Szöveg: Tábori Kálmán
Fotó: Földházi Árpád
Nagyapja saját kezével épített szeretett feleségének rózsavölgyi villát. Ma úgy mondanánk, ez igazi „szerelemprojekt”. Kelemen Eörs és családja nemcsak lakja, éli is ősei örökségét. Családi cégük, a Pytheas régi könyvek, régi életek hasonmás kiadásával foglalkozik.
„Az asszonyért ki kertbe vágyott,
Kő kőre szállt s az összehordott
Kis fészek vidám lett és boldog
Színes csillanó, mint játszi kedve
Az öreg bohémnek ki építette.”
Olvasom a mozaikokkal kirakott lépcsőn, amint komótosan lépdelek fel a Kelemen család rózsavölgyi villájának bejáratához. Mintha vasárnapi ebédre érkeznék e mesebeli kert különös házikójába. Üvegtáblás ajtón és színes festményekkel díszített előszobán át tágas, nyolcszög alakú nappaliba toppanok, ahová díszes üvegkupola engedi be a szűrt napfényt. Az oktogon szegleteiben álló oszlopfőkről a ház egykori lakói mosolyognak le bátorítón. Középen hatalmas asztal ódon székekkel. Ahogy leülök, képzeletem játszani kezd velem, s orrom már-már érezni véli az aranyló húsleves illatát. Hajdanvolt családi ebédekről kérdezem házigazdáimat. „Valóban itt ebédelt a család, amikor kisfiú voltam – emlékszik vissza Kelemen Eörs, ahogy leül velem szemben –, sokan megfordultak nagyapáéknál a környék szellemi és művészi életének képviselői.” S felesége, Mária már mutatja is a fekete-fehér fényképet a nagy tiszteletben tartott ősökről, amint poharukat emelik felénk az 1930-as évekből. Felismerem a szobát, az oszlopokat, még a festményeket is a falon. „Az ott Törley József – mutat a képre az asszony, hogy alátámassza férje iménti kijelentését –, ő is gyakran járt ide.”
„Nagy bohém volt a nagypapám, de imádta a feleségét. Az ő kedvéért vásárolta ezt a telket, és építette rá saját kezével a házat” – kezd bele a Laszgallner-hajlék történetébe Kelemen Eörs. S ahogy mesélni kezd, mint kisgyerekek a mesekönyvet olvasó nagypapa köré, az asztalhoz ül lánya, Ágnes és férje, Zoltán is. Együtt mesélik tovább közös történetüket, miközben vaskos könyvet raknak elém. A borítóján ez olvasható: A Laszgallner család – Laszgallner Oszkár és Nászai Luiza naplója nyomán. Ahogy lapozom az általuk készített, fotókkal, festményekkel gazdagon illusztrált könyvet, egyszerre bontakozik ki előttem házigazdáim családi krónikája és közös vállalkozásuk története.
Valaha művésztelepet álmodtak ide. Ezért választotta családja otthonául Rózsavölgyet a Műegyetem egykori tanára, Laszgallner Oszkár építész, festőművész, amikor 1930-ban hazatért amerikai tanulmányútjáról. A bohém művész felesége, Nászai Luizi álmát New York-i és San Franciscó-i filmszínházak belső tereinek tervezéséért és freskóik festéséért kapott fizetségéből és némi kölcsönből tudta megvalósítani. Noha a művésztelep jött létre, meg, ez a ház és a kert máig hűen őrzi Budafok két világháború közötti hangulatát. „Amit csak lehetett, eredeti formájában őriztünk meg. Hisz a csillár a fejünk felett, a mozaikok a kertben, a medence és a csobogó mind a nagyszüleim keze munkája” – mondja Eörs, aki legfiatalabb Laszgallner-unokaként saját vállalkozásának székhelyeként őrzi és ápolja a családi hagyományokat.
A Pytheas Könyvmanufaktúra amellett, hogy régi könyvek reprint és fakszimile kiadásaival foglalkozik, a legnagyobb tapasztalattal rendelkező könyvdigitalizáló az országban. Nem csoda, ha a legjelentősebb könyvgyűjtemények csak a vállalkozás szakembereit engedik értékes kódexeik közelébe
A művészi örökség benne a könyvkészítés mesterségében él tovább. Családi vállalkozásuk a kilencvenes években még a legfejlettebb technikákat alkalmazó grafikai szolgáltatásokkal szerzett nevet, ma viszont a Pytheas az egyik legismertebb azon kevés könyvkiadó közül, amelyek a régen elfeledett, hagyományos, főként kézi könyvkészítés módszereivel reprint és fakszimile könyveket készítenek. „A miénk volt az első magyar digitális nyomda. Aztán amikor felfutott az ágazat, kiszálltunk a versenyből. Akkor kezdtünk könyveket digitalizálni, mert még senki nem foglalkozott ezzel. Idővel abban is nagy lett a verseny. Akkor gondoltam arra, hogy térjünk vissza a könyvkészítés gyökereihez. Gyűjtsük össze, ami elérhető szakmai hagyaték gépekben és szakmai tudásban” – meséli Eörs, miként alakult a családi cég küldetése az elmúlt évtizedek alatt. Azóta a különböző korokból fennmaradt kódexek, hóráskönyvek, kották és kiadványok hiteles másolatának elkészítéséhez számos olyan technológia kel életre a Kelemen család műhelyében, mint az enyvezés, a keményítő használata, a valódi bőrkötés, a dombornyomás, a kézzel merített papír, a többszínű szitanyomás, az arany élmetszés és a különféle könyvkötő módszerek, amelyeket már rég nem alkalmaznak.
