Ezért is vettem kissé kétkedve a kezembe Soltész Béla Eldorádótól az Antillákig című kötetét,  még akkor is, ha az élénk színekben pompázó borító önmagában más élményt ígért az eddigieknél. A fenntartásokat némileg enyhítette, hogy a civilben az ELTE-n tanító, társadalomkutató írónak nem ez az első ilyen jellegű munkája: a Clandestino – Egy év Latin-Amerikában és a Hátizsákkal Brazíliában című könyvei viszonylag hamar népszerűek lettek, és nem csak a latin-amerikai kultúrát kedvelők körében. Ennek a sorozatnak a – nevezzük így – harmadik része ezúttal a ritkábban emlegetett, kevésbé ismert vidékekre kalauzolja el az olvasót: Ecuador, Kolumbia, Venezuela, Guyana, Suriname, Francia Guyana, Jamaica, Trinidad és Tobago, Saint Lucia, Martinique olyan távoli országok, amelyekről általában semmit vagy semmi jót nem hall az átlag európai. És itt a kalauzolás szó nem puszta újságírói frázis. Soltész Béla képes valóban magával vinni az olvasót a tengerpartok, szigetek, tűzhányók, táblahegyek és szavannák határolta világba, sok más mellett magyar mintákat hímző ecuadoriak, a fejvadász indiánok leszármazottai (nekik köszönhetjük a zanza, zanzásított szavainkat), Pablo Escobar elhagyott villái, a jamaicai DJ-pultok vagy a suriname-i főváros Onafhankelijkheidsplein nevet viselő főterének németalföldi stílusú tégla- és faépületei közé.

Annak, hogy a rengeteg, sokszor humoros-önironikus mikrotörténetből összeálló kulturális tabló szinte minden részletét élvezettel olvassuk, persze nem csak az effajta vonzó egzotikumok (sőt a sok helyütt felbukkanó irodalmi, illetve magyar vonatkozások) felsorolása az oka. Az írónak sikerült az a nagyon nehéz művelet, hogy személyes benyomásait papírra vetve egyszer sem vétette el az arányt sem a túlzó lelkesedés, sem a szájbarágós leegyszerűsítés javára, így végig megmarad az egyszerű, de az utazásai révén már tapasztalt, így kevésbé meglephető hátizsákos turista hangja. Aki ráadásul barátként, szövetségesként tekint a helybeliekre. Talán a megfelelő óvatosság és nyitottság keverékének köszönhető, hogy a több hónapos túra legveszélyesebb helyzete egy apácák által fenntartott georgetowni vendégházban éri: egy korhadt faépület tetejét átszakító feszítővas nem éppen kellemes meglepetés, ha az ember az ágyon ülve jobb híján éppen a Jelenések könyvét olvasgatja.