Márton Áron

SZÖVEG: Prieger Zsolt

Ha valami fura felvetésre egyetlen kifogástalan magyar egyházi embert kellene választanom az elmúlt évszázadokból, gondolkodás nélkül Márton Áronra voksolnék. A tényt, hogy egy időben élhettem vele ezen a szenvedéssel és árulással teli földön, csakis eksztatikus örömként, komoly kitüntetésként vagy isteni áldásként tudom értelmezni.

Ha rá gondolok, az is eszembe jut, hogy az ördögöt sokkal könnyebb elutasítani, ha szemből támad, mint ha hátulról ront ránk. Ha két irányból lovagol nekünk az apokalipszis legfélelmetesebb lovasa, sokkal nehezebb kivédeni támadását, hiszen tüzet prüszkölő gonoszsága elől menekülni úgyszólván lehetetlen.

Van, akinek mégis sikerült. Ráadásul ez a valaki – csak hogy még zavarba ejtőbb legyen személyes története – olyan fizikai megjelenést kapott az Úrtól, mintha Hollywoodból szalajtották volna fehér lovon az égiek a Kárpátok bércéig, hogy játssza már el Ben-Hur szerepét. Akinek ugye hercegi családjáról maga az Isten mosta le a leprát Krisztus hitével, de az én hősöm nem vágyott nemesi címre, megelégedett szegény székelyei szeretetével. Egy nyugtalan és beteg korszakban mutatott példát a huszadik század derekán, amikor mindenki más talán menekült volna: emigrációba, menedékbe, kényelembe, bárhova. Ő azonban sosem hátrált. Egy centit sem.

Ha nem lett volna pap, szónoki képességei messzire röpíthették volna az összes ranglétrán. Akár valami guanós világi létrafokra is pályázhatott volna könnyedén, de neki nem a látszat, hanem a szív volt egyedüli mércéje. Jól tudta, hogy Istennek a szívünk drága, az pedig kizárólag cselekedeteinkben fénylik fel, akár a monstrancia. Márton Áron szép arcára még a legborzasztóbb időben is kiült a lélek ragyogása. Soha nem akart megúszni semmit. Az övéiért pokolra ment, akár Krisztus.

Mindent látott a pályán, mert már életében szent volt: a világ igaza, akinek a Jad Vasemben bérelt helye van, aki magyarként univerzális, és aki nem csak lózungokban lojális az övéihez. Szentként tisztelték, legendás csíksomlyói miséje előtt lovat ajándékoztak neki a gyimesi hívek, azon lovagolt az istendicséretre. De nem csak ezzel magasodott a tünékeny román politikai rend emberei fölé, akik nem mertek még a közelébe se menni jó ideig. Mert bizony a világi hatalmasok szemében sok volt a rovásán. Nemcsak az üldözött zsidók, hanem testvérei, a görögkatolikusok mellett is teljes mellszélességgel kiállt, amikor az állami szintre emelt román vallásüldözés kiiktatta egyházukat: „Készségesen bocsássátok rendelkezésükre templomainkat is” – hívta fel hívei figyelmét. Később a máramarosszigeti börtönpokolban volt is mit megbeszélniük a görögkatolikusok püspökével, mert – milyen humoros is az Isten – egy cellába kerültek.

Öt év után kapta csak vissza az imakönyvét. Szabadulása után az őt rajongásig szerető hívek mindenhol úgy fogadták, mint egy spirituális rocksztárt. A román hatóságok azonban nem tűrhették ezt a hatalmas népi lelkesedést, az ötvenes években tehát újra fogság várt rá.

A püspöki palota rabja volt hosszú évekig. Miután egy évtized házi fogságot követően újra szabad lett, hívei mindenhová kísérték. Nem tágítottak mellőle, ahogy korábban a somlyói zarándoklaton sem. Úgy vigyáztak rá, mint az apjukra, a tanítójukra. Nem hittek a szekus hatóság vádjainak egy pillanatig sem.

Egyedül az ő tekintetének fényében hittek. Attól megnyugodott egész Erdély. Akkor költözött madárének igazán az erdőkbe. Akkor lettek tele farkasrohanással a havasok. Akkor teltek meg az elnéptelenedett falvak újra gyerekhanggal. Akkor énekeltek újra magyarul a bezárt iskolákban. Akkor lett élet. Mert Márton Áronnal együtt lélegezni, írásait olvasni kötelesség, politikai alkukat soha el nem fogadó szellemisége iránymutató minden autonóm kereszténynek.

Ha Erdélybe megyek, ma is Márton Áron a vezetőm, ha Csíkszentdomokosról, a szülőfalujából indulok a búcsúba, vagy ha Csíksomlyón várom a szentatyát térdig sárban, ő vezet fel a hegyre az oltárhoz. Isten küldötte, univerzális magyar, a hazát részvéttel szerető, okos, szép szentem a ma is élő Márton Áron.

Hasonló tartalmak

Magyar oligarchából szlovák nemzeti hős

Hétszáz évvel ezelőtt halt meg Csák Máté felső-magyarországi kiskirály. Fél évezreddel később a szlovák nacionalisták felfedezték maguknak, s ha már így alakult, nehezen eresztik: Szvatopluk, Mátyás király és Andy Warhol mellett a legnagyobb szlovákok között tartják számon.

A híd, ami lesz

A Pentele híd összeköti a nagy folyó két partját, de még nem igazán köti össze az ország nagy tájait. A tervezők meglehetősen előreszaladtak vele, így lett egy közel ötszáz kilométeresnek elgondolt közlekedési csatornának elsőként megvalósuló, öt kilométeres darabja.

Így rabolta meg Magyarországot az impexek hálózata

A szocializmus évtizedei alatt a külkereskedelmi vállalatok tevékenysége révén befolyásos személyek hatalmas összegekkel rövidítették meg a magyar államot. A téma kutatójával, Borvendég Zsuzsanna történésszel beszélgettünk.

1972. március 15.

Az alábbiakat 1972. március 16-án és 17-én jegyeztem föl. A gépelt kézirat ma is megvan.

Földre éhesek

A ma is ismert matyó népviselet kialakulásában szerepet játszott, hogy a summások meg akarták mutatni a nagybirtokok cselédjeinek: ők is valakik.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.

Összes tiltása
Összes engedélyezése