Szöveg: Meszleny Zita
Fotó: Földházi Árpád

„Megáll az istennek igéje, és nem állhat senki ellene.” A vizsolyi templom kapujára írt mondat talán válasz is a kérdésre, amely a faluba hozott minket: vajon hogyan határozhatja meg a Biblia egy közösség és egy lelkész egész életét?

4,5 millió betű, 2412 oldal, 6 kilogramm. Jóval egyszerűbb számokkal szemléltetni a vizsolyi biblia nagyságát, mint szavakkal megragadni a jelentőségét. Ez hamar kiderül, ahogy a templom előtt találkozva a tiszteletest, Kovács Zsolt Leventét faggatni kezdjük az első teljes magyar nyelvű bibliafordításról és annak születési helyéről. „Vizsoly, a református Betlehem, a Biblia faluja a mi egyházunkban fogalom, hívószó. Tízévesen osztálykiránduláson, aztán egyetemistaként is jártam itt, és később is magától értetődőtt, hogy időről időre megfordultam erre” – magyarázza, mit jelent a közösségnek a falu. Ezt hallva meglepődünk, amikor kiderül, itt, a reformátusok egyik legfontosabb magyar zarándokhelyén a reformáció veszélyeztetett állapotban van. Hogy megértsük, miként került ebbe a helyzetbe a település, a lelkipásztor – miközben körbevezet a templom mellett álló látogatóközpontban – gyors­talpalót tart Vizsoly történelméről.

Termékeny talaj

„Épp itt, a mellettünk zajló ásatások során találtak egy honfoglaláskor előtti kovácsműhelyt. A terület már akkor lakott lehetett” – mutat a lelkész a főkapun belépve az udvarra, ahol nagy földkupacok árulkodnak a mélyben zajló munkálatokról. Rövidesen kiderül, mi készül ott. Ám mielőtt a jövőre terelődne a szó, a tiszteletes még egy kicsit a múltra irányítja a figyelmünket. Van is miért. Mint megtudjuk, a Szent István nyomán kereszténnyé lett Vizsoly lakosai már László király idején saját templomot emeltek. A nyári napfényben hófehéren ragyogó épület egyike az ország tíz legrégebbi templomának. A középkort sem sötétként, inkább aranykorként jegyezték a falu történetében. Olyannyira, hogy ekkor a kereskedelmi utak csomópontjában lévő település mezővárosi rangot kapott. „A pezsgő szellemi közeg biztos talajnak bizonyult, amelyen a reformáció gondolata termőre fordulhatott” – magyarázza a 16. századi gyors valláscsere kulturális okait Kovács Zsolt Levente.

A vizsolyi templom számtalan különlegességének egyike a búcsújáró kapu. Míg szokás volt pénzért bűnbocsánatot vásárolni, a hívek úgy szentelték meg az érméket, hogy a templom falába karistoltak velük. Ahogy azonban a reformációval el­törölték a búcsúcédulákat, a kaput is befalazták. A helye a karcolásokkal együtt ma is látható. Egy másik érdekesség itt az úgynevezett fénytemplom­jelenség. Az épületet úgy tájolták, hogy Szent János napján a felkelő nap első sugarai a falat díszítő Szent János-freskót világítsák meg

