Nyissunk méhecskehotelt!
Orbán Zoltán környezetpedagógusként arra törekszik, hogy érdekessé, élményszerűvé tegye a témáit, így például a magányos méhek, a beporzók védelmét, ami szívügye.
Örvendetesen növekvő nyáj és pásztora. Közhelyesen gondolkodva erős kézzel irányító, aktivista vezetőt képzelünk a gyülekezet élére. Ilyen egyszerű?
Nos, nem. Nem vagyok nagyágyú. Átlagos kaliberű ember vagyok. Ráadásul mérsékelten introvertált, reaktív típus. Mondtam is Istennek, amikor elhívott lelkésznek, hogy bizonyára téved, de azt válaszolta, amit egykor Jeremiás prófétának, hogy a vezetést bízzam rá…
Ha valaki vezető lelkész lesz, ráadásul, ahogy önmagát jellemzi, introvertált típus, nagy kísértés lehet, hogy egyedül akar megoldani mindent.
A legtöbb lelkészben van egyfajta „megváltókomplexus”, hiába vagyunk tisztában vele, hogy a megváltást már Jézus Krisztus elvégezte. Az „egyember-rendszert” pedig a szocializmusból mentettük át mint politikai és szellemi örökséget. Szóval Isten több szempontból is önmeghaladásra hívott, amikor a lelkészi pályára csábított. Hála neki, egy angliai ösztöndíjon megmutatta a csapatépítés fontosságát. Persze az irányt drága feleségem is megerősítette, aki engem mindenben kiegészít. Hajnalka extrovertált, proaktív, motiváló vizionárius és született kommunikátor. Itt van a titok nyitja: kaptam egy ilyen élet- és munkatársat (ő is lelkész). Ennek a kettős társszerepnek vannak árnyoldalai, de sok előnyét is élvezzük – a gyülekezet főleg. Azt is érdekes látni, ahogy cseperedő gyerekeink is besegítenek a munkatársi gárdába.
Zámbó András 1997 óta a Budapest káposztásmegyeri Református Missziói Egyházközség vezető lelkésze
Csaknem negyedszázados szolgálatuk alatt háromszáz fősre nőtt a református közösség Káposztásmegyeren, emiatt új templomot emeltek. Megterhelő volt az építkezés?
Körülbelül hetvenfős volt a közösség, amikor meghívtak vezető lelkésznek. Már akkor mondták, hogy szeretnének egy új lelki otthont. A templomépítést nem annyira önmeghaladásnak, mint inkább férfias kihívásnak és hitpróbának éltem meg. És nem tekintettem a saját művemnek. Hittem, hogy felépül, Isten pedig a maga ráérős tempójában készítette – majdnem húsz évig. Megterhelő? Igen, emlékszem, tíz év építkezés után lerobbantam, vesehomok, vese- és prosztatagyulladás – két hónapig betegeskedtem. Mégis inkább a szépre emlékszem: ahogy például mentünk a testvérgyülekezeteinkhez Hollandiába és Angliába a gyerekekkel megpakolt autóval, hogy beszámoljunk a templomépítésről. És végig sok baráti támogatást kaptunk.
Házasságukból öt gyermek született, de hatot nevelnek, neveltek. Hogyan élték meg a legszemélyesebb közegbe, a családba való befogadás folyamatát?
Igen, nem csak a gyülekezet növekedett. Mindig befogadók akartunk lenni – családilag és gyülekezetileg is. Két gyermekünk volt, amikor egy „utcai nagyfiút” befogadtunk a másfél szobás lakásunkba és a családunkba. Nagy próba volt: alkalmazkodni, az idegenséget elviselni; mai eszünkkel kissé őrültségnek tartjuk. Önmeghaladás? Vagy csak nem voltunk képesek tartani a határainkat? A gyerekeink mégis gond nélkül vették az akadályt. Néhány év után elváltak útjaink, de azóta is tart a pártfogói kapcsolat. A gyülekezetünk is befogadó – mindig csatlakozott hozzánk egy-egy friss erő: gyakornok teológus, misszionárius; volt holland és dél-afrikai munkatársunk is. Aki belép a templomunkba, gyülekezetünkbe, megérzi a családiasságot.
Orbán Zoltán környezetpedagógusként arra törekszik, hogy érdekessé, élményszerűvé tegye a témáit, így például a magányos méhek, a beporzók védelmét, ami szívügye.
„Minden mélységét és magasságát megtapasztaltam, és hiszem, így tudok önazonos lenni, hiteles maradni” – tekint vissza Paár Julianna a nyolc év óta bejárt útra, amely zeneterapeutává és szülővé érlelte.
A Gál Judit által kidolgozott rousseau-i természetelvű nevelési program szerint működő ovikban a gyerekek alapfelszereléséhez tartozik a gumicsizma, az esőkabát és a bogárnéző.
„Valódi kapcsolatba kerültünk a vendégeinkkel, és megerősítés volt, hogy egyre többen jöttek” – Pentz Csaba és Manka hűvösvölgyi Kifli és Kocsmáját törzsvendégek szeretete övezi.
Mintha az ember és természet harmonikus egysége megbomlott volna. Eddig éltük a természetet, mostantól óvjuk, növekvő szorongással, hogy mégis elpusztul a kezünk között?
Hámori Máté karmester következetesen és eltántoríthatatlanul hisz benne, hogy a zene mint közösségi élmény mindenki számára megérthető, átérezhető.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
