Anziksz

De Gaulle magyarja

Leimeiszter Barnabás
Fotó: Wikimedia

Ötven évvel ezelőtt halt meg a franciák nemzeti hőse, Charles de Gaulle, aki 1940. június 18-ai londoni rádióbeszédében reménytelennek tűnő helyzetben hirdetett ellenállást a megszálló németekkel szemben. Felhívásának sok Franciaországba szakadt magyar is eleget tett – így Yves de Daruvar, aki később Trianon igazságtalanságát igyekezett feltárni a nyugati közvélemény előtt.

Bene Krisztián, a pécsi bölcsészkar francia tanszékének vezetője a francia ellenállás magyar tagjait összesítő tanulmányában 489 személyt sorol fel. Mint rámutat: az önkéntesek döntő többsége a belföldi földalatti ellenállás tagjaként küzdött a tengelyhatalmak ellen, kisebb részük a De Gaulle tábornok nevéhez fűződő külső ellenállás, vagyis a Szabad Francia Erők kötelékében teljesített szolgálatot.

A Franciaország felszabadításáért harcoló magyarok közül minden bizonnyal a két éve elhunyt Yves de Daruvarnak volt a legkalandosabb élete. Daruvar a De Gaulle által 1940-ben alapított és 1946-ban „lezárt” Felszabadítási Rend tagja volt – összesen 1038-an érdemelték ki ezt a kitüntetést, Daruvar halálával még öt életben lévő tag maradt, 2020 végén viszont már csupán egy kitüntetett, Hubert Germain van életben, miután november 20-án százéves korában meghalt Daniel Cordier, a francia ellenállás legendás hősének, Jean Moulinnek a titkára. Yves de Daruvar, vagyis daruvári Kacskovics Imre nemesi család sarja volt, a nemességet állítólag még Mátyás királytól nyerték el 1465-ben. Valamikor a Felvidéken telepedtek le, majd a család egyes ágai Somogy vármegyében és a Krassó-Szörény vármegyei Daruváron is birtokokat szereztek, innen az előnév.

Imre édesapja, Kacskovics Tibor a bécsújhelyi katonai akadémián végzett, az első világháborúban tüzérhadnagyként szolgált, verseskötetével viszont már a háború előtt némi hírnévre tett szert, Ady például így írt róla: „Nagyon szimpatikus nekem Kacskovich Tibor Béla, aki forr, de a maga borát forrja, s önmagát keresi”, a Bolond Istók nevű gúnylap viszont azt kívánta, hogy „ez a »mű« valahogy ne érjen szekundér, vagy épen tercziér kiadást”. „Przemyślbe tegnap a tavasz besurrant észrevétlen” – a galíciai városból, amelynek ostroma során bátorságával tűnt ki, ilyen Ady-ízű felütéssel írt költői helyzetjelentést, s bár a helyi tábori újságban is jelentek meg versei, azok borús-nyomasztó hangulatuk miatt nem voltak éppen alkalmasak a katonák feltüzelésére. (A Pesti Hírlap viszont éppen Kacskovics egy szerelmes versét idézve bizonygatta: „Jól vannak vitézeink az ostromlott várban, amely büszkén dacol az orosz áradattal”; „lám a derék harcosoknak olyan kitűnő a hangulatuk, hogy van kedvük még a lantpöngetéshez is”.)

Tibor az orosz hadifogságban megtanult törökül, majd – a Horthy-féle Nemzeti Hadseregben tett rövid kitérő után – Isztambulba került, ahol Kemal Atatürk törzskarának tagja volt, és az iszlámra is áttért. Feleségül vett egy osztrák–francia–zsidó származású nőt, aki ráadásul – mivel édesapja a sah tanácsadójaként dolgozott – iráni állampolgársággal rendelkezett. 1921-ben a török fővárosban született meg fiuk, Imre, a házasság azonban hamar tönkrement, s az anya vele és lánytestvérével Párizsba költözött, ahol a perzsa nagykövetségen kapott állást. Ilyen háttérrel nem csoda, hogy Yves de Daruvar élete alkonyán úgy fogalmazott: „Még ma is kutatok identitásom iránt.” Török állampolgárként anyanyelve a francia volt, iskolatársai így is mocskos fritznek csúfolták.



