SZÖVEG: MESZLENY ZITA
FOTÓ: FÖLDHÁZI ÁRPÁD
Minden eseménynek megvan a maga dallama. Szedlák Józsefné pedig pontosan tudja, a toronyban lakó három harang közül mikor melyiket és hogyan kell kongatnia. A feladat korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. A három hangszert nem könynyű egyszerre szólásra bírni. Mikor erre mégis szükség van, Ilonka néni a kezeit és a lábait is használja hozzá. És az sem mindegy, milyen hosszan zeng a templom és környéke. „Amíg harangozom, imádkozom, így tudom, meddig kell folytatnom” – vezet be mestersége rejtelmeibe az asszony, miután elengedi a kötelet, amit az elhunyt emlékére húzott. Ezután hozzáteszi: a vihar az teljesen más dolog. Annak nin- csen saját ritmusa. „A jégesőt csak szét kell harangozni” – mondja. Úgy tartják ugyanis, hogy a termésre veszélyes jeget hozó felhőket elkergeti a felfelé szálló harangszó. A környékbeliek pedig váltig állítják: nem emlékeznek rá, hogy a falu- ban nagy jégeső tombolt volna bármikor is. A módszer tehát szerintük hatásos. E mellett érvel Ilonka néni is, miközben fél szemmel a templomtoronyba vezető létrán álló órára pillant.
Mindjárt dél, Nagyboldogasszony napja. Az ünnepi alkalomhoz ünnepi harangszó dukál, ami nincsen eseményhez illő népviselet nélkül. Ilonka néni elsiet, hogy rövidesen díszes palóc ruhában térjen vissza. Ahogy büszke természetességgel közeledik tarka öltözetében, mintha egy letűnt korból hátramaradt képeslap elevenedne meg előttünk. Ám az asszony frissessége, ahogy történetekbe kezd az általa hímzett ruhadara- bokról, visszarepít minket a jelenbe. Miközben mesél, elfoglalja helyét a templom bejáratánál, a torony alatt álló kis sámlin. Megigazítja terebélyes szoknyáját maga körül, majd elhallgat. Pár másodperc múlva kiderül, mire vár. A szomszéd templom harangjai delet jeleznek. Ott egy perccel korábban kondítanak, de automata hozza lendületbe a hangszereket, mint szinte már mindenhol. „Pedig addig élnek, amíg lélekkel kongatják őket. Ha eltűnik a lélek, meghalnak a harangok – mondja az asszony, s elszántan hozzáteszi: – Én amíg csak Isten engedi, húzom.” Majd szemét behunyva belekapaszkodik kezével és lábával is a kötelekbe. A terényi templom tornyában felzúgnak a harangok.
Nagyapai örökséget feltámasztó étterem, kékfrankosra keresztelt helyi pénz, havi kvízestek, városszerte híres utazásszervezések, szoborfelújítás, civil szervezetek és baráti körök. Csak néhány a Perkovátz Tamás keze nyomát magán viselő soproni kezdeményezésekből.
Vörös Ákos, a Soproni Egyetem tanárának gondolatai a városunk iránti felelősségről
Koloszár Miklós főorvos családi emléke a népszavazásról
Amberger Erzsébet, Sopron nyugalmazott tisztifőorvosának vallomása a soproniak hűségéről, lelkierejéről és lelkiismeretéröl
Józan Tibor, a GYSEV a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke a város hangulatairól
Hogyan lehet egy olyan kihalóban lévő foglalkozást, mint az órásmesterség a mai igényekhez igazítani? Idősebb és ifjabb Schneider István az évszázados családi hagyományokban és a generációk összefogásában találta meg a kérdésre a választ.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
