Őrzők és angyalok

Szentei Anna
Fotó: Muray Gábor

Martonvásár ezer szállal kötődik a Brunszvik családhoz: a városban álló neogót stílusú kastély volt sokáig otthona Brunszvik Teréznek, aki később a hazai kisdedóvás apostolaként vált ismertté, és itt, a városban kapott helyet az ország első óvodamúzeuma is. 

A felvilágosult szellemben nevelkedett Brunszvik Teréz 1828-ban angol mintára alapította meg Közép-Európa első óvodáját – kisgyermeki őrintézetét –, a krisztinavárosi Angyalkertet. Az épület kicsinyített mása ma Martonvásáron, a Brunszvik család egykori birtokán látható, az Óvodatörténeti Múzeumban. Persze nemcsak a hazai kisdedóvás története unikális, hanem az óvodamúzeum megszületésének körülményei is. Harcsa Tiborné Kati néni óvónő és kutató, a múzeum alapítója a hetvenes évektől gyűjtötte az óvodai nevelés országszerte fellelhető emlékeit a régi játékoktól a pedagógiai folyóiratokig.

Kincsek a padlásról

„1970-től a nyíregyházi Körte utcai óvoda vezetőjeként dolgoztam. Az épület felújításakor a padláson, a tetőzet szarufái között barna cukroszsákba csomagolva néhány óvodai relikviára bukkantam: 1916-ban készült szemléltetőképek, keresztény szellemiségű, hazaszeretetre nevelő, kisgyermekek számára írt versek voltak összekötözve a hosszú évtizedeken át elrejtett csomagban. Letaglózó erejű volt a felfedezés” – meséli Kati néni. Ekkor szembesült annak a szellemiségnek a tárgyi emlékeivel, amelyet a szocializmus idején mint reakciós, maradi nézeteket tűzzel-vassal igyekeztek kipusztítani az óvodai nevelésből.

„Úgy éreztem, hogy a csodálatos múltunkat őrző óvodai relikviákat fel kell kutatni, és meg kell őrizni az utókornak. Gyűjteni kezdtem. Először Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a nagyobb városokban működő óvodák padlásain és pincéiben kutattam, majd szerte az országban, Nyíregyházától Sopronig számtalan helyen megfordultam. Nyugdíjas óvónők ajándékozták nekem a szekrényük aljában rejtegetett mesekönyveket, leselejtezett, öreg játékokat, óvodatörténeti dokumentumokat, pedagógiai szakfolyóiratokat” – meséli a múzeum egykori vezetője. Elhivatott és lelkes kollégáival a régi játékokat megjavították, a babáknak új ruhákat varrtak, de mindenekelőtt jelentős dokumentációt állítottak össze a háború előtti kisdednevelés múltjáról, s ez lett az alapja az ország első óvodamúzeumi gyűjteményének. A múzeum 1990-ben nyílt meg Nyíregyházán, egy üresen álló óvónői szolgálati lakásban.
Szegények angyalkertje

A gyűjtemény kronologikusan járja végig az 1828-ban induló hazai óvodai nevelés történetét. A Brunszvik Teréz alapította Angyalkert híre még a bajor királynőig is eljutott, ő megkereste a magyar grófnőt, és kérte, legyen segítségére, hogy Münchenben és Augsburgban két-két hasonló intézmény létesülhessen.

„Brunszvik Teréz tisztában volt azzal, hogy nem az arisztokrata vagy a polgárgyerekeknek van igazán szükségük a kisdedóvó intézményekre, hanem a nagyon szegényeknek. Minden bajtól óvni akarta őket, hogy biztonságban nevelkedjenek. A 19. század elején meglehetősen elhanyagolt helyzetben voltak az alacsonyabb néposztályhoz tartozó gyerekek, előfordultak tragikus balesetek, volt, hogy a kicsik kútba estek, vagy kocsmák küszöbén töltötték az időt, hiszen munkára még nem voltak foghatók” – magyarázza Kati néni. Brunszvik Teréz szívén viselte a szegény sorsú családok gyermekeinek sorsát: az alapításkor, 1828 júniusában tizenegy gyermekkel indult az angyalkerti nevelőmunka, decemberben már százötven kicsivel foglalkoztak.

„A régi óvodai neveléshez hozzátartozott a szellemi, testi, lelki élet fejlesztése, ez utóbbi feladata a jóságra, az együttérzésre és a szeretetre nevelés volt, s a vallásos érzület fejlesztését is fontosnak tartották.” Persze mint minden kezdeményezés, az óvodai nevelés is gyanússá vált Bécs szemében: Brunszvik Teréz rosszakarói elhitették József nádorral, hogy az óvodáiban karbonárikat, azaz forradalmárokat nevel, ezért kivették a kezéből az irányítást. Ám ekkor már késő volt: a grófnőnek sikerült megszilárdítania a magyar óvodai intézményrendszer alapjait.