Hogy mennyi értékes régi könyvből készült már itt reprint vagy fakszimile kiadás, maguk sem tudják megsaccolni, de még azt is nehéz számba venni, hányféle megrendelésük volt az eltelt évtizedekben. Többek között Mátyás király graduáléját, kódexeit, a corvinákat és számtalan további kódexet reprodukáltak, és dolgoztak a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár, az Országos Széchényi Könyvtár, a Veszprémi Érseki Könyvtár, a pannonhalmi főapátság gyűjteményeiből is. „Tőlünk rendelték Teleki Pál Atlasz a japáni szigetek cartographiájának történetéhez című munkájának hasonmás kiadását, amit a japán császár beavatására ajándékozott a magyar állam” – újságolja Eörs. „A temesvári püspök pedig fehér bőrkötéses Szent Gellért-könyvet ajándékozott Ferenc pápának, amikor ott járt” – fűzi tovább felesége a büszkeséglistát. „Az egyetlen színarany csat, amit készítettem” – teszi hozzá büszkén a könyves szakemberből autodidakta módon lett ötvös férj.
Sokszor kérdezték tőlük hitetlenkedve, ahogyan mi is, mégis hogy lehet egy kihalt szakmából vállalkozást vinni. „Mosolyogtak rajtunk – idézi fel Eörs –, és valóban hullámvölgyekkel van teli a történetünk. Ám mindig akadt az utolsó pillanatban egy támogató, egy megrendelés, aminek köszönhetően folytatni tudtuk.” S úgy tűnik, a családot ezek a hullámvölgyek még jobban összekovácsolják, mert nemcsak Eörs és a felesége, de Ágnes, Zoltán és már az unoka is a Pytheas küldetéséért dolgozik.
Kezemben családi naplójuk, amelyből őseik szólnak. Falaikon nagyszüleik, dédszüleik festményei és Ágnes grafikái. A könyvespolcokon pedig a maiak közös munkái. „Anyuka esténként elfáradva a kerti munkában odaüldögélt a medencelépcsőre, s lábait az enyhe vízbe merítve elmélázott a csörgedező forrás és a holdvilág mellett, hogy hát igaz-e, hogy így van minden amint van, s ami a vágya volt” – olvasom a könyvben. S ahogy rájuk nézek, amint beszélgetünk, ugyanazokat az arcokat látom, mint a könyvben. Csak mai formában. „Ugyanúgy őriztünk meg mindent” – jegyzi meg Eörs a családi örökségként birtokolt villa kapcsán, de már érzem, ez a gondolat nem csak az életüknek keretet adó épületre vonatkozik. Hagyatékuk több mint a ház, a kert és a megőrzött műtárgyak a falakon. Tűnődöm, vajon mi a titkuk, amikor búcsúzóul a lépcső tetejéről integetnek, mint vasárnapi ebédről távozó rokonnak.
Nem is a főváros, de nem is a klasszikus vidék. Nem is teljesen dombság, de nem nevezhetjük egységes síkságnak sem. Talán elsőre úgy tűnhet, hogy a Galgamente igazából nem is létezik, önálló létét bizonyítani képes egységként legalábbis biztosan nem. Pedig nagyon is létezik. A mi tájunk az átmenet földje.
Évtizedek óta szinte a településrész hivatalos neve, nincs helyi, aki ne tudná, mit jelöl. Majd nyolcvan évvel ezelőtti, a második világháborúban betöltött fontos szerepe köztudott a környező galgamenti településeken is. Az akkori történések túl- és átélőivel, Jancsi bácsival és Patu bácsival jártunk utána, mesélnek a mai kor emberének a domonyi Pincék pincéi.
Gyerekként beleszeretett a cimbalomba, a rajongása pedig azóta is töretlen. A távoli vidékeken gyűjtött népdalokat, később mégis a szülőhelye, a Galgamente dallamvilága felé fordult. Tizenöt éves a zenekara, a Cimbaliband, de amikor találkozunk, olyan lelkesedéssel mesél az előző napi koncertjükről, mintha először állt volna színpadon. Unger Balázzsal az eseményt megörökítő videókat nézve kezdünk beszélgetni.
Somody Imre a kilencvenes években a Plussz pezsgőtablettát gyártó Pharmavit Kft.-vel vált a rendszerváltozás utáni Magyarország egyik első milliárdosává. Az egykor az egészségügyben, a tudományban és a kistérségfejlesztésben is munkálkodó vállalkozó mára minden üzletét eladta, megtért, és néhány éve homoktövis-termesztésbe fogott. Az üzletemberből lett gazda vácegresi birtokán jártunk.
Egy feleség, négy gyerek, hat unoka és egy saját galéria – így nézne ki a leltár, ha Ladócsy László tanár és festőművész élete leírható volna számokban. Ám a Ladócsy házaspár élete sokkal több, mint néhány száraz adat, kartali kertjükben és ott a Ladócsy Műterem-Galériában mintha otthonára találna minden ember.
Gulyás Sándor nappal a légi forgalmat igazgatja, szabadidejében pedig a Galgamentét járja, hogy fényképezőgépe segítségével bevésse az itt lakók arcát a világ emlékezetébe. Tíz év alatt sok száz portrét készített, amelyek nemcsak kordokumentumok, de a helyi közösségek összekovácsolói is.
Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.
