Ugye jöttök még?

SZÖVEG: FARKAS ANITA
FOTÓ: KAISER ÁKOS, DÉRYNÉ-PROGRAM

Vinni a magyar szót, kultúrát oda is, ahol az nem magától értetődő, természetes része a mindennapoknak: mi lehetne ennél nemesebb feladat egy színész, alkotó számára? A szeptemberben elindult Déryné-program missziója, hogy a legkisebb vidéki települések lakói se maradjanak színház nélkül.

A János vitéz mellett Herczeg Ferenc Déryné ifiasszony című színjátékával kezdődött meg másfél évtizedes előkészítő munka után, egymilliárd forintos kormányzati támogatással idén szeptemberben a Déryné-program. A Herczeg-darab utolsó mondatai messze túlmutatnak a vándorszínészélet summázatán: „De mi a célja az örökös kóborlásnak? (…) Talán semmi. Olykor mégis azt hiszem, van valami titokzatos célja. Olykor úgy gondolom, mi egy láthatatlan kincset viszünk magunkkal, amelynek bizonyos időre el kell érkeznie valahova. Most mi visszük – ha kidőlünk, vállára veszi más –, de egyszer csak elérkezik oda, ahol szükség van rá.”

Nem véletlenül esett a műre a választás: a Vidnyánszky Attila rendezte előadás mint afféle zászlóshajó, egyszerre fogalmazza meg költőien a kezdeményezés misszióját, és tiszteleg névadója és a magyar színjátszás hőskora előtt. Különösen szép párhuzam, hogy a címszereplő életének egy meghatározó szakasza mellett a korabeli vándortársulatok szenvedélyes-nehéz mindennapjait is felvillantó darabot egy mai vándortársulat adja elő. A Déryné-program égisze alatt verbuválódott, tizenöt fős csapat több tagja az anyaország határain túl született, négyen még a Kaposvári Egyetem hallgatói. Közös feladatuk, hogy – igaz, már nem úttalan utakon, lovas szekéren zötykölődve, de – az ország legtávolabbi pontjaira is elvigyék a színházat.

Tarpai Viktória

Szerencsés csillagzat

„Már az első pillanattól érzékelhető volt, hogy a Déryné Társulat szerencsés csillagzat alatt született. Normális esetben sok idő után és sok mindennek egyszerre kell összeérnie ahhoz, hogy egy csapatból jól működő, összetartó, egymást inspiráló közösség váljon. Nálunk hihetetlen módon ez rögtön kialakult, és bízom benne, hogy még sokáig így is marad” – mondja Kis Domonkos Márk, a Déryné-programot működtető Déryné Művészeti Nonprofit Kft. igazgatója. Az évi három–öt új bemutatót megcélzó állandó társulat a program négy alappillérének csak az egyike, az Országjárás, a Barangoló és a Vándorszínház című alprogramokkal együtt alkotnak komplex egészet.

„Az Országjárás alprogramba alkotók és játszóhelyek jelentkezését várjuk folyamatosan. Az eddig beérkező ajánlatokból a szakmai bizottságunk egy változatos műfajú előadáslistát hozott létre. Ezek közül a regisztrált befogadó intézmények választhatnak, a költségeket egyéni elbírálás alapján jelentős részben fedezzük, így a nézők a legtöbb esetben ingyen vagy jelképes, kétszáz forintos áron juthatnak jegyhez. Nem titok, hogy a bizottság, ahogyan eddig is tette, a jövőben is előnyben részesíti majd a válogatás során a klasszikus magyar szerzők műveiből készült, lehetőleg közösségépítő üzenettel bíró előadásokat. És az sem utolsó szempont, hogy a produkciók költségvetése reális-e, illetve hogy a díszletek mennyire könnyen utaztathatók” – magyarázza az igazgató.

A Barangoló anyagi-szakmai támogatást nyújt fiatal előadóművészeknek, kőszínházi struktúrán kívüli művészeti társulatoknak ötleteik megvalósításához, a Vándorszínház alprogram pedig a kulturálisan elszigetelt településekre koncentrál. A Déryné Társulat előadásai is elsősorban e helyszíneken jelennek meg, egyelőre csak önmagukban, de később terveznek egész napos eseményeket is délutáni meseelőadással, interaktív gyermekprogrammal, este felnőtteknek szóló produkciókkal, táncházzal. Cél továbbá a színművésznövendékeknek bemutatkozási lehetőséget adni, a kaposvári hallgatók vizsgaelőadásai a tervek szerint jövő nyáron eljutnának az ország legtávolabbi pontjaira.