A bő négyszáz évvel ezelőtti valóságba bele­helyezkedve már érthető, Károli Gáspár miért épp a közeli Göncön dolgozott két évtizeden át azért, hogy a Biblia sorait a magyarok a saját nyelvükön ismerhessék meg. A kéziratot aztán a mester egyik fő segédje, Szenczi Molnár Albert hordta a közeli Vizsolyba, Mantskovit Bálint neves nyomdájába. Itt készült el másfél évnyi megfeszített munka eredményeként a több mint kétezer oldalas mű. „Ez a 16. századi nyomtatás legnagyobb hatású produktuma. A magyar nyelv átmentésének, a nemzeti identitás megerősítésének, a hitbéli megújulásnak és a tudomány fejlődésének egyik sarkalatos pontja. A magyar irodalom legnagyobb példányszámú, legtöbb kiadást és szövegverziót megélt alkotása” – érzékelteti a vizsolyi biblia fontosságát a lelkész, ahogy a látogatóközpont egyik termébe invitál minket. A szoba közepén egy korhű nyomdagép áll. Gyorsan beigazolódik, amiben a masinát meglátva reménykedtünk. Bőrköpenyt és sapkát véve kis ízelítőt kaphatunk abból, milyen hatalmas feladat volt a könyv akár egyetlen oldalának elkészítése. Nem véletlenül volt borsos ára egy ilyen bibliának. A Vizsolyhoz hasonló települések nem is engedhettek meg maguknak ekkora kiadást. A falunak 1940-ig ezért nem volt vizsolyi bibliája. Igaz, a helységnek a nyomtatást követő évszázadokban jóval nagyobb gondjai voltak ennél. A Rákóczi-szabadságharc után pestis és kolera pusztított a környéken. A járványokat mindössze öt család élte túl, az elnéptelenedett vidékre katolikus magyarok érkeztek. Noha a református közösség ekkor kisebbségbe szorult, a lakosok nem panaszkodhattak. A tokaji borvidék részeként a szőlő jó megélhetést nyújtott mindenkinek. Ám a filoxéra nem kímélte ezt a környéket sem, az újratelepítéskor pedig a falu kiszorult a borvidékből. A szőlőtáblákat felváltó gyümölcsösök úgy-ahogy eltartották a falubelieket, a település mégis nehéz helyzetbe került. A történelmi viszontagságok, a munkalehetőség hiánya, az elvándorlás, a térség etnikai összetételének változása egyre nagyobb súllyal nyomta az itt maradók vállát. „A zilált állapot abba a döbbenetbe csapott át, hogy nem maradt lelkipásztor, aki elvállalja a falut. A megszűnőfélben lévő, alig harminc főt számláló gyülekezet és a pusztuló történelmi emlékek felkarolása a nehéz körülmények között óriási feladatot rótt volna a közösség vezetőjére” – festi le az érkezése előtti körülményeket a lelkész.

Leporolt kincs

Végül 2011-ben a vizsolyi gyülekezet az akkor a fővárosban élő Kovács Zsolt Leventét hívta meg vezetőjének. A pályakezdő lelkész nem riadt meg a feladattól. Sőt. „Óriási adományként éltem meg, hogy ilyen bonyolult helyzetben lévő, mégis ennyire kivételes örökséget magáénak tudható közösségbe jöhetek” – emlékszik vissza a benne kavargó érzésekre. Amikor arról kérdezzük, mégis milyen Budapestről egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei faluba költözni, azért bevallja: „Óriási váltás volt.” Ám sokat könnyített a helyzetén, hogy gyógy­pedagógus felesége révén kötődött a szomszédos faluhoz, Göncruszkához. „Általa jobban rá tudtam csatlakozni a környék történetére, amikor be­mutatkoztam. Így noha kívülről jöttem, bizalommal fogadtak. Mondhatom, hogy hazaértem” – mesél a beilleszkedésről a faluba határozott tervekkel érkező férfi.

„Manapság sok helyen tapasztalok spirituális vákuumot. De ha az ige által tudunk valami isteni többletet hozni az emberek életébe, akkor azt megérzik. Nem lehet kierőszakolni, de ha van az a plusz, csatlakozni fognak” – árulja el a református hit terjedésével kapcsolatos gondolatait a lelkész

„Pusztult a templom, ázott a tető, roncsolódtak a freskók. Bent semmit nem lehetett látni, kipukkadtak a hetvenes évekbeli izzók. Ha zarándok érkezett, csak a templomban fogadhattuk, illetve egy pottyantós budival tudtunk szolgálni” – részletezi az állapotokat a tiszteletes. Ezt látva egyértelmű volt, hogy meg kell találnia azokat a sarokpontokat, amelyekre támaszkodva újra felépíthető itt az élet. Így is tett. „Már az elején leszögeztem, hogy két nagy munkaterületet látok Vizsolyban. Először is a foglalkoznunk kell atyáink hagyatékával. Mindazzal a szellemi és épített örökséggel, ami itt lokalizálódik. Ezt a kincset le kell porolnunk, és az értékéhez méltón kell gondoznunk. Nem öncé­lúan, hanem a falu és az ország hasznára és az Úr dicsőségére. De ezzel egy időben az emberi örökségünkkel, a faluval is foglalkoznunk kell, ennek központi eleme pedig a cigánymisszió. Enélkül az első feladatunkat sem tudjuk teljesíteni.”