Ima, mese, ének

1891-ben született meg az első óvodatörvény, amely szabályozta az intézmények működési rendjét. A foglalkozásokon az ima, a mese, az ének, a játék, a műügyesség, azaz a kézműves-tevékenységek és a testgyakorlás került előtérbe, illetve hangsúlyossá vált – főként Trianon után – a hazaszeretetre nevelés eszméje is. A világháborúk idején bezártak az óvodák, volt, amely honvédkórházzá alakult. Közben a politikai döntéshozók szemléletmódja is formálódott: az első világháború alatt az óvodák felügyelete átkerült az oktatási tárca alól az egészségügyi minisztérium alá, amely intézkedett többek között arról, hogy az óvodásoknak naponta meleg cukros tejet mérjenek ki megfelelő testi fejlődésük biztosítására. Később, a nők tömeges munkába állásának idején újra megnőtt az igény ez intézmények iránt: 1946-tól jöttek létre a napközi otthonos intézmények, volt, ahol egyetlen nevelőre száz gyermek jutott.

„1990-ben lettem nyugdíjas, két évre rá pedig hivatalosan is múzeummá vált a gyűjtemény, hiszen az egész országban egyedülálló módon mutatja be a hazai kisdedóvás történetét, kitérve a nemzetközi pedagógiai áramlatokra is, így például a fröbeli és a montessori irányzatokra” – meséli Kati néni. 1995-ben költözött férjével Martonvásárra Horváth Ottó polgármester meghívására. A városvezető többek közt Brunszvik Teréz itteni kötődése miatt is fontosnak tartotta a játékgyűjteménnyel is büszkélkedő, gazdag és reprezentatív óvodatörténeti anyag befogadását, Katin néni pedig Martonvásárnak ajándékozta negyven év gyűjtését. Ezzel új korszak kezdődött az életükben. A múzeum 2014-ben saját épületet kapott, és Kati néni azzal a tudattal adhatta át az intézmény vezetését utódjának, hogy sikerült szívügyének, azaz a gyűjteménynek méltó otthont találnia Martonvásáron.
További cikkek
Anziksz Banditák a modern világ ellen

Rózsa Sándor és Jesse James, a 19. század két híres köztörvényes bűnözője köré szinte népmesei történeteket költött a folklór. Bár a szegényeket segítő banditák mítoszának nincs alapja, életük és legendájuk jól mutatja a hagyományos és a modern társadalom közti átmenet gyötrő feszültségeit.

Műhely Az időtlenség hordozója

Barcsay Jenő sok évtizedet felölelő, rendre megújuló művészetében azonos érvénnyel fedezhetők fel a magyar festészet hagyományai és a modern művészi áramlatok jegyei. Születésének százhuszadik évfordulója alkalmából most a Ferenczy Múzeumban láthat válogatást alkotásaiból a közönség.

Hívószó Ahol az élet van

Zics Ildikó szociális testvér, hivatásgondozó arra biztatja a szerzetesjelölteket, hogy bátran nézzenek szembe azzal, ami bennük van: a vágyakkal, a félelmekkel és a nehézségekkel. „Lemondásból nincs hivatás” – mondja derűsen.

Életút Az igazság jellegzetes szövete

Bereményi Géza nemrég megjelent, Magyar Copperfield című könyve valódi memoár – az író regénybe szőtt gyermekévein keresztül sajátos bepillantást nyerhetünk az 1945 és 1964 közötti történelmi események sodrában élő magyar társadalom életébe is.

Hívószó „Kicsi testvérimnek jó szívet csinálni…”

A zene mindannyiunk életében jelen van. Hallgatjuk, szórakoztat, legtöbbször passzív befogadóként fogyasztjuk. De hogy mennyire lényeges, valójában nem tudjuk. Pedig az emberi kultúra nem öncéllal, nem puszta esztétikai megfontolásból jött létre.

Epreskert

Hiszen ez a csodák kertje. Ezek a csodák 1879-ben kezdődtek, amikor a kor jeles szobrásza, Huszár Adolf az akkor még külvárosi, gyalogutakkal szabdalt, már akkor is Epreskertnek nevezett ligetben telket kapott a fővárostól, hogy azon műtermet építhessen, és abban elkészíthesse a Széchenyi-téren ma is álló, hatalmas Deák Ferenc-emlékmű szobrait.