Márton Áron

SZÖVEG: Prieger Zsolt

Ha valami fura felvetésre egyetlen kifogástalan magyar egyházi embert kellene választanom az elmúlt évszázadokból, gondolkodás nélkül Márton Áronra voksolnék. A tényt, hogy egy időben élhettem vele ezen a szenvedéssel és árulással teli földön, csakis eksztatikus örömként, komoly kitüntetésként vagy isteni áldásként tudom értelmezni.

Ha rá gondolok, az is eszembe jut, hogy az ördögöt sokkal könnyebb elutasítani, ha szemből támad, mint ha hátulról ront ránk. Ha két irányból lovagol nekünk az apokalipszis legfélelmetesebb lovasa, sokkal nehezebb kivédeni támadását, hiszen tüzet prüszkölő gonoszsága elől menekülni úgyszólván lehetetlen.

Van, akinek mégis sikerült. Ráadásul ez a valaki – csak hogy még zavarba ejtőbb legyen személyes története – olyan fizikai megjelenést kapott az Úrtól, mintha Hollywoodból szalajtották volna fehér lovon az égiek a Kárpátok bércéig, hogy játssza már el Ben-Hur szerepét. Akinek ugye hercegi családjáról maga az Isten mosta le a leprát Krisztus hitével, de az én hősöm nem vágyott nemesi címre, megelégedett szegény székelyei szeretetével. Egy nyugtalan és beteg korszakban mutatott példát a huszadik század derekán, amikor mindenki más talán menekült volna: emigrációba, menedékbe, kényelembe, bárhova. Ő azonban sosem hátrált. Egy centit sem.

Ha nem lett volna pap, szónoki képességei messzire röpíthették volna az összes ranglétrán. Akár valami guanós világi létrafokra is pályázhatott volna könnyedén, de neki nem a látszat, hanem a szív volt egyedüli mércéje. Jól tudta, hogy Istennek a szívünk drága, az pedig kizárólag cselekedeteinkben fénylik fel, akár a monstrancia. Márton Áron szép arcára még a legborzasztóbb időben is kiült a lélek ragyogása. Soha nem akart megúszni semmit. Az övéiért pokolra ment, akár Krisztus.

Mindent látott a pályán, mert már életében szent volt: a világ igaza, akinek a Jad Vasemben bérelt helye van, aki magyarként univerzális, és aki nem csak lózungokban lojális az övéihez. Szentként tisztelték, legendás csíksomlyói miséje előtt lovat ajándékoztak neki a gyimesi hívek, azon lovagolt az istendicséretre. De nem csak ezzel magasodott a tünékeny román politikai rend emberei fölé, akik nem mertek még a közelébe se menni jó ideig. Mert bizony a világi hatalmasok szemében sok volt a rovásán. Nemcsak az üldözött zsidók, hanem testvérei, a görögkatolikusok mellett is teljes mellszélességgel kiállt, amikor az állami szintre emelt román vallásüldözés kiiktatta egyházukat: „Készségesen bocsássátok rendelkezésükre templomainkat is” – hívta fel hívei figyelmét. Később a máramarosszigeti börtönpokolban volt is mit megbeszélniük a görögkatolikusok püspökével, mert – milyen humoros is az Isten – egy cellába kerültek.

Öt év után kapta csak vissza az imakönyvét. Szabadulása után az őt rajongásig szerető hívek mindenhol úgy fogadták, mint egy spirituális rocksztárt. A román hatóságok azonban nem tűrhették ezt a hatalmas népi lelkesedést, az ötvenes években tehát újra fogság várt rá.

A püspöki palota rabja volt hosszú évekig. Miután egy évtized házi fogságot követően újra szabad lett, hívei mindenhová kísérték. Nem tágítottak mellőle, ahogy korábban a somlyói zarándoklaton sem. Úgy vigyáztak rá, mint az apjukra, a tanítójukra. Nem hittek a szekus hatóság vádjainak egy pillanatig sem.

Egyedül az ő tekintetének fényében hittek. Attól megnyugodott egész Erdély. Akkor költözött madárének igazán az erdőkbe. Akkor lettek tele farkasrohanással a havasok. Akkor teltek meg az elnéptelenedett falvak újra gyerekhanggal. Akkor énekeltek újra magyarul a bezárt iskolákban. Akkor lett élet. Mert Márton Áronnal együtt lélegezni, írásait olvasni kötelesség, politikai alkukat soha el nem fogadó szellemisége iránymutató minden autonóm kereszténynek.

Ha Erdélybe megyek, ma is Márton Áron a vezetőm, ha Csíkszentdomokosról, a szülőfalujából indulok a búcsúba, vagy ha Csíksomlyón várom a szentatyát térdig sárban, ő vezet fel a hegyre az oltárhoz. Isten küldötte, univerzális magyar, a hazát részvéttel szerető, okos, szép szentem a ma is élő Márton Áron.

Hasonló tartalmak

A varázsló kertje

Fogalmam sincs, mi lesz az első mondat, sok esetben azt sem tudom, mi lesz az adott írás tárgya. Csak azt tudom, hogy a szöveg elkezdett alakulni valahol a tudat és a tudattalan határmezsgyéjén.

Amikor megszólalt az újság

Ritter Aladár fejébe vette: hangot tartalmazó műanyag hártyát rögzít a nyomtatott szöveg fölött, s így lemezjátszóra helyezve hallgatni is tudjuk újságját.

A Vaskapu és a millenniumi magyar csalódás

A magyar kivitelezésű Vaskapu szoros 1896 egyik legfontosabb presztízsberuházása volt. Az átadóünnepségen azonban zavaros sajtóhírek szerint nem tették ki a piros-fehér-zöld zászlót. Robbant is a botrány.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.

Összes tiltása
Összes engedélyezése