Anziksz

Irredenta Mikulás

Pap Lázár
Fotó: Fortepan

1920 karácsonyán még friss volt a sokk: hangsúlyosabb volt a megnyugvás igénye, mint a revízióé. Később azonban az ünnepek is alkalmat kínáltak arra, hogy a gyerekekben elültessék az irredentizmus gondolatát.

A Budapesti Hirlap 1920. december 25-ei számában a következő sorokat olvashatjuk: „A nagy háború befejezése óta immár a harmadik karácsonyi ünnepet köszönti az emberiség. Köszönti nagy szegénységben, soha el nem képzelt nélkülözések közepette, megtépázott hittel a civilizáció és a kultúra áldásthozó fogalmáról és köszönti szárnyaszegett reménnyel egy jobb jövő iránt, a mely a léleknek és a testnek egyaránt békét jelentene.”

A magyar társadalom ekkor még csak emésztgette, hogy átszaladt rajta a történelem: túlélt egy vesztes háborút, forradalmat, katonai megszállást, kommunista diktatúrát, vörös- és fehérterrort, valamint egy megalázó békét, amely több mint hárommillió magyart választott el a honfitársaitól és gyakran a családjától is. Utóbbi trauma jelentős hatással bírt a két háború közötti mentalitásra, rányomta a bélyegét a hétköznapokra és az ünnepekre egyaránt. Az irredentizmus a magyar karácsonyokat és Mikulás napját is áthatotta.

1920 karácsonyán viszont még sokkal hangsúlyosabb volt a béke, a megnyugvás és az újrakezdés utáni vágy, mint a revízió igénye. A kormányzat amnesztiát hirdetett mindazok számára, akik „az első forradalomban a tömegmozgalom viharától elragadva, a bolsevizmus ideje alatt pedig részint a kényszereszközök, részint pedig a téves eszmék fertőző hatása alatt, ítélőképességükben megingatva, sodródtak bele a bűnös cselekmények örvényébe” – közölte a Pesti Hirlap. Megkezdődött a rendszer konszolidálása és a társadalmi rend helyreállítása, ennek pedig tökéletes szimbóluma lett a karácsony. De nem csupán a börtönből szabadulók családja számára volt különleges az év decembere: 800 katona térhetett haza az orosz hadifogságból az ünnepre. A Pesti Hirlap riportere a Keleti pályaudvar üvegcsarnokában várta a gyakran Szibériát is megjárt katonákkal teli vonat érkezését. Néhányukat megszólaltatnia is sikerült: „muszáj vót hazagyünni… Soltvadkerten kis fődem van, ahhó köllött hazagyönni” – foglalta össze egyszerűen a hazatérésének okát Font László közkatona. Merzy István zászlós még aznap haza akart érni Egerbe, „karácsony estére otthon akarok lenni” – mondta.

Az újság természetesen az ország vezetőit is megkérdezte, hogy mit üzennek karácsonykor: „Az igazság győzni fog és Magyarország virágzó és boldog lesz” – írta József királyi herceg, tábornagy. „Kívánom az országnak az idegesség lecsillapodását, a termelőmunka fellendülését, a nemzetnek a meggyőződéses bizalmát egymásban s jövőnkben, Európának, melynek része vagyunk, az elveszett egyensúly helyreálltát” – fogalmazott gróf Teleki Pál miniszterelnök és külügyminiszter. „Ne feledkezzen meg Csonka-Magyarország népe az elszakadt részekről” – szólított fel Gömbös Gyula, nemzetgyűlési képviselő, Magyarország későbbi miniszterelnöke.

Csonka-Magyarország népe pedig a sebek gyógyulásával sem felejtett, sőt gondoskodott róla, hogy a következő nemzedékek se tegyék. Ahogy az ország kezdett talpra állni, igyekeztek minden téren hirdetni a revízió gondolatát, és közelebb hozni a fiatal nemzedékekhez, a gyerekekhez is. Ennek a mai szemmel nézve megmosolyogtató eszközei voltak az irredenta mesék. A műfaj igazi „mesterének” számított vitéz Gerley Mihály, aki a harcias nevelés híveként az 1940-ben javított kiadásban megjelent, Pásztortűz című háromfelvonásos karácsonyi mesejátékában a fegyveres revízió eszméjét nem is igazán próbálta elrejteni a sorok között. Az utolsó jelenetben az angyalok meghozzák a gyerekek ajándékait Meseországból: Hófehérke karácsonyfát küldött, az Erdők Ura pedig kardot, puskát és ágyút, ugyanis „erre van nagy szüksége a magyarnak” – írta Gerley. A szerzőnek ezenfelül még három „hazafias karácsonyi játéka” jelent meg: Üzen a fenyves, Hull a hó, valamint Ki hozza a karácsonyfát? címmel.