Az első cél mentén munkához is látott a lelkész és a közösség. Kalákában kezdték kőről kőre megújítani a környezetet. A templom körül álló romos épületekből, a régi egyházi iskolából, a kántortanítói lakásból és az annak végén álló istállóból szép lassan könyvesház, nyomdatörténeti múzeum és Észak-Magyarország egyetlen református könyves­boltja lett. „A Hernádról kaptunk ingyensódert, és ez csak egy példája annak, milyen csodálatos, kalandos módon zajlott a felújítás. Tényleg Indiana Jones-szerű történet volt. A közösség új lendületét aztán támogatások is fokozták” – tudjuk meg, miközben bejárjuk az interaktív múzeumot. A mennyezetet díszes fakazetták borítják. A Biblia címoldalát idéző motívumokkal festett falak között több száz éves könyveket, eredeti metszetek alapján készített gépeket és szerszámokat csodálunk meg. Ahogy helyiségről helyiségre megyünk, a lelkész tovább részletezi a vízióját: „Arra akartunk építeni, amit a hely évszázadok óta magában hordoz. Mindezt az értékéhez és a mai korhoz méltó minőségben szerettük volna megvalósítani. Átélhetővé akartuk tenni a kincseinket, de úgy, hogy mindezzel a hitünkről tudjunk tanúságot tenni.” Az eredmények nem maradtak el. A zarándokhely az elmúlt tíz évben megháromszorozta a látogatóinak számát. De még van hova álmodni. A tiszteletes szeretné, ha a vendég, aki jövőre Vizsolyba látogat, már az új haranglábat, a közösségi térrel bővített könyvesházat és a most még csak földkupacoknak tűnő pincemúzeumot is bejárhatná. Ám ahogy hangsúlyozza: „Ez nem egyszemélyes álom. A közösségből egyre többen érzik annak a jelentőségét, hogy itt vagyunk, és reformátusként nem feledve a múltat, jövőt építünk. Több nehéz körülmények között élő gyülekezeti tag dolgozik nálunk kertészként, takarítóként, tárlatvezetőként. Nagyon büszke vagyok rájuk. Ezek látszólag kisszabású történetek, de valójában hatalmas értékűek.”

Emberi örökség

A lelkész második célkitűzése, a közösség megszervezése és a cigánymisszió elindítása még az elsőnél is nehezebb vállalkozás volt. „Talán ha egy jól menő gyülekezetbe érkezem, kapásból elutasítják a szándékomat. De mivel mélyponton voltunk, mindenki érezte, meg kell ragadni a gyeplőt, és valamerre indulni kell – magyarázza a kezdeti hangulatot, majd határozottan folytatja: – Ha egy ilyen kis gyülekezet nem összefog, hanem szétszakad, akkor az önmegsemmisítés útjára lép. Egy ekkora közösségben minden tagnak hatalmas értéke van. Nem mondhatunk le senkiről.  A cigányságot tehát be kell fogadni a közösségbe, mert ezen múlik, hogy élhetetlenné válik Vizsoly, vagy egy boldog és büszke, a lehetőségeivel, örökségével élni tudó, a kihívásokat közösen leküzdeni képes település lesz.” A lelkész nemcsak beszél minderről, hanem cselekszik is. Létrehozta a helyi Biztos Kezdet Gyerekházat, ahol a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek korai, születésüktől hároméves korukig zajló fejlesztését segítik a hét minden napján. Míg felesége az egészen fiatal korosztállyal törődik, ő többek között ifjúsági programokat szervez. „Az első években még nehéz dolgom volt, amikor a közös focit például csak a templomkertben tudtuk megtartani, a labda pedig eltalálta az épület fényszóróját. Erős kritikát kaptam, jogosan. De abból nem engedtem, hogy ez az egyik legfontosabb küldetésem itt. Aztán lett közösségi házunk, ami békét hozott” – idézi fel a lelkipásztor. Beszélgetés közben a látogatóközpontot elhagyva a templom felé sétálunk. Az utcán egy roma család jön velünk szemben. „Áldás, békesség!”– kiáltják vidáman a gyerekek a tiszteletesnek, aki mosolyogva viszonozza a köszöntést.