 

Yves a Louis-le-Grand nevű híres elitgimnáziumban tanult. Mint írja, ezekben az években nem tudta kivonni magát az erőtől duzzadó német és olasz diktatúra fiatalságkultuszának hatása alól, ami erős kontrasztot mutatott a végnapjait élő francia harmadik köztársaság „általánossá lett morális gyávaságával”. Olvasmányélményei hatására aztán mégis ráébredt: uralkodhat bármilyen politikai káosz Párizsban, a francia szellem mégiscsak a világosság és a rend magas rendű megnyilvánulása, a társadalmat működtető németek fejében pedig teljes a zűrzavar. E reveláció nélkül – mondja – könnyen lehet, hogy elcsábította volna Vichy propagandája, és jelentkezik a francia önkéntesekből álló Charlemagne Waffen-SS hadosztályba.

Nem így lett. 1940-ben a gyarmati adminisztráció tisztviselőit képző Francia Nemzeti Tengerentúli Főiskolára jelentkezett, a következő évek azonban nem a tanulmányokról szóltak. A német offenzíva idején – annak dacára, hogy nem volt francia állampolgár – katonai szolgálatra jelentkezett, ám megtagadták tőle. Daruvar a nemzedéke nevében vallja: hitték, hogy ez az ő háborújuk lesz, „jogaik véres megszentelése”. Mélyen megbotránkoztatta Pétain marsall rádiós szózata a fegyverszünetről, és kalandos úton fölküzdötte magát a Batory nevű, lengyel katonákat szállító hajóra, hogy Angliában csatlakozzon Charles de Gaulle szabad franciáihoz. Csakhamar élőben is találkozott a tábornokkal. Nagyon fölényes aurája volt, ami tetszett a fiatal önkénteseknek. De Gaulle arról beszélt: együtt bejárják a világot, és egy nap felszabadítóként érkeznek vissza hazájukba. Daruvar ír arról is, hogy a tábornoknak akkoriban állandóan égő cigarettacsikk fityegett a szájából. Végső soron ambivalens érzésekkel emlékszik vissza rá. Vitathatatlanul politikai zseni volt, de hajazott némiképp XI. Lajosra: hajlamos volt börtönbe zárni ellenfeleit.

Annál inkább rajongott Philippe Leclerc-ért, aki az afrikai hadszíntéren volt parancsnoka, és akiért borzasztó természete ellenére tűzbe mentek volna az emberei. Daruvar 1941-be érkezett Csádba, ahol a szenegáli lövészezred harcfelderítő századába osztották be. Innen néhány tétlen hónap után – addig is szorgosan fotózta a tájat és az embereket – az olaszok által megszállt Líbia felé keltek útra, céljuk az volt, hogy még a britek előtt elfoglalják Tripolit. Yves részt vett a Fezzan tartományért folytatott két hadjáratban. „Sportos és teljes élet, amit a szilárd akarat, a fizikai erőfeszítések, az erkölcsi elragadtatottság, költői és festői pillanatok formáltak” – így emlékezett a sivatagi átkelés időszakára. Harcolt Tripolitániában és Tunéziában, 1943-ban a fején súlyos sérülést szenvedett, néhány nappal később lövedékszilánk zúzta szét állkapcsát, Leclerc tábornok is meglátogatta a kairói kórházban, ahol lábadozott. Még géz födte arcát, mikor 1944-ben eldöntetett, francia részről Leclerc 2. páncéloshadteste fog partra szállni Normandiában. Az orvosok lebeszélték volna Yves-et arról, hogy velük tartson, végül Leclerc-nél járta ki, hogy részt vehessen az akcióban.

A franciaországi harcok során újfent bizonyságát adta bátorságának, Párizs felszabadítása és Andelot városának bravúros bevétele után – egyébként a De Gaulle-rezidenciának helyet adó falu, Colombey-les-Deux-Églises visszafoglalásában is részt vett – egészen Châtel-sur-Moselle-ig jutott, az ott szerzett sérülésével ért véget számára a háború. A Becsületrend lovagkeresztje mellett végre a francia állampolgárságot is megkapta, a háború után pedig korábbi terveinek megfelelően a gyarmati közigazgatásban helyezkedett el: különféle tisztségekben Mauritániában, Elefántcsontparton, Kamerunban, Szenegálban, Francia Szomáliparton is megfordult, rövid ideig pedig a Comore-szigetek főbiztosa is volt. 1981-ben a francia Atomenergia-bizottságtól ment nyugdíjba. Életpályájának azonban ezzel még nem adtuk teljes képét: az 1956-os forradalom nyomán rendkívüli energiákat fordított magyar identitásának ápolására, noha a magyar nyelvet alig néhány szó erejéig bírta. Élénken érdeklődött Mindszenty bíboros sorsa iránt, többször is találkozott vele. Levelezett a nyugati magyar emigráció tagjaival, magyarországi rokonaival és Antall Józseffel is, neki fejtette ki: „Egy »elveszett gyermek« megőrizheti magyar szívét, még ha a nyelvet nem is beszéli.”

