A cselekményt a hely és a főszereplő személye mellett a sok-sok apró árulás is összeköti, különös tekintettel a házasságtörés(ek)re – ennek is vannak bőven előzményei a Háy-univerzumban, elég csak a Házasságon innen és túl című kötetre gondolni. Így lehet, hogy az olvasás során egyszer csak arra jövünk rá, hogy hiába a tipikus jegyek, például a siker soha le nem vethető álarca, a cégvezető valójában „mi vagyunk”. („Azt kérded, mi közöd hozzá? Te is cégvezető vagy, akár van bejegyzett céged, akár nincs, mert azt az embert, aki vagy, te vezeted. A cégvezető a te életed könyve.”) A csel, amivel az író eléri, hogy akár a finom kulturális utalások dekódolása nélkül is bele tudjunk helyezkedni az ő vagy az urbánus kasztrendszer bármely tagjának helyzetébe, nagyon egyszerű: a  sztereotip, egy-egy vonással mégis egyénített karakterek egyikében biztosan magunkra ismerhetünk. Annál inkább is, mert ebben a „sorskavalkádban”, ahogy Háy maga definiálta könyve műfaját, Magyarország elmúlt harminc éve is vastagon benne van a rendszerváltás eufóriájától a teljes kiábránduláson át a 21. század magunk teremtette, „körmönfont” rabszolgaságáig és a generációról generációra átörökített, egyre mélyülő árkokig. („Mert törzsi viszonyok között élünk, csak ott érezzük jól magunkat, ahol a saját fajtánk van. Egy-egy új ismeretségkor néhány kérdéssel feltérképezzük a másik törzsi hovatartozását – milyen rádiót hallgatsz, milyen tévét nézel, és ott voltál-e azon a tüntetésen, jártál-e Kolozsváron –, s csak akkor engedjük magunkhoz közelebb, ha velünk azonos törzshöz tartozik.”)
Mindez azonban csak kulisszája egy sokkal fontosabb ügynek: megmutatni, hogy minden ember élete a saját univerzumában pont ugyanannyira érvényes, mint a miénk, függetlenül attól, a társadalmi ranglétra melyik fokáról igyekszünk nagy elánnal lesajnálni az alattunk állókat. Háy elnéző humora és – bár ez ellen biztosan hangosan tiltakozna – szelíd emberszeretete különösen üdítő kivételnek számít a kegyetlen cinizmus és panaszkultúra idején. A cégvezető után is csak épphogy egy picit fáj, ha arra gondolunk, hogy igen, az élet már csak ilyen: „a testünkkel igen, de szívünkkel nem tud elbánni az idő”.