Noha alig harminc tagot számlál, különleges helyzetének hála, önálló egyházközség a vizsolyi. Saját lelkipásztora, hitéleti és missziós programja van, a turizmusnak köszönhetően pedig önfenntartó módon gazdálkodik és működik

A rövid jelenet után arról faggatjuk, mennyire jellemző, hogy a lelkész a gyülekezet életének ilyen sok területén jelen van. Közösségszervező, szociális munkás és projektmenedzser is egy személyben. „A családmodell a legjobb gyülekezeti modell. Szerencsére mivel családapa vagyok, kicsiben is tapasztalom azt, amit nagyban csinálnom kell. A jó családfő gondot fordít a lelki életre, hiszen ez és a belőle fakadó erkölcs mindennek az alapja, emellett az anyagi biztonságra, az egészségre, az érzelmi, a szociális és a kulturális igényekre is figyel. Azt hiszem, ilyen egy hiteles lelkész is – feleli, majd így folytatja: – Az embert a maga teljességében érdemes nézni, és egyik dimenzióját sem szabad elhanyagolni, ha azt szeretnénk, hogy a földi élete teljes lehessen. Persze van olyan tiszteletes, aki azt mondja, ő csak lelki munkás. És a fejlett társadalomban meg is teheti az egyház, hogy kizárólag a maga specifikumát adja, mert más területekre ott vannak más szakemberek. Egy ilyen közegben azonban úgy lehet hiteles lelki életet élni és erre vezetni a híveket, ha az életük többi szegmenséről is tudomást veszünk.”

A gondolatmenet végét már a hűvös templomban hallgatjuk. A vastag kőfalakat színes freskók borítják. Megrendítő a látvány. A különböző korban egymásra rétegzett festmények, a díszes falak és a református egyszerűség keveredése, az itt megcsodálható eredeti vizsolyi biblia, valamint az elmúlt évezred és a felújítás nyomai magukban hordozzák Vizsoly teljes történetét. És ahogy a tiszteletes a terveiről beszél, az ő kettős küldetése is eggyé fonódik. „Nagy vágyunk egy saját óvoda, hogy folytathassuk azt, amit a pár hónapos korú gyerekekkel elkezdtünk. Így teljesülhetne ki a család­missziónk, ami tényleg a kulcsa mindennek. Ha azt akarjuk, hogy legyen Vizsolyban hatvan év múlva is legalább egy református, aki kinyitja ennek a templomnak az ajtaját a zarándok előtt, ahhoz most, a legkisebbeknél kell elkezdenünk a munkát. Ez olyan egyszerű, mint az egyszeregy. Csak sokszor emberi távlatokban gondolkodunk. Pedig írva van, hogy más a vető és más az arató. Isten országa így épül. Mi mások munkájának gyümölcsét élvezzük – elég csak most körbenéznünk –, az általunk elhintett mag utánunk érik majd be. Ez így van rendjén.”

Hasonló tartalmak

Nekem tényleg ez az életem!

Rudolf Pétert a Víg igazgatói székébe a felfedezés vágya is hajtotta: vajon ki tudja-e a határait tolni, képes-e ekkora felelősséget hordozni, s milyen új tulajdonságokat tud ennyi, a színpad közelében eltöltött év után felismerni önmagában?

Az őserdő belső útjain

Lendik Erika és Nagy Endre felfedező-idegenvezetők Latin-Amerika elzárt vidékeire szerveznek egzotikus túrákat; meggyőződésük, hogy a turistacélpontokkal szemben épp ezek kínálják az elmélyedés, a belső utazás, a személyiségfejlődés lehetőségét.

A megismerés örömétől a természetmegőrzésig

Az őshonos élőlényeink állományfelmérését célzó, lakossági megfigyeléseket is bevonó Vadonleső program alapító tagja, Váczi Olivér biológus szerint a ráismerések öröme a természetvédelem iránti elköteleződést segíti.

Új anyagot hoztak létre

Különleges dizájnú, egyedi lámpabúra is készül abból az új anyagból, amely egyszerre természetes és műanyag, és amelyet két magyar mérnök kávézaccból és megújuló forrásból származó növényi eredetű polimerből fejlesztett.

A hónap embere: Valter Attila

A „csömöri havasokból” induló, huszonhárom éves Valter Attila, a hazai országúti kerékpárversenyzés, sőt egész kerékpársportunk egyik legnagyobb reménysége olyat tett, mint előtte egyetlen honfitársunk sem.

Rendkívüli utazások

Verne Gyula eredeti, fametszetes illusztrációkkal kiadott regényeit forgatva sosem látott helyekre utazhatunk, és rövid időre újra átélhetjük az egzotikum varázsát.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • _fbp

A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _ga_M1TCWC2EWM

Összes tiltása
Összes engedélyezése