Az irredenta karácsonyi mesék tárházát gazdagította Karola Néni munkássága is, akinek a fő műve, a Mikulás-esti és karácsonyi alkalmi jelenetek öt darabjából három egyértelműen irredenta üzenettel bírt. Ezek közül a Mikulás-esti álom a legismertebb. A történet szerint a tizenkét éves Magda Istenhez imádkozik, hogy küldje el hozzá Szent Miklóst, akitől a régi Magyarország újjászületését kérné. A kislány a fohász elmondása után álomba merül, majd megjelenik a színen négy krampusz, a „csehek küldötte”, „oláh komám hű szolgája”, „rossz szomszédnak, rác szomszédnak küldötte”, valamint a „hűtlen testvér, osztrák testvér” cimborája. Ezek fogják magukat, és az asztalon felejtett Nagy-Magyarország-térképből kihasítják az északi, déli, keleti és nyugati „megszállt” területeket. A krampuszok a megszerzett területek miatti örömükben táncra perdülnek, és gúnyos dalocskát kántálnak Magyarországról: „Nesze neked Magyarország, mért hittél? / Annyi sok hőst idegenbe mért vittél? / Csalfaságot hűséggel mért fizettél? / Ős földeden most már csupa bitang él.” Ekkor lépnek színre Szent Miklós és az angyalai, akik fülön csípik a krampuszokat, az elszakított területeket pedig visszaillesztik a helyükre, sőt még ajándékot is hagynak a kis Magdának, aki miután felébred, hálát ad az Istennek, hogy meghallgatta – zárul a mese.

A propaganda egy nagyon furcsa, visszatekintve kissé abszurd változata volt ez, amely a korszakban teljesen természetes jelenségnek számított. Az irredentizmus és a revízió gondolata olyannyira népszerű és divatos lett, hogy kereskedelmi értelemben is piacképessé vált. Az irredenta tárgyak vásárlásával az emberek nem csupán terméket vásároltak, hanem azt érezhették, hogy az önkifejezés egy formájával élnek. A gyerekmesék mellett a társasjátékokban is megjelent az eszme: karácsonykor a magyarok például a Szerezzük vissza Nagy Magyarországot! elnevezésű irredenta társasjátékkal is meglephették szeretteiket, amelyben vármegyénként lehetett visszahódítani az elveszített területeket, és kitűzni rájuk a magyar zászlót. 1940-ben pedig piacra dobtak egy gyermekek számára készült történelmi kvartettet is, amely a klasszikus kanasztát ötvözte kvízkérdésekkel, a leírás szerint jellemnevelő, tanulságos, szórakoztató módon.

További cikkek
Műhely Az elsüllyedt Kelet magyar szemmel

Egy békebeli magyar világutazó, az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészetének sorhajóorvosa néhány év leforgása alatt olyan fotográfiai életművet hozott létre, amelynek jelentőségét csak most kezdi igazán felismerni a nagyközönség és a szakma.

A hely szelleme Jó itt lakni, jó itt élni

A Misztrál együttes alapító tagja, családapa, grafikus, fotós. Minden túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy a hazai verséneklés egyik legmeghatározóbb alakja: két évtizede énekel verseket, fesztivált szervez, és újabban a magyar énekmondók, verséneklők megismertetése céljából interjúkat készít. Török Mátéval a Duna-part lelket betöltő nyugalmában beszélgettünk versekről, dalokról, a verőcei létről és jövő évi tervekről.

Anziksz Így hódította meg a gulyás New Yorkot

A századforduló Amerikája a self-made man kora volt. Magyarok is szép számban vándoroltak ki a tengerentúlra az amerikai álom igézetében, s hogy mire vihették, jól mutatja a Little Hungary étterem sikertörténete, ahová többek között Theodore Roosevelt elnök is ellátogatott.

Anziksz A Százados úti művésztelep

Gyerekkoromban sokszor bolyongtam egyedül ebben a szigetvilágban, a házak ablakainak behúzott függönyei mögé odaképzeltem a lakókat, akiket mind jól ismertem, hiszen itt nőttem fel, a budapesti Százados úti művésztelepen.

A hónap embere Dr. Hardi Richárd

Dr. Hardi Richárd huszonöt év alatt tízezer szürkehályogműtétet végzett el Afrikában. Mégsem tartja magát csodadoktornak, csak egy átlagos szemészorvosnak, akit az különböztet meg kollégáitól, hogy nehezebb körülmények között dolgozik.

Hívószó Ostromolni a lehetetlent

A Szépművészeti Múzeum a dübörgő koronavírus-járvány közepette sem a látogatószám csökkenésen kesereg, hanem a jövőben esedékes tárlatait szervezi, méghozzá a nemzetközi műtárgykölcsönzések legvágyottabb szereplőjét, Hieronymus Bosch képeit igyekeznek megszerezni.