Levente Péter színész, rendező, tanár, önképző társas lény.

Több jót, mint rosszat!

Farkas Anita
Fotó: Somfai Sándor

Egyszer megkérdeztem Gryllus Vilmost, aki tizenhat évig volt Döbrentey Ildikóval közös alkotótársunk, hogy mi volt bennem a legelviselhetetlenebb a sok együtt töltött óra alatt. Ő kertelés nélkül rávágta: „A derűd, Péter, a derűd! Reggel hatkor mosolyogsz, este tízkor mosolyogsz, ez egyszerűen elviselhetetlen!”

Hogy idáig eljutottam, ennek a derűnek köszönhetem. Minden ember a fogamzásától hoz magával egy megváltoztathatatlan egyéniséget, amire születésétől fogva gyűjti a pozitív-negatív személyiségjegyeket. Kisfiú koromtól nyitott, jókedvű, kapcsolatteremtő, szenvedélyes igazságérzetű legényke vagyok a lelkemben. Nagyvárad–Szekszárd–Budapest lakóhelyeimen edződtem, tapasztalva a tiltott-tűrt-támogatott helyzetek igaztalanságait, amelyek bensőmben bosszúra ingereltek. Anyám tigrisszeretete, apám útravalója fegyelmezett: „Ha egy nap nem tudsz derűsen kilépni az utcára, aznap inkább maradj otthon.”

Derűmet így megőrizhettem a producerem, a Teremtő oltalmából a Zsebtévében Móka Miki szerepében. Közben az Állami Bábszínházban háromszáz előadást játszottam örömmel kilenc évadon át. Még egy máig tartó jutalmat kaptam 1968 nyarán a kitartásomért, a kamaszkori nőideálom szerelmét, Döbrentey Ildikó magyar–rajz szakos főiskolás személyében. Egy év múlva, születésekor elveszítettük Domokos fiunkat. Talpon maradtunk bizakodva. Tíz év múlva Dorka lányunk érkezésének örvendhettünk, közben játszottam az Operettben, és jártuk a magyarlakta régiókat a Kacagó koncertekkel. Amikor 1983-ban a második fiunkat is elvesztettük, negyvenévesen rádöbbennem, hogy én, Levente Péter éretlen felnőtt vagyok. Méghozzá az a fajta, akinek a kívülről kétségtelenül harsánynak látszó életkedvét a tragédiák igazságtalansága miatt érzett belső dac, bosszúvágy keseríti.

Három évig tartott ez a döbbenetem, majd elhatároztam, innentől érett felnőtt leszek, aki a keresztjét úgy viszi, hogy közben ne vegye el másnak a kedvét a kereszthordozástól. Ezért 1986-tól máig tartó viselkedéskutatásba fogtam. Első lépés az önismeret. Az egyéniségem negatív jellemzőit, a türelmetlenséget, az irigységet, a bosszúvágyat elfogadtam, aztán megbocsátottam magamnak, a szüleimnek, sőt a Teremtőmnek, hogy képes selejtet is alkotni. Második lépcső az önképzés: a megváltoztathatatlan, de megismert egyéniségemre pozitív személyiséget építeni, hogy ne ellensége, ellenfele, hanem társas lényként útitársa legyek másoknak. Összeszorított foggal, villámló szemekkel ezt nem lehet csinálni, a harmadik lépcső az önuralom. Derű kell hozzá, és hit. Olyan, amilyet apámtól láttam egykor, akit hiába üldöztek az ötvenes években, mert a templomot választotta a párt helyett, a börtönből is csillogó szemmel, fütyörészve tért haza. Ezért mindennap, amikor elindulok a héregi házunkból, felnézek a Gerecse csúcsán lévő, egykor a szovjetek használta tévétoronyra, amely nekem apám mutatóujja. Kiveszem a pipát a számból, felemelem én is a mutatóujjamat, és elmondom naponta: köszönöm, édes szüleim, és neked Teremtőm, hogy a tenyereteken hordoztok, és ma is érezhetem útmutató, oltalmazó és megbocsátó szereteteket.



 
További cikkek
A hely szelleme Az emberek bárkája

Egy évszázadokkal ezelőtt eltűnt mátrai falu helyén különös projektbe kezdett Földi Ádám és családja. A vendégházat és parasztgazdaságot üzemeltető Földiék mindennapi munkájukkal megmutatnák: nem lenne muszáj haszonelvűen élni. Ennek bizonyításához pedig keresve sem találhatnánk jobb kiindulópontot, mint Nógrád.

Hívószó Megőrzők

Szabad-e helyrehozni azt, amit az idő a múlt értékeiből elpusztított, vagy csupán konzerválni kell, ami megmaradt? Ez a dilemma különösen a történelem sújtotta vidékeken fontos, amilyen például Magyarország is.

A hely szelleme Ég és föld között

Mintha hajóban ülnénk, úgy hullámzik a terepjáró a sártengerré vált úton valahol Kismaros fölött, míg egy erdő közepi kis háznál le nem áll a motor. Az épületbe belépve úgy tűnik, az előbb megtett néhány kilométerrel hétszáz évet utaztunk vissza az időben. Az itt élő Sáfár család középkori módon tölti a mindennapjait.

Anziksz Belső Tájak - Napraforgó utca

A reneszánsz számára a barokk volt a modern, a barokk számára a rokokó, annak a klasszicizmus, annak a romantika, hogyan is lehetne a sornak vége, amikor az idő maga végtelen?

Műhely A Hadik arany igája

Mintha személyében maga Kaiser úr tért volna vissza száz évvel ezelőttről, hogy az újranyitott Hadikban biztosan rendben menjenek a dolgok. Bosznai Tibor, a kávéház ügyvezetője úgy anekdotázik a nyugatos szerzőkről, mintha azok épp most léptek volna ki a kávéházból, a mai törzsvendégekről pedig úgy beszél, mint korunk legendáiról.

A hely szelleme Emberlelkű könyvesbolt

„A könyves” – így emlegetik Bakó Annamáriát a helybéliek. A Litea könyvesbolt vezetője hozzátartozik a budai Vár életéhez, a Vár pedig az itt eltöltött csaknem fél évszázad alatt az ő lényének is része lett.