Magyar oligarchából szlovák nemzeti hős

Szöveg: Veczán Zoltán
Fotó: mti fotóbank

Hétszáz évvel ezelőtt hunyta le végleg a szemét Csák Máté felső-magyarországi kiskirály. Halála után félezer évvel a szlovák nacionalisták felfedezték maguknak, s ha már így alakult, nehezen eresztik: Szvatopluk, Mátyás király és Andy Warhol mellett a legnagyobb szlovákok között tartják számon.

Az 1918 után az egykori Magyar Királyság területén megalakuló vagy abból kisebb-nagyobb darabokat kiharapó államok sokféle taktikát alkalmaztak történelmi legitimitásuk, civilizációs felsőbbrendűségük bizonyítására. Ennek része volt az etnikai térképek izgalmas átrajzolgatása, valamint az, hogy a frissen szerzett territóriumaikon egykorvolt államokat saját elődeikként mutatták be a néhány évtizedig létező Nagymorva Birodalomtól az idők és népvándorlások homályába vesző dákig. Emellett jelentős mozgalom épült az ismertebb történelmi személyek bekebelezésére.

Alapvetően két stratégia érvényesült. Nemzeti hőssé magasztaltak lokális jelentőségű, általában a törvénnyel és/vagy a magyar nemzeti törekvésekkel szemben álló figurákat, nemritkán rablóvezéreket – ilyen volt az 1784-es román parasztfelkelést vezető Horea, Cloșca és Crișan kvázi szentté avatása Romániában (éppen tavaly döntött úgy a bukaresti parlament, hogy márpedig ők nemzeti hősök). Vagy említhetnénk a Rákóczi-szabadságharc idején mindkét oldalon megforduló, végül inkább a bűnözői karriert választó tót Rózsa Sándor, Juraj Jánošík kultuszát északi szomszédunknál. Itt az etnikai kötődés – még ha az adott korra anakronisztikusan visszavetített módon is, de – valamiféleképp igazolható. A nagyobb ferdítés az, hogy az adott kornak megfelelően a nacionalista, nacionálkommunista vagy kommunista (és újabban ismét nacionalista) ideológiák előfutárainak állítják be ezeket az alakokat. A román parasztfelkelők e szempontból valódi jolly jokerek, hiszen az általuk vezetett tömeg áldozatai zömmel magyarok voltak és nemesek is, evidens, hogy csak jó emberek lehettek.

A másik stratégia ismert államférfiak felmenői­nek felkutatása és ezek alapján az illetők (szintén visszavetített) identitásának önkényes meghatározása. A legeklatánsabb példa Mátyás király esete, akinek nagyapja, tehát Hunyadi János édesapja Havasalföldről bevándorló kenéz – vezető – volt. Hogy ennek alapján olyan megtisztelő címeket aggatott Mátyás királyra a mioritikus utókor, mint „a legnagyobb román”, már csak azért is izgalmas, mert a havaselvi és moldovai vezetői réteg, amely zömmel kun eredetű volt, ekkor még sok tekintetben őrizhette identitását – ha másban nem, vallásában biztosan, márpedig a korban ez volt a sarkalatos tényező. Ennek alapján a Hunyadi-család bizony nem alantasaik, a román pásztorok ortodox hitét vallották, hanem a nyugati egyház hívei voltak – miként a magyarok által térített kunok és besenyők zöme, köztük a Basarab-családhoz tartozó első moldvai fejedelmek.

A Csák-kultusz érdekes része, ahogy a földesúr legismertebb ábrázolása – kopasz fejtető, hosszú haj, páncél – kialakult. A Trencsénből a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe kerülő, talán Szent Lászlót ábrázoló ereklyetartót hitték Csák Máté mellszobrának, és erről mintázták a tartományúr képét. Kopaszságát felvilágosultabb szlovák források szerint annak köszönheti, hogy az ereklyetartó fedele – talán dicsfény vagy korona – elveszett, ám a Vág és a Tátra ura nem maradhatott fejtető nélkül. A megoldás jól jelképezi a szlovák történetírás nacionalista ágának hitelességét

A felvidéki kisgömböc

Trencséni Csák Máté, „a Tátra és a Vág ura” azért különösen figyelemreméltó példája a híresember-kannibalizmusnak, mert egyetlen tényező mentén sem tekinthető megalapozottnak a szlovákság körében mind a mai napig ápolt országalapító-kultusza: sem szláv nem volt, sem államférfi. Anonymus és Kézai Simon krónikások is a honfoglalás kori Szabolcs vezérig vezetik vissza a Csák nemzetséget, Csák Máté tehát semmiképpen nem szláv. Előkelő származása ellenére azonban céljai messze estek attól, amit államférfiként a (szlovák) utókor rávetít: kora többi oligarchájához hasonlóan arra törekedett, hogy a lehető legnagyobb szeletet vághassa magának a Magyar Királyság nevű tortából a központi hatalom meggyengülése idején, az utolsó Árpád-házi király, III. András uralkodása alatt és az első Anjou uralkodó, Károly Róbert kezdeti két évtizedében. Csák a Felvidék középső részének jókora területeit megszerezte, és uralma alatt tartotta egy negyedszázadon át.