A forradalom tizedik évfordulóján rendezett párizsi ünnepségen ő mondott emlékbeszédet, majd 1971-ben kiadta Le destin dramatique de la Hongrie – Trianon ou la Hongrie écartelée (Magyarország drámai sorsa – Trianon, avagy a feldarabolt Magyarország) című, később több nyelven megjelent könyvét, amiben a békediktátum igazságtalan voltára mutatott rá a nyugati közönség előtt. (Hazánkban a Püski Kiadó adta ki A trianoni magyar sors címmel.) Miután a háborúban bizonyította hűségét Franciaország iránt, úgy érezte, joga van kimondani: abban a katasztrofális folyamatban, amit az Osztrák–Magyar Monarchia felszámolása generált, a francia vezetőket és különösképpen Clemenceau-t hatalmas felelősség terheli. „Saint-Germain és Trianon meggyorsította Európa hanyatlási folyamatát. A Duna menti nemzetek újjászületése lesz megújulásának a kezdeti szakasza” – fogalmazott egy 1979-es, a Le Monde-ban megjelent cikkében.

Yves de Daruvar 1937 után először 1992-ben látogatott Magyarországra, ekkor Göncz Árpádtól megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal. A sajtónak hangsúlyozta: mivel sem ő, sem gyerekei nem tudnak magyarul, tékozló fiúnak tartja magát, ám hazájának Magyarországot tekinti, és szeretné arra bátorítani a világban elszórt másod- és harmadgenerációs magyarokat, hogy segítsék őseik nemzetét.

További cikkek
Életút Eszköz lehettem Isten kezében

Keresd a békét, és járj utána! – a tihanyi kiérdemesült perjeltől annyiszor hallottam ezt a Szent Benedek-i mondatot, hogy újabban azon kapom magam, ezt mantrázom, mint egy imát. Korzenszky Richárddal, a nemrég nyolcvanadik évébe lépő bencés szerzetessel a „megszentelt” életéről beszélgettünk.

Hívószó A hónap embere – Laczkó Pető Mihály

Egy mezőkövesdi paraszt – válaszolta az idegenvezető az egri bazilikában, amikor az egyik külföldi turista ámuló tekintettel a kupola felé meredve megkérdezte, ki az a festő, aki képes ilyen nagyszerű kompozíciós érzékkel megfesteni János apostol apokalipszisét.

Műhely Indaszerű játékosság

Már maga a név is abszolút telitalálat. Kevés olyan együttest tudnék hirtelen említeni, ahol a név és a zene ilyen tökéletesen fedi egymást. A név az „indaszerű játékosságra” utal – ahogy ők maguk is leírják a zenekar honlapján –, valamint arra, hogy egy folyamatosan alakuló, változó, folyton mozgásban lévő zenéről van szó. A Dalinda világa organikus világ, mintha magából a természetből sarjadt volna ki.

Anziksz Szentjeim – Batthány-Strattmann László

1870. október 28-án, 150 éve született Boldog Batthyány-Strattmann László, a „szegények orvosa”.

Hívószó Teréz anya

Ez volt hát a lecke, amit akkor meg kellett tőle tanulnom: a mások szolgálata nem ünnep, nem katarzis, még csak nem is a lélek emelkedettsége. Hanem kitartással és türelemmel folytatott munka, a feladatok végzése, ahogy sorban jönnek. Most egy interjú, holnap tárgyalás a kivitelezőkkel, holnapután egy szenvedő megvigasztalása.

Műhely Azt mondja, nem megengedhető, és feljelent

Kukorelly Endrével beszélgettünk mesterekről és tanítványokról, elfogadott és nem megengedett beszédmódokról, az esztétikai és a politikailag motivált ítéletek összeütközéséről – meg persze az új kötetéről is, az Egy belga revolverről.