Új anyagot hoztak létre

Szöveg: Ferenczi-Bónis Orsolya
Fotó: Kováts Gábor

Tamási Kinga és Borsodi Eszter, azaz a PLAnt fejlesztette ki azt a kávézaccot és megújuló forrásból származó, növényi eredetű polimert tartalmazó anyagot, amellyel az Ökoindustria szak­kiállítás pitchversenyének különdíját nyerték el. Közös projektjük mellett Tamási Kinga a Miskolci Egyetem oktatója, és egy űripari társaságnál dolgozik, Borsodi Eszter pedig egy startupokkal és zöldinnovációval foglalkozó cég munkatársa

Különleges dizájnú, egyedi lámpabúra olyan új anyagból, amely egyszerre természetes és  Műanyag – mi is pontosan, amit felfedeztek?

Tamási Kinga: Növényi hulladékokból fejlesztettünk műanyagot úgy, hogy a lehető legtöbb adalékanyagot természetes alternatívával váltottuk ki. Egy műanyag termék ugyanis nem egytípusú anyagból épül fel, hanem sok összetevőből áll. Mindketten polimermérnökök vagyunk, műanyag­ipari fejlesztőmérnökként dolgozunk. A Miskolci Egyetemen Eszter témavezetője voltam, ma már a szakmai kapcsolat mellett a barátság is összeköt minket.

Borsodi Eszter: A felfedezés kiindulópontja az volt, hogy a kávézacc műanyagipari újrahasznosítására kerestünk megoldást. A környezetbarát működés nagyon fontos számunkra, a zaccot a környékről, helyi forrásokból gyűjtjük, helyben zajlik a feldolgozás, így a körforgásos gazdaság modelljét is megvalósítjuk.

Ebből a különleges anyagból egyedi tárgyakat hoznak létre, méghozzá 3D-s nyomtatási technológiával.

K.: Az anyag ötletével bekerültünk egy startup-inkubátorprogramba, az ott kapott visszajelzések alapján találtuk ki, hogy 3D-s technológiával állítsunk elő lakberendezési tárgyakat. Ezzel a technológiával egyedi geometriájú, különleges formájú tárgyakat lehet nyomtatni, azóta ékszerekkel is bővítettük a termékkínálatot.

Gyerekként is tudományos pályáról álmodtak?

K.: Én mindenképpen. Gyerekkorom óta foglalkoztatnak az anyagok, már általános iskolában ásványgyűjtő szakkörre jártam, és pókhálót szerettem volna készíteni. Mindig érdeklődéssel szemléltem az engem körülvevő világot. Középiskolában vegyész szakra jelentkeztem, tizenhat éves lehettem, amikor egy műanyagipari céghez kerültem diákmunkára. Beleszerettem a műanyagok­ba, és eldöntöttem, hogy a Miskolci Egyetem anyagmérnök szakára jövök. Mindig olyan anyagokkal szerettem volna foglalkozni, amelyek természetazonosak. Ez a szépség iránti rajongásomból fakad, minél szebb és minél természetesebb műanyagot akartam fejleszteni – ami most sikerült is.

E.: Számomra sem volt kérdés, hogy mérnöknek tanuljak, méghozzá a Miskolci Egyetemen, ez nálunk családi hagyomány. Szeretném elvégezni a doktori képzést, és kutatással, fejlesztéssel foglalkozni a jövőben. A kétfős kis csapatban az én feladatom a terméktervezés és a 3D-s nyomtatás, ha pedig elindul a vállalkozásunk, a gazdasági feladatok is hozzám fognak tartozni. Kinga az anyagtechnológiáért – anyagfejlesztésért, anyagbeszerzésért – felel a csapatban.

Mit tanácsolnak a lányoknak, akik szintén tudományos pályára szeretnének lépni?

K.: Ne hagyják, hogy bárki vagy bármi eltántorítsa őket ettől a pályától! Adódnak akadályok és nehézségek, engem a velük való megküzdésben a szakma szeretete és az a belső hit tett erőssé, hogy ehhez értek, ebben kell a legjobbnak lennem.

E.: Nem szabad feladni, elhivatottsággal és kitartással nőként is bármit el lehet érni a tudományos pályán.

Hasonló tartalmak

Nekem tényleg ez az életem!

Rudolf Pétert a Víg igazgatói székébe a felfedezés vágya is hajtotta: vajon ki tudja-e a határait tolni, képes-e ekkora felelősséget hordozni, s milyen új tulajdonságokat tud ennyi, a színpad közelében eltöltött év után felismerni önmagában?

Az őserdő belső útjain

Lendik Erika és Nagy Endre felfedező-idegenvezetők Latin-Amerika elzárt vidékeire szerveznek egzotikus túrákat; meggyőződésük, hogy a turistacélpontokkal szemben épp ezek kínálják az elmélyedés, a belső utazás, a személyiségfejlődés lehetőségét.

A megismerés örömétől a természetmegőrzésig

Az őshonos élőlényeink állományfelmérését célzó, lakossági megfigyeléseket is bevonó Vadonleső program alapító tagja, Váczi Olivér biológus szerint a ráismerések öröme a természetvédelem iránti elköteleződést segíti.

A hónap embere: Valter Attila

A „csömöri havasokból” induló, huszonhárom éves Valter Attila, a hazai országúti kerékpárversenyzés, sőt egész kerékpársportunk egyik legnagyobb reménysége olyat tett, mint előtte egyetlen honfitársunk sem.

Rendkívüli utazások

Verne Gyula eredeti, fametszetes illusztrációkkal kiadott regényeit forgatva sosem látott helyekre utazhatunk, és rövid időre újra átélhetjük az egzotikum varázsát.

Kastély új szerepben

A 16. században emelt borsi Rákóczi-kastély reneszánsz építészetünk kiemelkedő példája, különös jelentőségét pedig az adja, hogy II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem szülőhelye. A várkastély felújítása a határon túli műemlékvédelem kiemelt projektje, a megújult épület 2021 nyarán nyílt meg

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • _fbp

A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _ga_M1TCWC2EWM

Összes tiltása
Összes engedélyezése