Egy álomjelenetben lámpaernyők és fésűk láthatók, amelyeket a haláltáborokban megölt zsidók földi maradványaiból készítettek.
Ez legenda, ténylegesen nem csináltak a zsidók holttestéből szappant vagy lámpaernyőt. Voltak ilyenek kiállítva egyes helyeken, de ezekre feltehetően valaki csak rámondta az eredetüket.
A jelenet mindenesetre jelzi, hogy a hatvanas években ezek a „városi legendák” már éltek a köztudatban.
Él az a tévhit is, hogy a keleti blokkban elhallgatták a holokausztot. Ez nem igaz, bizonyos résztémákról nem beszéltek csupán. Ami kényelmes volt a rendszernek, azt hangoztatták. Hasznos volt például az úri antiszemitizmusról, az egyházak szerepéről szólni, és a cionistákat is vádolták kollaborációval. Ez a vád az Eichmann-per alatt is előkerült, a Kasztner-vonat kapcsán álltak elő azzal, hogy a cionisták alkut kötöttek Eichmann-nal, hogy bizonyos embereket megmentsenek. Úgy beszéltek a holokausztról, ahogy az nekik megfelelt. Kevesen tudnak róla, de a Rajk-perben is felmerült a téma, az egyik zsidó vádlottat azzal gyanúsították, hogy munkaszolgálatos társait árulta el a Gestapónak és a Horthy-féle rendőrségnek. Felhasználták a holokausztot, amennyiben az a céljaiknak megfelelt.
A filmbeli eseményeket a sajtóban megjelenő Eichmann-per foglalja keretbe. Milyen visszhangja volt az eljárásnak Magyarországon?
Az ügyben létezett egy meghatározott felső direktíva, a zsidó kollaborációt kellett kiemelni, ez hangsúlyosan jelent meg a magyar sajtóban, illetve fontos volt azt is mutatni, hogy a keletnémetek már megtisztultak, a nyugatnémetek viszont nem – cikk cikk után született arról, hogy mennyi náci van még a nyugatnémet kormányban. Arra azonban ügyeltek, hogy az átlagembert ne vádolják a holokauszt elkövetésével. Nem arról beszéltek a szocializmus alatt, hogy Józsi bácsi és Marika néni mit tettek, hanem Horthy, a csendőrök, a főpapok, a politikusok, a fasiszták vagy a nácik voltak kimondva bűnösnek. Az Utószezon főszereplője, Kerekes viszont nem tisztviselő vagy rendőr, hanem egy patikussegéd, tehát hétköznapi ember – Fábri Zoltán olyan témát boncolgatott, amely kellemetlen volt a rendszernek, ezért a filmet formabontónak lehet nevezni. Az a narratíva, hogy akár a hétköznapi emberek is felelhettek a holokausztért, csak a rendszerváltás után jelent meg, gondoljunk csak az 1945 című filmre. Az átlagemberek bűnössége kapcsán azonban nem szabad átesni a ló túloldalára sem. A Gyilkos irodák című könyvemben leírtam, hogy például Kassán hány embert jelentettek fel hasonló indokkal, mint ahogyan a filmben történik. Kassa ugye a korban hatvanhétezres lakosságú város volt, ahol mindössze huszonhét feljelentés maradt fenn a német megszállás idejéről a rendőrségi iratok között, ami relatíve kevés. Ne képzeljük azt, hogy a hétköznapi magyarok nácik lettek volna, ebben a könyvben még nem idéztem, de találtam olyan iratot is, amelyben a váci rendőrség a német megszállás idején panaszkodik a polgármesternek, hogy az emberek nem jelentik fel a zsidókat. „Sajnos váci polgároktól nem kaptunk még névtelen feljelentést sem [zsidók vagyonrejtegetésével kapcsolatban]: adatokkal egyáltalán nem szolgáltak” – olvashatjuk. Nyilván létezett lakossági kollaboráció, de az a narratíva, hogy itt mindenki meggyőződéses náci lett volna, erőteljes túlzás.