A földesúr András király vazallusaként segített 1291-ben Albert osztrák főhercegtől visszavívni Pozsonyt, amelynek ispánjává nevezte ki a király. Ezután kisgömböcként falta fel azon kisebb hatalmú vagy éppen kegyvesztett nemesek birtokait, akikére szemet vetett. A nádori címet Andrástól és később Károly Róberttől is kizsarolta, amelynek birtokában törvénykezéseknél a pervesztes fél vagyona zöme is őt gazdagította. 1297-ben megszerezte Trencsényt, „birodalma” későbbi központját, pápai kiátkozása után bosszúból elzavarta a nyitrai püspököt és az esztergomi érseket, javaikat felprédálta, adóikat elszedte („gonosz ember, ki nem hisz a mennybeli Istenben, nem tiszteli a világi törvényeket, nem fél a pokolbeli kínos büntetéstől” – írja róla a kiebrudalt nyitrai püspök). Az utolsó Árpád-házi király halála után a trónkövetelők közül előbb a cseh Vencelt, utóbb látszólag Károly Róbertet támogatta a századfordulón, általában a gyengébbet, általában nem olcsón. Rendszeresen vezetett rablóportyákat Buda térségébe is, közben hol Károly Róberttel, hol az új cseh királlyal, Luxemburgi Jánossal háborúzott, királyi udvart vitt, pénzt veretett. Hatalma csúcspontján tizennégy vármegyére terjedt ki uralma, ötven vár és kastély, félezer falu tartozott hozzá, hadserege ötezer főre rúgott.

Étvágyának az 1312-es rozgonyi csata húzott határvonalat, ami egyébként egy másik ősi nemzetség, az országnak egykor királyt is adó Abák hanyatlását is magával hozta. Csák hatalmát életében már nem is sikerült megtörni, 1321. már­cius 18-án bekövetkező haláláig meg tudta tartani hódításai nagy részét. Innen vezetett hosszú útja a szlovák történelemfeltalálás kánonjába, noha „birodalma” lakói fele, de inkább túlnyomó része nem is szláv volt.

„Csák Máté szlovák kultusza egyetlen
tényező mentén sem tekinthető
megalapozottnak: sem szláv nem volt,
sem államférfi”

Matúšománia

Szlovák nemzeti hősként mint irodalmi alak kezdte karrierjét. Az 1800-as évek első felében a „szlovákokhoz igazságos Mátyás király” után következett a sorban Matúš Čak, akinek ragadozó-fosztogató kiskirálykodását etnikai, sőt államalapítói színezettel satírozták át; először talán Alexander Boleslavín Vrchovský tanár a pozsonyi líceumban az 1836–37-es tanévben. Innen datálható az a romantikus, nemzetieskedő divathullám, amelyet Peter Macho szlovák történész utóbb matúšomániának nevezett. Ľudovít Štúr és a szlovák nemzeti ébredés más kulcsfigurái „az utolsó szlovák uralkodónak” tekintették, aki „hatalmas angyal volt az ördögök fölött”, s aki „uralkodott a Tátrán. És a Tátrában béke volt, igazságosság és boldogság”. Maga Štúr hosszú költeményében Károly Róbertet állította be békétlenkedőnek, aki Matúš uradalmára tör, de ő szlovák zászlók (!) alatt vitéz szabadságharcot vív…

