A Százados úti művésztelep

SZÖVEG: BENCSIK GÁBOR
FOTÓ: BOJÁR SÁNDOR, FORTEPAN

A novemberi esték, azok élnek legélénkebben az emlékezetemben. Az utcai lámpák fényszigetei, ahogy kitűnnek a házakra, magas fákra ráboruló este tengeréből. Gyerekkoromban sokszor bolyongtam egyedül ebben a szigetvilágban, a házak ablakainak behúzott függönyei mögé odaképzeltem a lakókat, akiket mind jól ismertem, hiszen itt nőttem fel, a budapesti Százados úti művésztelepen.

Több mint száz éve már, hogy felépült ez a művészkolónia az akkori külvárosban, laktanyák és rendező pályaudvarok közé ékelődve, kőhajításnyira Magyarország egykori legnagyobb kenyérgyárától, ahol akkoriban híresen rossz kenyerek készültek, néha mégis úgy terült szét a kenyérillat az egész környéken, mintha valami folyó áradt volna ki. Valósággal gázolt benne az ember.

A napfényes, véget nem érőnek tűnő nyarakra is emlékszem, gyerekcsapatként csatangoltunk a nagy kertben, csupa művészgyerek, bejártunk a műtermekbe, már ahová beengedtek minket. A mi gyerekműkritikánk szerint a művészek gyerekbarátokra és maguknak valókra oszlottak. Búza Barna, a szobrász például mindig szívesen látott minket, csodás kalandokat mesélt, római ösztöndíjasként hogyan udvarolt az etióp alkirály lányának, hogyan húzatta ki autóval az óriásharcsát, amit horgászként megakasztott. Kurucz D. István, a festő nem tárgyalt velünk, de bemehettünk hozzá megbámulni a tanyaképeit, és odaadta a gyerekméretű szekerét, ami pontos mása volt az igazinak, hangos zörgéssel azzal húztuk egymást körbe-körbe.

Gábor Móric

Mikus Sándor, a szobrász, a Sztálin-szobor alkotója, amúgy a főiskola nagy hatású mestere beállt közénk focizni. Még az én időm előtt a művésztelepen készült a Sztálin-szobor gipszmintája, külön óriási műtermet emeltek a számára. Mire odaköltöztünk, már lebontották, csak a falak nyomai maradtak meg a fűben.

Gábor Móric bácsit, a már akkor is öreg festőt is szerettük, bemehettünk hozzá, de nála jól kellett viselkedni, abban nem volt semmi érdekes. Szlávics László, a szürrealista festő műtermében viszont mindenféle vasak és szerszámok voltak, azokhoz szabad volt hozzányúlni. Ha eltörött valami a biciklin: „megheftöljük, Gabikám, megheftöljük”, Laci bácsi meghegesztette. Gázmeghajtású, korong alakú repülőt szerkesztett vascsövekből, vaslemezekből, ha begyújtotta, durrogott, mint a fene, de nem szállt fel. Azért izgalmas volt így is.

Ott lakott Csorba Géza is, tudtuk, hogy nagyon jó szobrász, apró termetéhez képest meglepően mély hangja sokszor kihallatszott, ahogy a vele élő húgával vitatkozott. Egyszer egy ezüst zsebórát adott nekem, bele volt vésve a fedelébe, hogy a vezérkari főnök ajándéka. Szétszedtem, a darabok elkallódtak, azóta is hiányzik, felnőtt fejjel kénytelen voltam venni egy ezüst zsebórát, hogy enyhüljön a hiányérzet. Igazából többet is vettem, de a hiány azért megmaradt, majd velem elmúlik.

Ott volt műterme Grantner Jenőnek, az úgynevezett római iskola jeles szobrászának. Mi, gyerekek persze csak azt tudtuk róla, hogy mogorva ember, jó, ha visszaköszön, okosabb elkerülni. Győri Dezsőhöz viszont bármikor bemehettünk. Egyszer, hogy lekössön minket, versenyfeladatot adott, egy barokk férficipő masniját kellett megmintázni agyagból, a legjobb munkáért tíz forintot fizetett. Nem tudom, ki nyert, de nem én, arra emlékeznék.

Kóbi mester, a gipszöntő nem ott lakott, csak akkor jött, ha munka akadt. A nagy hasán lehetetlenül bő rövidgatya lógott, velünk nem tárgyalt, ment a dolgára. Annál többet beszélgettünk a Művész úrral, a bolond festővel, az igazi nevét nem tudom, ő is csak bejárt a művésztelepre. Mindig nagy rajzmappa volt a hóna alatt, de soha nem mutatta meg, mi van benne, viszont szívesen szóba állt velünk, gyerekekkel, mesélt a találmányairól. Komolyan vett minket, mi is őt, soha nem ugrattuk, kedveltük. Azóta tudom, hogy a világban több ilyen összekavarodott gondolkodású Művész úr járt-kelt már, és jár-kel talán ma is néhány. Nekünk az volt az igazi, akit mi ismertünk.

Eszembe jut Tuta, a fiatal szobrász, ő is csak bejárt a művésztelepre, nem ott lakott. Sokat beszélgettünk a padon ülve, lehettem tízéves, büszke voltam rá, hogy olyan komolyan vesz. Nemrég tudtam meg, hogy Dombrovszky Istvánnak hívták, sugárzóan tehetséges volt, kivetette magából az akkori hivatalos kultúrpolitika, ebbe beleroppant, huszonnégy évesen öngyilkos lett.

Szobrok mindig voltak a kertben, némelyik csak egy időre, amíg el nem vitték felállítani valami köztéren, de volt olyan is, ami ott maradt. Győri Dezső mintázta újra az Erzsébet téri Danubius-kút háborúban megrongálódott alakjait, két nagy kőfigura feküdt a műterme mellett a fűben, a hiányzó részek gipsszel kipótolva. Gyerekkorunkban, míg el nem fogyott teljesen, arról tördeltük a gipszet, amivel megrajzoltuk a lábteniszpályát.

Megint november van, most is ráterül az este a házakra és a magas fákra a Százados úti művésztelepen, ahol az utcai lámpák fényszigeteket rajzolnak maguk köré a sötétben. A házak ablakainak behúzott függönyei mögött most is művészek élnek, és talán most is bolyong egy gyerek az esti kertben, önkéntelenül is gyűjtve az emlékeket, amelyek sok év múlva belső tájai lesznek, ahová egész életében visszajárhat.

Hasonló tartalmak

A varázsló kertje

Fogalmam sincs, mi lesz az első mondat, sok esetben azt sem tudom, mi lesz az adott írás tárgya. Csak azt tudom, hogy a szöveg elkezdett alakulni valahol a tudat és a tudattalan határmezsgyéjén.

Amikor megszólalt az újság

Ritter Aladár fejébe vette: hangot tartalmazó műanyag hártyát rögzít a nyomtatott szöveg fölött, s így lemezjátszóra helyezve hallgatni is tudjuk újságját.

A Vaskapu és a millenniumi magyar csalódás

A magyar kivitelezésű Vaskapu szoros 1896 egyik legfontosabb presztízsberuházása volt. Az átadóünnepségen azonban zavaros sajtóhírek szerint nem tették ki a piros-fehér-zöld zászlót. Robbant is a botrány.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.

Összes tiltása
Összes engedélyezése