Örvendetesen növekvő nyáj és pásztora. Közhelyesen gondolkodva erős kézzel irányító, aktivista vezetőt képzelünk a gyülekezet élére. Ilyen egyszerű?
Nos, nem. Nem vagyok nagyágyú. Átlagos kaliberű ember vagyok. Ráadásul mérsékelten introvertált, reaktív típus. Mondtam is Istennek, amikor elhívott lelkésznek, hogy bizonyára téved, de azt válaszolta, amit egykor Jeremiás prófétának, hogy a vezetést bízzam rá…
Ha valaki vezető lelkész lesz, ráadásul, ahogy önmagát jellemzi, introvertált típus, nagy kísértés lehet, hogy egyedül akar megoldani mindent.
A legtöbb lelkészben van egyfajta „megváltókomplexus”, hiába vagyunk tisztában vele, hogy a megváltást már Jézus Krisztus elvégezte. Az „egyember-rendszert” pedig a szocializmusból mentettük át mint politikai és szellemi örökséget. Szóval Isten több szempontból is önmeghaladásra hívott, amikor a lelkészi pályára csábított. Hála neki, egy angliai ösztöndíjon megmutatta a csapatépítés fontosságát. Persze az irányt drága feleségem is megerősítette, aki engem mindenben kiegészít. Hajnalka extrovertált, proaktív, motiváló vizionárius és született kommunikátor. Itt van a titok nyitja: kaptam egy ilyen élet- és munkatársat (ő is lelkész). Ennek a kettős társszerepnek vannak árnyoldalai, de sok előnyét is élvezzük – a gyülekezet főleg. Azt is érdekes látni, ahogy cseperedő gyerekeink is besegítenek a munkatársi gárdába.