A csehszlovák idők kezdetén Vencel magyar trónigényének támogatása került előtérbe, „Szlovákia fejedelmeként” emlegették, aki biztosította „Szlovákia függetlenségét”, sőt „Szlovákia már akkor függetlenné tudott válni”, méghozzá „hadseregében szlovák katonák szolgáltak” – összegzi a mítoszokat Kollai István történész Szlovákia királyt választ című kötete. A húszas években azonban kopott is a földesúr Csák reputációja, nem függetlenül attól, hogy éppen zajlott a magyar nemesség földreformnak álcázott kifosztása, illetve a revizio­nista Lord Rothermere elleni kampány. Neves történészek (Jozef Koreň, Cyril Merhout, Kamil Krofta) szögezték le, hogy Csák pont úgy elnyomta szlovák alattvalóit, mint a többi főúr, önös érdekből kötött szövetséget hol egyik, hol másik királlyal, s kimondták rá az ítéletet is: még csak nem is szláv, nem jár neki a dicsőítés. A történelemtankönyvekben az ötvenes években enyhén pozitív színben tüntették fel (részben egyházellenessége lehet erre a magyarázat), majd újra fellángolt mítosza a nyolcvanas években, amikor hirtelen megint fontos lett a morva–szlovák kontinuitás igazolása. Nem elég, hogy Csák cseh–magyar hintapolitikáját a csehszlovák állam előképévé maszkírozták, de katonáit és nemességét azóta is tévesen szlovákoknak tartják – ezt Kristó Gyula történész már 1986-ban cáfolta egy cseh krónikás feljegyzésével, miszerint 1315-ös háborújában Máté katonái magyarul beszéltek, amit egy cseh krónikás nehezen tévesztett volna össze egy másik szláv nyelvvel.

Tovább élő mítoszok

Bár időközben Csák származása a Duna északi oldalán is tisztázódott, makacsul tartja magát a nézet, hogy Csák Máté „a szlovák Felföld relatív önállóságának húszéves időszakával” önmagában hozzájárult a szlovákság felrázásához. Csak éppen szlovák nép nem létezett még ekkor. Peter Sỳkora történész már egyből a rendszerváltás után rámutatott erre, hangsúlyozva: kár ezeréves múltat hazudni, és visszahelyezni a nemzeti lét kezdeteit „az első szlovák király” lábaihoz – legyen ez Szamo frank kereskedő, Pribina nyitrai fejedelem, Szvatopluk, Csák Máté, a tót királyként felfogott Thököly vagy – utolsóként a sorban – az 1938 és 1945 között létező szlovák bábállam vezetője, Jozef Tiso.

Utánanéztünk, és a szlovák általános iskolai történelemkönyvekben vagy éppen Trencsén turisztikai honlapján már valóban szerepel magyar származása (a nagymorva–szlovák kontinuitás elve persze nem tűnt el – következetes anakronizmussal Szlovákiaként hivatkoznak a területre, s még az Encyclopædia Britannicába is sikerült így becsempészni a szövegbe). Ám továbbra is erőteljesen érvényesül vele kapcsolatban a „szlovákok felszabadítója” narratíva. E téren kultusza töretlen: szürreális iskolai versenyfeladatban szerepel úgy, mint a „szlovák nemeseknek” kiváltságot osztogató tartományúr, „a Vág és a Tátra ura”, akinek állítólagos kardja másolatát lehet erősember-versenyen trófeaként elnyerni, természetesen szlovák díszletek között. Csák a szlovák tévé 2018-as közvélemény-kutatása alapján felfért a „legnagyobb szlovákok” top 100-as listájára is (a lista önmagában megérne egy cikket, Mátyás királlyal, Mednyánszky Lászlóval és Szvatoplukkal, sőt Andy Warhollal); ugyanebben az évben musical is készült a tartományúrról, amely deklaráltan „Szlovákia 14. századi nehéz időszakáról” szól. Születése hétszázötvenedik évfordulójára pedig bélyeget és kétféle emlékérmet is kiadtak.

Hasonló tartalmak

A híd, ami lesz

A Pentele híd összeköti a nagy folyó két partját, de még nem igazán köti össze az ország nagy tájait. A tervezők meglehetősen előreszaladtak vele, így lett egy közel ötszáz kilométeresnek elgondolt közlekedési csatornának elsőként megvalósuló, öt kilométeres darabja.

Így rabolta meg Magyarországot az impexek hálózata

A szocializmus évtizedei alatt a külkereskedelmi vállalatok tevékenysége révén befolyásos személyek hatalmas összegekkel rövidítették meg a magyar államot. A téma kutatójával, Borvendég Zsuzsanna történésszel beszélgettünk.

1972. március 15.

Az alábbiakat 1972. március 16-án és 17-én jegyeztem föl. A gépelt kézirat ma is megvan.

Földre éhesek

A ma is ismert matyó népviselet kialakulásában szerepet játszott, hogy a summások meg akarták mutatni a nagybirtokok cselédjeinek: ők is valakik.

A szórvány erkölcse

Emberi sorsok alkotta periferikus, láthatatlan tájakat mutat be immár több évtizede Margittai Gábor és felesége.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.

Összes tiltása
Összes engedélyezése