Transformation 15 (1975, akril vászon)
Az 1945 és az 1956 utáni, majd a kádári konszolidáció akolmelegétől szabadulni vágyó magyar emigráció alkotóművészei számára Franciaország mindig kedvező terepet jelentett a kibontakozáshoz. És akárhányadszor is elmondjuk, hogy teher alatt nő a pálma, hiszen rendkívül fontos, nemzetközi mércével is meghatározó életművek születtek a szocializmus időszakának Magyarországán – bár ne legyenek illúzióink, főként a tűrt és tiltott kategóriákban, s nem a doktriner, hivatalos képzőművészetben –, a szabadság levegője, az alkotói terep tágassága mégiscsak körüllengi az emigrációban kibontakozó vagy szakmai pályájukat kényszerből a Nyugaton folytató magyar képzőművészek életművét. Elég a szürrealista kezdetek után absztrakt képeket alkotó Hantaï Simon, Reigl Judit, Rozsda Endre és François Fiedler, a mágikus realizmustól a barokkosan posztmodern gesztusokig jutó Csernus Tibor, valamint a kilencvenévesen is aktív Konok Tamás geometrikus absztrakt festői oeuvre-jét megfigyelni. Hogy a kinetikus plasztikáival világhírűvé lett Nicolas Schöfferről és az ugyancsak szobrász Pátkai Ervinről ne is beszéljünk. Utóbbi köztéri munkái mellett a hetvenes években megvalósult francia urbanisztikai kísérletekben is aktívan részt vállalt.
Interruptions No 1 (1968, tinta papír)
Az elmúlt időszakban jelentős adósságot törlesztett a hazai múzeumi színtér: a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, majd a debreceni Modem is tárlatot szentelt Vera Molnarnak. Az 1924-es születésű képzőművész jelentősége már azzal kitapintható, hogy akkor – az ötvenes-hatvanas évek fordulóján – kezdett komputerművészettel foglalkozni, amikor a számítógép mint a képalkotás egy lehetséges módja még a szabad világ modern és neoavantgárd művészeinek körében is kerekre tágította a szemeket.
Az 1947 óta Párizsban élő Molnar a világ egyik első női komputerművészének tekinthető, aki kezdetben a machine imaginaire (képzeletbeli számítógép) elvével, majd a programozást kitanulva, 1968 óta valóságos számítógépeken és nyomtatókon, algoritmusok segítségével generálva hozza létre a műveit. Az alkotás során mindaddig beleavatkozik a folyamatokba, amíg el nem éri a kívánt hatást és az aktuális üzenetet. Molnar egyszerre csinál konceptuális, konstruktív és komputerművészetet. Konceptuális abban a tekintetben, hogy a primer vizuális kódok mögött legalább olyan fontos, ha időnként nem fontosabb a mű által hordozott gondolatiság, amely Vera Molnar esetében Dürer, Monet, Cézanne, Klee és mások parafrázisaitól egészen a rend, a rendetlenség és a különféle struktúrák összekapcsolásának kísérletéig megfigyelhető. Művészete annyiban konstruktív, hogy a megjelenítés eszközeként mértani alakzatokkal – leggyakrabban négyzettel – dolgozik, valójában mégsem sorolhatjuk a geometrikus absztrakt művészet képviselői közé, hiszen képei a látszat ellenére sokkal inkább organikusak, semmint szabálykövetők. És ne feledjük: a komputer Vera Molnar esetében ugyanúgy „csak” egy eszköz – mint Dürer kezében a hidegtű és a rézkarc vagy Monet-nál az ecset és az olajfesték –, amint Rouen katedrálisának tövében a világ folyását és az élet apró rezdüléseit figyeli.
Congruence Aléatoire (1973, akril vászon)
Érdemes egy gondolat erejéig arra is kitérni, hogy a számítógép adta lehetőségek a zenében is új utakat nyitottak a hatvanas-hetvenes évektől. Az akusztikus forrásokat hanyagoló hangszintézist, valamint az algoritmusok alapján előállított új hangzásokat a krautrock koronázatlan királya, a Kraftwerk kezdte az elsők között széles közönség előtt alkalmazni. A szintetizátor a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján már nemcsak a posztpunk és a new wave hangzásvilágát határozta meg, de a populáris műfajokban is mindenhol aratott. Sőt olyan filmzenék születtek részben vagy teljes egészében szintetizátorra írva, mint Andrej Tarkovszkij alkotásai közül a Solarisé, a Tüköré és a Stalkeré, amelyeket az orosz Eduard Artyemjev szerzett.
Cercle Et Ligne Briée (2007, színes ceruza papír)
Vera Molnar művészetében a klasszikus képzőművészeti technikák helyett a számítógép a legfőbb médium, az algoritmust pedig maga az alkotó írja, majd vizualizálja. Művein így is átszűrődik – sokszor humorral és érzelemgazdagon – az az autonóm gondolkodásmód, amely egyedivé és összetéveszthetetlenné, sőt kortalanná emeli műveit – főként egy olyan időszakban, amikor a mesterséges intelligencia és az algoritmusok térhódítása mindennél nagyobb kihívásokkal szembesít bennünket.
Köszönjük a Kiscelli Múzeumnak és a debreceni Moderm Modern és Kortárs Művészeti Központnak a cikk illusztrálásában nyújtott segítséget.
Szöveg: Kéri Gáspár
