A legőszintébb hangszer

Szöveg: Paár Julianna
Fotó: Galán Géza

Becsukom a szemem, és teleszívom a tüdőm tavasszal. Gondolatban újra gyermek vagyok, fekszem a fűben a régi kertben, ahol felnőttem. Csiklandoznak a fűszálak. Körülöttem virágillat. Az utca zajos, de csak halkan duruzsol a tarkóm alól. A felhőket nézem, ahogy a magasban fújja őket a szél. Jólesően velük szédülök. Nem történik semmi különös, hiszen nem is csinálok semmit. Mégis érzem minden porcikámban azt a megnyugtató zsongást, ahogyan áramlik bennem az élet. Létezem.

Amikor egy gyermek megszületik, érzékszervektől függetlenül, globálisan képes az őt érő ingereket integrálni, és belőlük lassan, lépésről lépésre kezdi körvonalazni saját valóját. A minket érő impulzusok tehát elemi szinten hatnak ránk, a kezdetektől fogva formálnak minket. Belőlük kapunk visszajelzéseket önmagunkra. Az alkotás dimenziója ez a bontakozás, egyfajta strukturálódás. Először csak a fények rendeződnek ritmussá, kialakul a nappal, az éjszaka. Az idő távlatában fokozatosan rajzolódnak ki a részletek. A minket körülvevő világ, a benne megjelenő emberek különféle dinamikák mentén kapcsolódnak hozzánk. Hol közelednek, hol távolodnak. A hirtelen rendezetlenséget rend követi, megjelenik a harmónia mint érzet. És a nagybetűs élet néhány hét alatt kész szimfóniává árad. Meghatározott forma szerint ömlik, betöltve minden pillanatot.

Olyan könnyű és természetes folyamat ez így kívülről. De benne lenni, megélni, megdolgozni érte minden percben egyszerre felemelő és fárasztó. Amolyan édes teher, szülőként egyensúlyozni az ösztönösség és a tudatosság között. Teret engedni a szabad, érzelmileg biztonságos fejlődésnek, miközben mi magunk is folyamatosan formálódunk.

Pontosan nyolc évvel ezelőtt léptem rá az útra, amely zeneterapeutává, majd szülővé érlelt. Minden mélységét és magasságát a saját bőrömön, egészen a sejtek szintjén tapasztaltam, és hiszem, így tudok önazonos lenni, hiteles maradni.

Legmeghatározóbb társas kapcsolódásunk a saját édesanyánkkal való viszonyunk. Elemi erővel hívott magához a téma, hogyan tudom ezt a kapcsolatot zenével, saját hanggal segíteni, támogatni. Gondoljunk csak bele, a születés utáni élet első érintései, ízei, illatai, hangjai, szavai milyen mélyen ivódnak belénk. Ezek mintájára kezdünk el mi is érinteni, érezni, hangot adni, beszélni, kapcsolódni. Apró gyermekként feltételek – esztétikai és társadalmi elvárások – nélkül viszonyulunk mindehhez. Bizony a hangokhoz is. Legyen bármilyen is az anyai hang, a gyermek számára a legszebb, a legnagyobb biztonságot adó mind közül. Ölel, ringat, nyugtat, vigasztal. Érzelmekkel sűrűn szövetelt anyag, benne van a fáradtság, az öröm, az aggódás, a kötődés, egyszerűen minden. És ez így is van rendjén. Mondhatjuk, hogy a legőszintébb hangszer a saját hangunk, csöndünk, és a legintimebb közelséget tudjuk általa megteremteni ember és ember között.

Alapvető szükségletünk hangokkal kapcsolódni. Nemcsak másokhoz, önmagunkhoz is.

Ahogyan fényt szül az árnyék, hangot a csönd. Így hát néha csak becsukom a szemem, hallgatom a zsongást, teleszívom a tüdőm, és kiengedem a hangom.

Paár Julianna énekes, zeneterapeuta, édesanya, a Hangoló Zeneterápia vezetője, a Magyar Zeneterápiás Egyesület elnökségi tagja

Hasonló tartalmak

Nyissunk méhecskehotelt!

Orbán Zoltán környezetpedagógusként arra törekszik, hogy érdekessé, élményszerűvé tegye a témáit, így például a magányos méhek, a beporzók védelmét, ami szívügye.

Vissza a természetbe, gyerekek!

A Gál Judit által kidolgozott rousseau-i természetelvű nevelési program szerint működő ovikban a gyerekek alapfelszereléséhez tartozik a gumicsizma, az esőkabát és a bogárnéző.

Közösségi kocsmafoglalás

„Valódi kapcsolatba kerültünk a vendégeinkkel, és megerősítés volt, hogy egyre többen jöttek” – Pentz Csaba és Manka hűvösvölgyi Kifli és Kocsmáját törzsvendégek szeretete övezi.

A hónap embere – Hámori Máté

Hámori Máté karmester következetesen és eltántoríthatatlanul hisz benne, hogy a zene mint közösségi élmény mindenki számára megérthető, átérezhető.

Az otthonlét öröme

Van egy mindennél sokkal fontosabb tanulnivaló: megbékélni a saját életünkkel. A járvány talán ebben is tanítómesterünk lesz. Megmutatja, hogy milyen törékeny is az életünk, de megmutatja azt is, mennyi érték és szépség rejlik benne, ha az ember képes a felismerésükre.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.

Összes tiltása
Összes engedélyezése