Háy János irigylésre méltóan nagy munkakedvű író. Nem A cégvezető az idei első kötete: a „karanténvírus” idején készült Ne haragudj, véletlen volt – Szükségnapló már a nyár elején megjelent, ezt követte ősszel a most tárgyalt regény, és már előkészületben van a sorban harmadik mű is.
Talán nem is a munkakedv a legjobb szó arra, ami Háy Jánost, legalábbis kívülről nézve, hajtja, sokkal inkább az a szüntelen belső kényszer és kíváncsiság, amivel a hétköznapi életünket (a sajátját is) és az egymás közti szövevényes viszonyainkat figyeli. Hogy A cégvezető a megszokott stílusjegyek, így például a képtelenül hosszú és kanyargós mondatok ellenére mégis tud újat mondani, az a meglepő helyszínválasztásnak is köszönhető: az ide-oda kóválygó szereplőket ezúttal nem a „vidékiség”, hanem Budapest és a nagyvárosi léttel együtt járó attitűd köti össze. Itt csomózódik össze a névtelen cégvezető és a vele ideig-óráig kapcsolatba kerülők sorsa, mintha egy labirintusban bolyonganánk a mininovelláknak is beillő kitérők közt.
Szabados György zenéjéhez újra és újra visszatérek. A 2011-ben elhunyt zeneszerző, zongorista – és nem utolsósorban kiváló esszéíró – Szabados a huszadik századi magyar és egyetemes zenetörténet kimagasló alakja volt. Egyfajta áldásnak érzem, hogy jó ideig a közelében élhettem.
Lefordulok a nyolcasról a devecseri elágazásnál. A város határáig vezető út mellett hosszan húzódik végig az emlékpark. A terület némaságával is azt üzeni: tíz évvel ezelőtt, 2010. október 4-én valami véglegesen megváltozott. Már semmi sem lesz úgy, mint régen.
Az igazi pedagógus több, mint a tananyag átadója, ha valamit akkor ezt a karantén időszak biztosan bebizonyította. Varaga Péterrel a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium irodalom szakos tanárával beszélgetünk.
A Brunszvik család generációkon átívelő közös akarata nyomán a martonvásári mocsaras vidék valóságos földi paradicsommá változott. A lakatlan, lápos térségben kastély és köré angolkert épült, amely ma már természetvédelmi terület. A különleges növény- és állatvilág nem csak a mai kor embereit varázsolja el. „Körülöttem minden Angliára emlékeztetett, olyannyira, hogy szinte Angliába képzeltem magamat” – jegyezte fel a kastélyparkról szerzett benyomását 1815-ben Richard Bright, a neves brit utazó.
Hiszen ez a csodák kertje. Ezek a csodák 1879-ben kezdődtek, amikor a kor jeles szobrásza, Huszár Adolf az akkor még külvárosi, gyalogutakkal szabdalt, már akkor is Epreskertnek nevezett ligetben telket kapott a fővárostól, hogy azon műtermet építhessen, és abban elkészíthesse a Széchenyi-téren ma is álló, hatalmas Deák Ferenc-emlékmű szobrait.
Csaba testvérből folyton árad a ferences jó kedély, a derű, többnyire ott ül az arcán, s ha nem tudja valamire a megoldást, mert ilyen is van, akkor azt mondja, hogy hüm-hüm. Mindig van nála egy jó vicc, egy vidám anekdota, amivel megnevetteti akár mise közben is a híveket.