Az első lépésünk az volt, hogy száműztünk az oviból minden műanyagot, nálunk csak természetes anyagból készült játékok vannak, s folyamatosan gyűjtjük és felhasználjuk a terméseket, terményeket is. A szokásos egyenbútorokat nagyanyáink kredenceire cseréltük, a folyosón sem öltözőszekrénysor van, hanem mászófalas csúszda, taktilis érzékelőpálya, plafontól lógó kötelek sarazóedénykékkel és homokozók – ezzel is késztetve a gyerekeket a minél több mozgásra. A foglalkozások java része a természetben zajlik. Ha például a kolléga mesélni akar, azt kint a réten, az erdőben, a patak mellett teszi, időjárástól és évszaktól függetlenül – a gumicsizma, az esőkabát és a bogárnéző itt mindenkinek alapfelszerelés. Ott kint pedig nincs szükség másra, mint a közösen felvágott gyümölcsre-zöldségre vagy együtt megsütött kis cipócskákra az elemózsiáskosárban: egy vaddisznólábnyomból vagy egy furcsa göcsörtös ágból önmagában varázslatos történet kerekedhet.
A természet ráadásul mindig új arcát mutatja, nem fordulhat elő az, amit mostanában egyre többször látni, hogy hiába áll halomban a sok szuper játék körülöttük, a gyerekek hamar unatkozni kezdenek, és a jókedvű zsongásuk belső feszültséggé nő, aminek düh, hiszti és agresszió a vége. A kicsik nálunk megtanulják szabályozni magukat, hiszen a saját tempójukban fedezhetik fel a világot és azt, hogy bizony nincs szabadság szabályok nélkül – ha letapossuk a virágot, nem nő többé újra, ha ordítozunk, az állatka elszalad, ha nem vigyázunk a nagyítóra, legközelebb bizony nem lesz mivel meglesnünk a bogarakat. És bár a tudományos kontrollvizsgálatok még nem indultak el, már most látjuk, hogy jó úton járunk. A Berva-völgyi ovisok kitartóbbak, kreatívabbak társaiknál, gazdagabb a szókincsük. Bízunk benne, hogy a nálunk eltöltött néhány év nem múlik el nyomtalanul, felnőttként ugyanúgy védelmezni, tisztelni fogják a teremtett világot – benne embertársaikat is.