Bonchida Kolozsvártól északkeletre, Szamosújvártól délre található, olyan úgyszintén legendás falvak szomszédságában, mint a táncházmozgalom ihletőjének tekinthető Szék és Wass Albert szülőfaluja, Válaszút. Magyarok már alig laknak a településen, amely leginkább a németek által lebombázott Bánffy-kastélyról, Bánffy Miklós külügyminiszter, földbirtokos, író, az Erdélyi történet szerzője által lakott „erdélyi Versailles-ról” híres – és persze zenéjéről, táncáról.

Ocskay Rita prímás lemezének címe – Bonchidától Bonchidáig – nem elírás: zenei utazásának a falu a kiindulópontja és a célja is. Ahogyan a zenész fogalmaz: „A bonchidai románok táncaival kezdődik, ezután kis kitérőt teszünk a Kis-Szamos bal oldali mellékágainak völgyébe, a Lozsárd menti Eszténybe és a Borsa menti Kendilóna felé, ahol ugyanaz az úrias ritka magyar hallható, mint Bonchidán, s az a hangzásvilág, díszítésmód uralkodik lassúban és csárdásban. Ezért kerültek a bonchidai válogatásba. Majd visszakanyarodunk a válaszúti katonakísérővel, ritka és sűrű magyarral, immár a bonchidai magyarok táncaihoz, rendjéhez. Végül a helyi Rákóczi-mars dallamával zárjuk a lemezt.”

A Bonchidától Bonchidáig azonban nem csupán a falu és a környék hagyományos muzsikájának ötletes megidézése, egy hosszabb, Ocskay szakdolgozatának felhasználásával készült füzetkönyv formájában a zene tágabb világát is ismerteti. Szóba kerül a hangszerhasználat, a táncalkalmak, a táncrend, a viseletek és a tárgyi kultúra, a konkrét zenekarok, zenészek, akikről tudunk, az egész helyi kultúrélet (dalárda, kultúrház stb.). A legendák szerint az urak a bonchidai falusi zenészeket Pestre küldték zenélni tanulni, azaz játszottak a kastély báljain és a falusi mulatságokon is. Ez valószínűleg nem felel meg a valóságnak, de hogy a környékbeli cigányzenészeket időnként kitaníttatták, az Ocskay kutatásai szerint igaz lehet.

A bonchidai népzene csárdása vidámabb, pattogósabb a környékbeli falvak muzsikájánál, mégis gond nélkül belesimul a mezőségi zenék és táncok sorába. Ami igazán egyedi, az a férfitáncok sora, illetve a helyi forgatós, az invertita. Az invertitákat ma már román táncként tartják számon, pedig valójában a Kárpát-medencei néptáncok csárdásdivat előtti, reneszánsz eredetű rétegéről van szó. A bonchidai invertita zenéje egészen lírai, tánca viszont kifejezetten nehéznek számít. Nemhiába egyre divatosabb polgári esküvők nyitótáncaként.

A helyi táncokat lényegében egy 1968-ban készült pár perces, fekete-fehér filmről ismerjük. Ez nem túl sok ahhoz, hogy rekonstruálni lehessen a táncrend és a lépések egész repertoárját. A dologban az az izgalmas, hogy a kilencvenes évek elején néhány néptánctanár beterelte a kocsmába az 1968-as felvétel résztvevőit, és több órán keresztül vette, ahogy táncolnak. A videó megható, ám egyben szomorú is, hiszen az idő megtépázta az öregeket, akiknek egyike ekkor baseballsapkában ropta, s a táncukon is meglátta az avatott szem, hogy itt-ott már töredékes az emlékezet. Azóta a bonchidai táncokat a nyári válaszúti néptánctábor – a Kallós-birtokról ellátni Bonchidára –, illetve néhány lelkes szamosújvári avatott szakember adja tovább.