Magyarország bebarangolásán túl végigjárta a Kárpátok jelentős részét. Közben másodállásban megtalálták a múzeumi munkák, a Budapesti Városvédő Egyesület fotólaborját vezette több mint húsz esztendeig társadalmi munkában, ez időszak alatt feldolgozta a főváros határköveit és a dualizmus korában világvárossá fejlődő település épületszobrászati díszítőelemeit. Ceaușescu falurombolási programja idején belefogott az erdélyi szász erődtemplomok dokumentálásába, egy idős barátjának Trabantjában utazva, gyakran igen kalandos körülmények közt, a publikálás reménye nélkül. Az akkor fotózott templomberendezések jó része elpusztult, a felvételek az utolsó pillanatban készültek el.

Mindebből jól látszik, hogy Szentpétery Tibor számára a fényképezés életforma volt, és a legnehezebb időkben sem akart lemondani róla. Haditudósítóként saját bevallása szerint sosem szerkesztette és komponálta képeit, hanem ösztönösen, a témára találva fotózott, alkalmazott fotográfiáit viszont hihetetlen precizitással és maximalizmussal készítette. Másfél évtizeddel a halála után éppen ideje, hogy munkássága az őt megillető helyre kerüljön. Ezt segíti, hogy a gazdag, rendezett hagyatékot a családnak részben már sikerült digitalizálnia, a képeket bárki megnézheti a szentpeteryfoto.hu oldalon.
További cikkek
Műhely A mozgás zenéje

Nagy Lea (2000) költő és szerkesztő. Szolnokon született, a Magyar Írószövetség és az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tagja, az írás mellett képzőművészettel is foglalkozik. Első kötete, a Légörvény elnyerte a Magyar Írószövetség Debüt díját 2019-ben

Anziksz Csak azért is gyógyító magyarok

A magyar orvosképzés két és fél évszázados történetében tudományos eredmények egymásra épülő hálózata rajzolódik ki. Bár a magyar orvosok felfedezései sok esetben megelőzték a korukat, gyakran feledésbe merültek, vagy – mint Semmelweis Ignác esetében – nem vették őket komolyan.

Hívószó A tánc a szeretet nyelve

Tízéves kora óta áll a színpadon. A táncosok pályája nem hosszú, csupán két évtized – neki hosszabb időszak adatott. Harmincévesen lett Kossuth-díjas, harminckilenc évesen az Opera Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja: Aleszja Popova balettművész vallja, pályája során mindvégig a szeretet adta teljességet élte meg a színpadon.

A hely szelleme Két ajtó, egy álom

Bor-Piac és Bor-só. Rögtön megakad a szeme a két hívogató feliraton annak, aki Nagymaros idilli főterén jár. Nehéz dönteni, hova is térjen be az ember, de a két helyet nem is lehetne különválasztani. Nemcsak a tulajdonos, de a helyek mögött álló filozófia is egy.

Anziksz Bíbor palást és csípős nyelv

Négyszázötven éve született Pázmány Péter. A magyar ellenreformációt vezető bíboros érsek kíméletlen szitkokkal ment neki protestáns ellenfeleinek, politikai ügyekben viszont felettébb pragmatikusan gondolkodott – nemhiába látta meg benne az utókor a magyar kultúra egyik legfontosabb alakját.

Hívószó A tevékeny szeretet erejével

„Azzal tudok hatni, amivé formálom magam – ebben rejlik a felelősségem. Mindaz a szeretetet és odaadás, amivel az elítéltekért és a hajléktalanokért szolgálhatok, engem is táplál” – mondja Lólé Attila asztalosmester, egykori fogvatartott, ma börtöncursillók közreműködője, hajléktalan emberek segítője.