Ízelítő Erdélyből, Moldvából

Fura dolog a népzenei lemez. Nem tudom, kinek van könnyebb dolga: annak, aki nem ismeri ezt a világot, vagy annak, aki igen. Aki nem ismeri, annak új lehet, amit hall, viszont lehet, hogy nem tudja hova tenni, esetleg elsőre végig ugyanolyannak tűnik az egész album. Aki ismeri ezt a közeget, annak nem biztos, hogy lesz új a lemezen, viszont jó eséllyel fedez fel ismerős neveket, kedves dallamokat, támadnak fel benne régi emlékek. Tudja, hogy szól ez a zene élőben, mennyire telt, pattogós, vérpezsdítő – és talán ezért kezdett néptáncolni, mert nem tudott nyugton maradni, amikor megszólalt a „szárazfa”. És tudja, hogy egy lemez csak emlékeztető, kóstoló, utánérzés.

Vizeli Bálint: Ahogy tudok… FolkFest Kulturális Egyesület, 2019

 
A hegedűs Vizeli Bálint bemutatkozó lemeze is ilyen: annak, aki nem ismeri a népzenét, változatos, telten kevert indítás lehet; annak pedig, aki igen, megnyugtatóan ismerős és hangulatos muzsika. Az egykor a Csercsel együttesben kezdő Annus Réka énekel, Bálintnak a Góbéból ismert bátyja, Vizeli Máté négy hangszeren is játszik (brácsa, háromhúros kontra, hegedűkontra, koboz), Egervári Mátyás cimbalmozik, Blumenschein Alinka háromhúros kontrázik, Tímár Márton és Tímár András nagybőgőzik.


S hogy mi van a lemezen? Nagyrészt erdélyi és moldvai muzsika. Egy bethleni renddel indít Magyarborzásról, azaz Észak-Mezőségről cimbalommal, derűs-melankolikus hangulatokkal. (Magyarborzás Bethlentől délre fekszik, nem messze Déstől, valószínűleg a borzásiakat a bethleni muzsikusok szolgálták ki zenével.) Ezután délre, Fehér megyébe, Magyarbecére ugrunk, nem messze Nagyenyedtől. Ez a Küküllő mente vidéke. A Hadd vigyelek át a hegyen! azonban nem a tájegység fergeteges, ultragyors táncrendjéből való nóta, hanem egy kesergő, amit Annus Réka énekel, s amely aztán átvált lassú, végül gyors csárdásba.

Ezt követi egy sokak által ismert kalotaszegi rendtöredék Bánffyhunyadról: legényes, invertita és szapora. A legényes pattogós muzsika, ami sokakat rávett, hogy megtanuljanak legalább néhány pontot, hiszen nem lehet rá ülve maradni; az invertita aszimmetrikus ritmusa elandalít; a szapora pedig a kifáradást szolgálja kódaként.

Nincs is jobb, mint visszaugrani Kolozsvártól északkeletre, az önmagában külön tájegységet alkotó Székre. Erős hangulati váltás a széki lassú: „gyötör engem a szerelem, nem táplál”. Ha van muzsika, ami rászolgálhatott a mondásra, miszerint sírva vigad a magyar, akkor az a széki lassú, az egyik legszebb, legintimebb és legegyszerűbb tánc, ami létezik a világon. A lassút négyes, majd férfitánc, a sűrű tempó követi.

Ezután messzire utazunk: a moldvai Lujzikalagorba (Szép szeretőm vala), majd visszatérünk Erdélybe, a Maros megyei Vajolára, ahonnan egy vidám korcsos és cigánycsárdás derít minket jókedvre, hogy utána északabbra hatoljunk át a hegyeken, a bukovinai Istensegítsbe (Galamb helyett csirkét fogtam).

Innen Dél-Marosba, Keménytelkére érkezünk. Keménytelke romános muzsikája régen divatos volt a táncházmozgalomban, mára azonban kissé feledésbe merült. Vizeliék azonban Tímár Sándor kilencvenedik születésnapjára előkapták Sándor bácsi ottani gyűjtéseit, hogy megidézzék számunkra ezt a vidéket. A lemezt a Zala megyei Nova dallamválogatása zárja (Rikarika), hiszen a Vizeli testvérek mégiscsak zalaiak, s kell egy kis hazai.

A válogatás címe szerény, hangulata viszont olyan, mint amikor a szabadban muzsikál a banda, viszi a hangokat a szél, élettel tölt fel minket a fű, a sár és a levegő frissessége – és persze a szárazfából kicsalt dallamok.

Szerző: Szilvay Gergely