A hely szelleme

Szerelmem, Martonvásár

Prieger Zsolt
Fotó: Földházi Árpád
Nyirkos, rideg idő van, de csak látszólag, mert az aljnövényzetben már titkok hemzsegnek, és a tavaszról beszélnek, a szobrok talapzatán élő emlékek duruzsolnak.

A Martonvásáron többször időző Beethoven kétszázötvenedik születésnapján írom mindezt. A zeneszerző lénye ma is betölti a teret, dallamot ad a soroknak, aláfestőül és sorvezetőül szolgál a platánok, mocsári ciprusok és több száz éves hársak között.
 
Tudta a kedves olvasó, hogy az itt élő Brunszvik Teréz olyan fákat ültetett a kastélypark váratlan pontjaira, amelyeket barátairól nevezett el, és köztársaságnak hívta a zöld brancsot? A Brunszvik lányok sajátos, női princípiumos receptet találtak ki az élethez. A hozzávalók: Gyermekkert, kisded óvó, zene és még több zene és utazás, szépség és tanulás, egyenlőség és kreativitás. Meghirdették Carl Gustav Jung előtt a nőiség kiterjesztését a  természetre, a világra, sőt a teljes univerzumra, és nem csak beszéltek róla. Gondoljunk csak unokahúgukra, Teleki Blankára, aki Petőfiéket lepipáló határozott-sággal ismerte fel a női emancipáció jelentőségét, és a magyar szabadság melletti kiállását kufsteini pecséttel hitelesítette.
Igen, amikor először megláttam az állomásról jövet a Brunszvik utca zölden magasodó, levélből rakott nagy falát, egyből szerelembe estem, tudtam, hogy itt fogok élni. Amikor a hőségben leülök a kas-télyparkban a fűbe énekesmadarak után hallgatózva vagy éppen a havat taposva a különös akusztikában, a tél romantikus majdnem csöndjében, s mint egy Radnóti-versben, besétálok a szigetre, hogy a saját lépteim ritmusa eszembe juttasson egy régen hallott Beethoven-szonátát, ez a szerelem újraépül, beteljesedni látszik. Amikor mindezt a ritmust júliusban több estén át újrahallgatom, immáron élőben a hagyományos Beethoven-koncerteken, már a martonvásári éjszakától megittasuló zené-szektől és az élménytől, ahogy máskor is szokott így lenni dallamtól, szótól, régen látott arctól, filmkockától, imádságtól, könnyezni kezdek. És olyan természetességgel áldom az Istent, hogy ide vezérelt, mint amikor egy pohár vizet iszom, vagy a naplementés erdőben leveszem a pórázt a kutyáról, hadd szaladjon az avarban.

Amikor a Für Elisében kávézom a fák alatt, a kis patak partján óvodások játszanak hajóskapitányos-dit, én egy tervekkel teli, mesés utazásra, új törté-nésekre, felfedezésekre kész város szívverésében érzem magamat. Amikor a Postakocsiban ételt rendelek, arra gondolok, hogy e falak között már évszázadokkal ezelőtt is ugyanígy ebédeltek a poros kocsiról lekászálódó, megfáradt utazók, s  maga Vö-rösmarty – a kőhajításnyira elterülő Kápolnásnyék konok fia – is itt kanalazta forró levesét.

Szomszédainkkal persze hogy átjárunk egy-máshoz unokákat ölbe venni, süteményt kóstolni, a kertgondozás, az illatok és ízek birodalmáról beszélgetni. Mint tudjuk, ha ízek, akkor imák is, mert sosem felejtjük az első téli adventi mise utáni képet, amikor először fogtuk meg templombéli padszomszédaink kezét, és mondtuk egymásnak: Béke veled! Igen, az olyan pillanat volt, ami mintha már ezer éve tartana, én meg minimum ötszáz éve élnék itt a platánok alatt.
És amikor hazaérek zenélésből, alkotásból, ta-nításból, irodalmi estről vagy éppen a helyi újság,a Forum Martini szerkesztéséből – vár a házam, a családom, a könyveim, a zenéim, a fáim, a virá-gaim. Amikor Luna kutyám elém szalad, miköz-ben mohón harapja a kisvárosi illatokat, amikor a feleségem a kertben terít meg, Manci macska meg széket foglal nekem az asztalnál, akkor mint valami túlcsorduló vallomás szakad ki belőlem a kertünk közepén, miközben itthon végre otthon vagyok, én, a Brunszvikok és az ő hagyományaikat továbbvivő Dreherek rokona.

Akkor megszólítom magát a minivárosállamot, a fák köztársaságát, mint egy lélegző, gondolkodó, energikus entitást, s a fülébe súgom csöndesen, hogy csak ő hallja, megfontoltan, de örök érvénnyel, ahogy azt a kivételesen nagy pillanatok megkíván-ják: Szerelmem, Martonvásár!

 
További cikkek
Hívószó A hónap embere – Holló András

Egy tánctanár életében erősebb cezúrát aligha lehet elképzelni, mint hogy harminchét évesen kerekesszékbe kerül – Holló Andrást az újratervezés kényszere a hivatásától nem fosztotta meg.

Műhely Az élet csak úgy szép, ha őrült egy kissé

Kemény fába vágja a fejszéjét, aki Rejtő-regényt akar színpadra állítani. A tizennégy karátos autó Keresztes Tamás rendezte s a Budapest Bár által kísért feldolgozása nemcsak hogy a jól sikerültebb kísérletek közé tartozik, de műfajilag is megújulást hozott: zenés képregényszínházra még nemigen akadt példa Magyarországon.

Műhely Aki tubás akar lenni

Több mint száznyolcvan év után magyar újítás forradalmasítja a tuba használatát. Egy egyszerű kiegészítő szerkezet segítségével a tubaművész szabadon mozoghat a színpadon, szólistaként pedig nemcsak klasszikus zenei, de rocksztár is válhat belőle. 

Műhely A gondviselés krónikása

Amikor az ifjú Szentpétery Tibor hetvenkilenc pengő nyolcvan fillérért megvásárolta első fényképezőgépét, talán még nem sejtette, hogy egy életre elkötelezi magát a fotografálás mellett. Hosszú évtizedek során felhalmozott felvételein lelkesen és lelkiismeretesen örökítette meg a természet szépségeit, a magyar történelem kataklizmáit, kulturális örökségünk meghatározó emlékeit.

Hívószó Marco Rossi

„Rugalmasság, új feltételekhez és a rendelkezésre álló játékoskerethez való alkalmazkodás képessége” – nevezte meg, mely tulajdonságok tehetik sikeressé a magyar kispadon. Marco Rossi irányítása alatt tizenkét helyet lépett előre a magyar válogatott a FIFA világranglistáján. Ezzel 2020 legtöbbet fejlődő csapata lett, Rossi mester pedig a világ kilencedik legjobb szövetségi kapitánya.

A hely szelleme Az emberek bárkája

Egy évszázadokkal ezelőtt eltűnt mátrai falu helyén különös projektbe kezdett Földi Ádám és családja. A vendégházat és parasztgazdaságot üzemeltető Földiék mindennapi munkájukkal megmutatnák: nem lenne muszáj haszonelvűen élni. Ennek bizonyításához pedig keresve sem találhatnánk jobb kiindulópontot, mint Nógrád.