A remény emberei

Szöveg: Kovács Orsolya

Pilinszky János az új esztendőt várva úgy fogalmaz: „az elmúlás szomorúságán átragyog az újrakezdés mosolya” (Szilveszteri tizenkettő, Új Ember, 1961. december 31.). Minden újrakezdésben ott van az öröm és a hála. Öröm, mert képesek vagyunk újrakezdeni, és mert tanulhattunk a mögöttünk hagyott időszakból. Hála, mert felismertük, hogy a megszerzett tapasztalatok birtokában miként tudunk szebbet teremteni. Az újrakezdés bátorságában benne van a remény, hogy ami ezután következik, jobb lesz annál, mint amit magunk mögött hagytunk. 

A szerző jogász, polonista, Magyarország varsói nagykövete

Lengyelország az elmúlt évszázadok során számtalanszor megtapasztalhatta, mit jelent az újrakezdés, és azt is, hogy az újrakezdés rendszerint nem csak a mi döntésünkön alapul. A lengyelek – miután államukat három nagyhatalom letörölte Európa térképéről – százhuszonhárom éven át rendíthetetlenül harcoltak azért, hogy végül 1918. november 11-én visszanyerhessék függetlenségüket, amelynek megőrzéséért a következő két évben véres háborút kellett folytatniuk. Idén augusztus 15-én ünnepeltük a varsói csata századik évfordulóját. A feltartóztathatatlannak tartott szovjet-orosz támadást a lengyelek a rájuk jellemző hősiességgel állították meg 1920 augusztusában, s ezzel egész Európát megvédték a bolsevik terjeszkedéstől. Érdemes hangsúlyozni, hogy Magyarország nyolcvan vagon lőszerrel segítette győzelemhez a lengyeleket. A szuverén lengyel államra azonban csak két évtizeden át ragyogott az újrakezdés mosolya. Kiváló államférfiak, köztük Józef Piłsudski tábornok, húsz évig építhették feltámasztott országukat: 1939. szeptember 1-jén Németország – szovjet támogatással – lerohanta, és ezzel megkezdődött a második világháború. 1940 tavaszán a lengyel értelmiség, a katonai elit, vagyis a nemzet vezető erejének tudatos kiirtását célozta a szovjet belügyi gépezet által Katinyban és több más helyen elkövetett tömeggyilkosság. Az államától és vezetőitől megfosztott, föld alá kényszerített lengyel nemzet nem adta fel. A létszámát, szervezettségét tekintve a világ legnagyobb földalatti hadereje, a Honi Hadsereg 1944. augusztus 1-jén felkelést robbantott ki Varsóban – tiltakozásul az ellen, hogy a nyugati szövetségesek kiszolgáltatták országukat Sztálinnak. A hatvanhárom napig tartó heroikus küzdelem leverését példátlan megtorlás követte, melynek következtében a háború végére a lengyel fővárost – beleértve a történelmi óvárost és a királyi palotát – csaknem teljesen lerombolták. Noha Lengyelország 1939. szeptember 1-jétől 1945. május 8-áig Hitler ellen harcolt, közel hat éven át tartó áldozatvállalásáért azt kapta „jutalmul”, amit nem egy közép-európai ország büntetésül: a szovjet megszállást és a kommunista diktatúrát.

Ám a lengyelek ekkor sem adták föl, ismét képesek voltak az újrakezdésre. Romjaiból újjáépítették országukat, téglánként a fővárosukat. Nem véletlen, hogy később a Szolidaritás mozgalom éppen Lengyelországban alakult meg, és az sem, hogy a 20. század egyik legnagyobb pápája is lengyel volt. Szent II. János Pál pápa, aki átvezette Európát az új évezredbe, következetesen hirdette az újrakezdés szükségességét. Röviddel megválasztása után, 1979-ben a polgári Krakkó ellensúlyozására épült szocialista nagyipari központban, Nowa Hutában beszélt először az „új evangelizációról”. Ez a gondolat sugárzik az elmúlt évezred végén Loretóban összegyűlt több százezer fiatalnak tartott beszédéből: „Európa fiataljai, akik a 2000. év felé haladtok, lépjetek be ebbe a házba, hogy közösen építsetek egy másmilyen világot, egy olyan világot, amelyben a szeretet civilizációja uralkodik! Ti vagytok az élet tavasza, virágzó fák, akik arra kaptak meghívást, hogy sok gyümölcsöt hozzatok. Ne feledjétek tehát, hogy mik a ti gyökereitek. (…) Európa és remény – a két szó elválaszthatatlanul összefonódik egymással a találkozó nevében. Ez azonban azt kívánja, hogy a fiatalok legyenek valóban a remény emberei, olyan férfiak és nők, akik hisznek az élet és a szeretet Istenében, szilárd bizalommal hirdetik, hogy az emberiségnek van jövője.”

Hasonló tartalmak

A világ nem olyan bonyolult

Csatlós Regina és párja tíz év pörgős budai élet után néhány esztendeje a pécselyi Hideg-hegyre, egy komfort nélküli jurtába költözött.

Otthon az időtlenségben

Gáspár János huszonegy év alatt több mint hetven vályogfalú házat épített fel. Az évezredes technológiát nem csupán alkalmazza, a mesterség alapjait tanítja is az érdeklődőknek.

Halaink apostola

A zamárdi Halas Karcsi büféje tulajdonosának, Csibrák Károlynak már-már küldetésévé vált a halfogyasztás népszerűsítése, és igyekszik megkedveltetni az édesvízi, lehetőleg magyar halakat.

Fenntartható hagyomány

„A természetes anyagoknak varázsuk van, és a kézzel készülő alkotásokba az ember belerakja a szívét-lelkét” – vallja Zsigmond Zsuzsa kéziszövő népi iparművész.

A hónap embere – Béres Sándor

Béres Sándor néprajzosból lett juhászra szép feladat vár: Böjte Csaba testvér gyerekeivel kell megszerettetnie azt az életformát, amelyet ő is él.

Utazni lassan

Az időt, a valódi, fizikai időt nem lehet felgyorsítani, és talán az életünk ritmusát sem lehet. Vagy ha mégis, nem nyerünk, hanem veszítünk vele.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.

Összes tiltása
Összes engedélyezése