A Déryné-program létjogosultságát a számok is igazolják. A 934 jelentkezésből mostanra 465 produkció és 422 befogadó helyszín csatlakozott a misszióhoz, a Barangoló felhívására 47 kidolgozott előadásterv érkezett, 363 utazás van előkészületben, az eddigi 72 előadáson pedig több mint 14 ezer néző vett részt, olyan távoli, pár száz fős kistelepülések lakóit is beleértve, mint Alsószölnök, Géberjén vagy Értény. 

Szív és lélek

„A száraz adatoknál sokkal többet mond, milyen magától értetődő vendégszeretettel, mekkora szívvel és lélekkel fogadnak minket vidéken. Színészként és magánemberként is megrendítő látni-érezni, mennyit jelent egy-egy ilyen élmény a nagyvárosoktól távol lévő, így a kőszínházaktól javarészt elzárt kis közösségek életében. Amikor egy kisgyermek azt kérdezi az előadás után, hogy ez fantasztikus volt, ugye jöttök még, vagy amikor a nyugdíjasok önfeledt örömmel dobálják velünk a színes lufikat a János vitéz végén, az olyan, mintha a mi lelkünk is hirtelen Tündérországba röpülne” – mondja Tarpai Viktória, a Déryné ifiasszony címszereplője. 

A Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulatának tagjaként és a sokszorosan díjazott, A sátán fattya című film főszereplőjeként is ismert színésznő számára ráadásul nem ismeretlen az effajta vándorélet. Tizenhárom éves kora óta járja Kárpátalját, menti társaival együtt a magyar szót, kultúrát. Déryné Széppataki Róza szerepét mintha csak rá öntötték volna.

„Amikor kiderült, hogy ez lesz a következő bemutatónk, bementem az antikváriumba, megvettem Herczeg Ferenc drámáját, nézett is nagyokat az eladó, ugyan ki és minek akarja ezt a művet harminc év után előbányászni. Elolvastam, majd elkezdtem még jobban kutakodni Déryné személye után, megnéztem a kortársai visszaemlékezéseit és a már öregen, szegényen, mindenki által elfeledve írt naplóját is. A mai napig nem győzök betelni vele, milyen fantasztikusan erős, összetett jellemű, bátor, mégis érzelmes-szenvedélyes nő volt, akit sem a magánéleti és szakmai árulások, sem a körülötte dúló kisszerűség nem tudott eltántorítani attól, hogy beteljesítse az álmát: sikerre vinni a magyar nyelvű színjátszás ügyét. Miközben – és ezt próbáltuk mi is Vidnyánszky Attila rendezővel hangsúlyozni – mindig kicsit kívülálló, magányos maradt. Ezt az árat fizette ő azért, hogy mi most, sok-sok évtizeddel később bátran elmondhassuk, nemcsak nyelvében, de színházában is él a magyar nemzet.”

Tarpai Viktória szerint ezért úgy kell erre a misszióra vigyázni, mint egy becses és értékes ékszerre. Nem szabad törődni a gúnnyal, a lenézéssel, a kívülről jövő támadásokkal.  Mert a jó Isten végül mindig megjutalmazza a jót, és előbb-utóbb mindenki rájön: a magyar színház csodálatos virágoskert, ahol a közös földben szépen tud egymás mellett nőni a rózsa, a liliom és az ibolya is.

Hasonló tartalmak

Amerre a világ

Szilágyi István új regénye a régi-mai nyelvezet csodálatosan megalkotott szintézise és a szerző imponáló történelmi ismeretei ellenére ugyanúgy nem könnyű olvasmány, mint ahogyan nem könnyű e kérdések tükrében szembesülni a saját rossz döntéseinkkel sem.

El nem fogyó tiszta fény: Hager Ritta művészete

Hager Ritta textilművészete az evangéliumi üzenetre és a keresztény misztika hagyományaira épül. Az öt évtizedes pályafutás alkotásai egyetemes üzenetet hordoznak: a sötétségből a fényre jutás öröméről vallanak.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.

Összes tiltása
Összes engedélyezése