A természet törvénye

Szerző: Regéczy-Béres Melinda
Fotó: Béres Szőlőbirtok

 
Idén a járvány áldásos mellékhatásaként családommal a megszokottnál sokkal több időt töltöttünk a Tokaji borvidék szívében fekvő, szépséges kis településen, Erdőbényén, a borászatunkban. Bár jó ideje rendszeresen jártam oda, folyamatában ennyire még soha nem figyelhettem meg itt a természet változását. Gyermekeim is segítségemre voltak ebben, nap nap után rengeteget sétáltunk velünk, és rácsodálkoztunk a sorra nyíló mezei virágokra, a fészket rakó madarakra, a rügyező szőlőre. Csodálatos élmény volt. S miközben mi, felnőttek a vírus, a karantén, a gazdasági mutatók miatt aggódtunk, azt éltem meg, hogy a lepkék, a madarak, a virágok és a szőlő a legkevésbé sem foglalkozik a világ bajaival. És a gyermekek sem. Ők egyszerűen csak tették a dolgukat, és örvendeztek annak, hogy felkelt, és mosolyog rájuk a nap.

„Meg kell a búzának érni, ha mindennap meleg éri…” – így kezdődik a gyönyörű magyar népdal. A búza nem töpreng, egyszerűen követi a benne megírt programot, a természet szavát. S így tesz minden más növény, állat is. Őszre Erdőbényén beérett a szilva, a birs, a szőlő – de már januárban is tudták ezek a növények, amikor még a téli álmukat aludták a rügyek, hogy majd ez lesz a dolguk: megérlelni a termést. Beérni. Magot teremni, az életet folytatni, továbbadni.

Ha az ember odafigyel, megérzi ezt az ősi ritmust, hiszen mindannyiunkban ott lakozik, mi is a természet részei vagyunk. Mégis sokszor hagyjuk magunkat a mindennapok felszínes sodrásában, és csak ritkán figyelünk a mélységekre. A gyermekek még figyelnek, ők tudják, ők még értik. Érettek erre.

Mi, felnőttek érettnek hisszük magunkat – még papírunk is van róla! –, valójában pedig sokszor félünk beérni, s ha mégis beértünk, talán észre sem vesszük, és azonnal rohanunk is tovább. Közben kétségekkel telve gyakran kérdezgetjük magunktól: vajon érett vagyok-e erre vagy arra? Vajon bele merjek-e vágni? És félelem tölt el, hogy nem felelünk meg.

Ugyan ki látott már aggodalmaskodó szőlőtőkét? Vagy türelmetlen vadvirágot? Ők legkevésbé sem szeretnének bárkinek is megfelelni, hiszen tudják, hogy úgyis megtörténik velük minden, aminek meg kell történnie, és minden a maga idejében. A Szentírás így ír erről: „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak” (Préd 3,1).

A beérés számomra ezt jelenti: befogadni és elfogadni az isteni törvényt, a természet törvényét, a sorsot, amely nekünk adatott. Nem aggódni, türelmesnek lenni, elvégezni a dolgunkat, és mindent a maga rendelt idejében tenni. S közben elválasztani a fontos dolgokat a nem fontos dolgoktól, és csak a fontosakkal foglalkozni.

Sokan kérdezték már tőlem: nem nehéz egy családi vállalkozásban dolgozni? Nem teher továbbvinni a felmenők által megkezdett munkát? Nos, lehet nehéz is, lehet teher is. De lehet természetes és felszabadító is, ha megértem: nekem ez a dolgom a világban. Engem éppen ide szánt a Mindenható. Magyarnak és Béresnek születtem. S mire ezt a feladatot megértem, a nekem megírt programot kibetűzöm, mire elválasztom a fontosat a nem fontostól, addigra talán beérek…

Miközben e sorokat írom, a magyar nyelv szépségére, mélységeire is újra rácsodálkozom: a beérésben benne van a cél elérése, de maga a folyamat is, ahogy a célig eljutunk. S lám, ’Béres’ és ’beérés’ mennyire összecseng egymással – ez legyen emlékeztető a számomra.

A szerző közgazdász, a Béres Szőlőbirtok és Pincészet ügyvezetője, a Béres Gyógyszertár Zrt. igazgatósági tagja