Popova Aleszja Kossuth-díjas balettművész, a Magyar Állami Operaház első magántáncosa

A tánc a szeretet nyelve

Szentei Anna
Fotó: Földházi Árpád

Mit jelent a tánc egy olyan művésznek, aki huszonöt évet töltött a színpadon, Giselle-től Mária hercegnőn és Júlián át Makrancos Katáig a balettirodalom legizgalmasabb nőalakjait táncolta el?
A szeretetet. Ezt az érzést már kis korában átélheti a gyermek, akit foglalkoztat egy téma: minél jobban elmélyül benne, annál nagyobb boldogságot tapasztal majd, és örömet, amelyet a környezetére is képes visszasugározni. Nekem ezt jelentette a tánc. Győrben tanultam Markó Ivánnál, majd az Állami Balett Intézetbe kerültem, ahol Sebestény Katalin volt a mesterem, a példaképem, ahogyan a nagy művészek is, akikkel később együtt dolgozhattam az Operaházban: mások mellett Kun Zsuzsa, Seregi László, Dózsa Imre. Tőlük tanultam, hogy a balettművésznek – a klasszikus balett-technika tökéletes elsajátítása mellett – a színpadon az is feladata, hogy tükröt állítson az emberek elé, és továbbítsa a közönség felé a művészetben összesűrűsödő energiákat.



 

Ez miben nyilvánul meg?
Az életet működtető erőben, a szeretetben. Mindennek ez az alapja: a párkapcsolatnak, a családi létnek, a hivatásnak – hiszen ha szeretjük, amit csinálunk, azt minden nehézségével, szépségével együtt szeretjük. A tánc nem más, mint a mozdulatokban kifejeződő szeretetnyelv.

A balettművésznek nem csak technikai szempontból kell az előadáson tökéleteset mutatnia, a mozdulatok nyelvén érzelmekről is mesélnie kell…
Ezért is kell átfogó műveltség. A táncosnak ismernie kell a képzőművészetet, a klasszikus zenét, az irodalmat: az igaz értéket képviselő művészet olyan érzelmi gazdagságot ad, olyan esszenciális tudással vértez fel, amelyből bátran meríthet. Enélkül nincs hiteles alakítás. A romantika ismerete nélkül hogyan lehet eltáncolni Giselle-t? Shakespeare ismerete nélkül hogyan lehet Júlia vagy Makrancos Kata bőrébe bújni? A színpadon a táncos önmagát adja, semmit sem tud elrejteni. Nem véletlenül mondják, hogy a balettművész pőrén áll a közönség előtt: ha valakinek az alakításából hiányzik az érzelem, azt a közönség megérzi; hiába fantasztikus a technikai tudása, hiteltelenné válik.

Mi kellhet még az élet teljességének megéléséhez?
Hiszek abban, hogy az életünket évszázadok óta keretbe foglaló értékek a fontosak: a keresztény hit, a család összetartó energiáit semmi sem helyettesítheti. Azon értékeket, amelyek az embert felelősséget vállaló, szeretetteljes lénnyé teszik, a gyereknek elsősorban a szüleitől kell megtanulnia. Ha pedig a balett: a táncos a mesterétől sajátítja el a szakma iránti alázatot, ez már-már olyan, mint a szülő-gyermek viszony. Én azt tanultam Markó Ivántól, Sebestény Katalintól, hogy mikor a színpadra lépek, adni akarjak. A pályám során végig azt tapasztaltam, a nézők szomjazzák a színpadról áradó szeretetet. A művészet értelme az, hogy a fájdalmat, a szomorúságot feloldja, hogy a segítségével a néző ráeszméljen a saját problémáira, megoldást találjon. Az átélt katarzis felszabadít, és erre a mai világban – talán jobban, mint bármikor – hihetetlenül nagy szükségük van az embereknek.

További cikkek
Anziksz Egy naplóból

Anyám kéri, hogy nézzem meg a rigófészket a babérbokorban, mert szerinte történt valami, napok óta csend van a fészek körül. Ahogy mászok föl a létrán, már tudom, hogy baj van. Megcsap a dögszag. A három fióka összebújva fekszik a fészek mélyén.

Műhely A Hadik arany igája

Mintha személyében maga Kaiser úr tért volna vissza száz évvel ezelőttről, hogy az újranyitott Hadikban biztosan rendben menjenek a dolgok. Bosznai Tibor, a kávéház ügyvezetője úgy anekdotázik a nyugatos szerzőkről, mintha azok épp most léptek volna ki a kávéházból, a mai törzsvendégekről pedig úgy beszél, mint korunk legendáiról.

Hívószó Mi hát az idő?

Minden rohamosan változik, az emberi civilizáció, mint valami óriási számítógépen futó program, kéretlenül egyre „frissíti” magát, ami tegnap még jövő volt, mára múlttá lett, semmi nem ott van, ahol tegnap volt, és holnap megint máshol találjuk – ha találjuk.

A hely szelleme Folyamatos jelen

Sokfelé jártam már a világon, de sehol máshol nem éreztem olyan otthonosan magam, mint a Várban – mondja Kaiser Ottó. A fotóművész nyolc éve lakik feleségével az Országház utcában, és nem csak a negyed rejtett szegleteit fotózza szűnni nem akaró kíváncsisággal, néhány esztendővel ezelőtt készített portréi a városrész igazi, élő arcát is tükrözik.

Hívószó Cigánytanoda

Somos László huszonhat éve Kaposfő plébánosa. Papi feladatai mellett tizenhatodik éve vezeti főállású pedagógusokkal a Szent Erzsébet Alapítvány tanodáját

Anziksz Így hódította meg a gulyás New Yorkot

A századforduló Amerikája a self-made man kora volt. Magyarok is szép számban vándoroltak ki a tengerentúlra az amerikai álom igézetében, s hogy mire vihették, jól mutatja a Little Hungary étterem sikertörténete, ahová többek között Theodore Roosevelt elnök is ellátogatott.