Nem is tudom, hányszor baktattam át a vasúti felüljárón, amely szépnek még némi jóindulattal sem mondható, hasznosságához viszont nem fér kétség. Esztétikai hiányosságait azonban bőségesen ellensúlyozza a kilátás, amelyet a magasból élvezhetünk. Ellátni innen a túlparti Prédikálószékig és a Dobogó-kőig, és szépen látszik a Nagymaros fölötti Hegyes-tető is, nem beszélve a Duna menti mezők megunhatatlan távlatairól. Engem mindig rabul ejt valamiért a háztetők látványa is. A téli kora reggeleken füstölgő kémények a fokozhatatlan otthonosság érzetét keltik bennem. Ősztől tavaszig, amikor a fák lombtalanok, a Duna is idecsillog. A felüljáró tövében megbújó Hubertus kocsma sajnos évekkel ezelőtt bezárt, pedig kiváló végállomása volt a börzsönyi túráknak. Tekintélyes cserépkályhája mellett sokat ücsörögtem, vizes bakancsomat szárítottam a forró csempéken, miközben a hegyekből hozott képek és benyomások kavarogtak a fejemben. Ropogott a tűz, csillogott a bor a vastag falú poharakban, mint Hemingway legszebb novelláiban.