„Az első gyújtópont 2002-ben volt. Egy pórszombati keresztszentelésen megismerkedtem Kovács Gyula erdésszel, tőle hallottam először a gyümölcsészet szót” – meséli Szarvas József az előző lapszámunkban megjelent interjúban. A kertben ülünk, körben csupa gyümölcsfa, a tündérkert maga. Gyümölcsészet. Ami semmiképpen nem összekeverendő a gyümölcstermesztéssel. „A gyümölcsészetben benne van az önfenntartás, azaz az öngondoskodásnak az az elemi és ősképi része, ami mára szinte kikopott a hétköznapjainkból gyümölcsfástól, kemencéstől, konyhakertestől, állatostól, közösségestől – gyökerestől kiirtotta előbb a kommunizmus, aztán a globalizmus lélektelensége” – mondja Szarvas József. Vele nem lehet úgy beszélgetni sem színházról, sem Viszákról, sem Zsámbékról, hogy Kovács Gyulát meg ne említse. Akinek máig az a jelmondata: „Mentsük meg a Kárpát-medence őshonos gyümölcshagyatékát közösségerősítő szándékkal!”
KOVÁCS GYULA
Erdész, gyümölcsész. Az utóbbi négy évtizedben több mint háromezer-ötszáz ritka gyümölcsfajtát mentett meg, és létrehozta Európa legnagyobb egy nemzethez tartozó gyümölcsgyűjteményét, a pórszombati génbankot. A Tündérkertek mozgalom szellemi atyja, alapítója
Kovács Gyula az egész életét arra tette fel, hogy a Kárpát-medence még élő tájfajtáit összegyűjtse névvel, históriával, gasztronómiai leírással. Több mint háromezer-ötszáz őshonos fája van, közte ezerötszázféle alma- és ugyanennyi körtefával. Amikor éppen két évvel ezelőtt meglátogattuk Pórszombatban, Kovács Gyula éppen úgy hivatkozott Szarvas Józsefre, ahogy a színművész az erdészre. Mindketten az élő közösségben hisznek, abban a közösségben, amely a földben gyökeredzik. Kovács Gyula történetében erősen közreműködik a hely szelleme is: az egykori göcseji gyepű. Pórszombat hagyományosan a nyugati határsáv része volt az Őrséggel, a Hetéssel, a „sötét Göcsejjel”, annak tanyavilágával együtt. Ezer éven át gyepű volt ez a terület, lakói pedig szabad emberek, akik Árpád óta védték a nyugati határt minden veszedelemtől. Őrszolgálatukért szabadságjogokat kaptak, saját szokásjog szerint éltek hihetetlen gazdag kulturális, néprajzi hagyománnyal. Ennek csak 1945 után lett vége, sőt az ötvenes években aki csak úgy a térségbe érkezett, tiltott határátlépési kísérletért akár két év börtönt is kaphatott.
A Göcsej kérges tenyerű tündére tehát olyan vidékre született, ahol több száz éve megállt az idő. Erdészként kezdte, és utolsó tanúként csöppent bele a tanyavilágba. Az öregek rábízták titkaikat, beavatták szokásaikba, a gyümölcsökkel, gyümölcsfőzetekkel, pálinkákkal, ecetekkel kapcsolatos, ezer év alatt kialakult gasztronómiai, népi gyógyászati hagyományba. Ahogy mesélte, megnyíltak előtte a lelkek, aztán a kertek. És csak oltotta és oltotta a fákat. Először helyben, aztán az országban, aztán a Kárpát-medencében. És bár a hivatalos szerveket nehéz megnyerni az ügynek, szépen érik a piros picsaszilva, a bakszarkörte, a kormos alma, az őszi nyúlfejű irombás, a muskotályos leánycsöcsű, a nyestalma és a bacsókörte, és szépen gyarapodik a tündérkertek közössége, azoké az embereké, akiknek Kovács Gyula és Szarvas József már nem magyarázza, hogy puszta hazaszeretetből, közösségerősítő szándékkal kell megmenteni a Kárpát-medence ember által pusztított, őshonos tájfajtáit.
Horváth Boldizsár Farm2fork vállalkozása a magyar termelőket köti össze az éttermi és lakossági megrendelőkkel, olyan értékek mentén mint a farm-to-table, a hazai, szezonális, jó alapanyagok választása, valamint a méltányos kereskedelem.
A Városi Kertek Egyesület alapítója, Rosta Gábor nem az ukrajnai háború, sőt nem is a covidjárvány kitörése óta, hanem lassan másfél évtizede hangsúlyozza az önellátás fontosságát.
Petrás Mária keramikusművész a Mindenség és az ember eredendő kapcsolatáról
A völgyben valaha kiterjedt gyümölcstermesztés folyt, mára az erdő benőtte a hajdani málnások területét.
A májusban megnyitott Erdély épületegyüttes a szentendrei skanzen történetének legnagyobb vállalkozása. A kiállítás koncepciójáról és küldetéséről
Cseri Miklós főigazgatóval beszélgettünk.
Sokan sokfélék, de mind értékesek – pont, mint a borok errefelé. Ők a Tokaji Borbarátnők Társasága, amelyet egy cél fog össze: visszacsatornázni a régiót a világ vérkeringésébe. Az alapító, Kulcsár Edit rendületlenül hiszi, hogy ebben a feladatban a nőknek kitüntetett szerep jut, s az egy nap, amit Mádon eltöltünk, bőven elég neki, hogy ezt be is bizonyítsa.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
