ÖNMEGHALADÁS

Tojáséj. Weöres Sándor egyszavasát mindenki értheti így és úgy saját értelmezési határai szerint. De mi van a héjon túl? Feltörhető-e? Van-e határokon túlmutató, közös nappal? Márciusi hívószavunk egyszerre hordozza a téli keménység, a bezárkózás és a tavaszi megújulás energiáját. Valóság szülte válaszok egy kemény fogalomra.

SZÖVEG: KLEMENTISZ RÉKA
FOTÓ: MURAY GÁBOR

A hónap embere – Párdy Bence

Párdy Bence harmadik éve végzi önkéntes környezettisztító munkáját a Tisza és a Bodrog ártereiben. Örömmel veszi, ha mások is csatlakoznak hozzá, és segítik a petpalackok összegyűjtését.

Befogadók akarunk lenni

Zámbó András káposztásmegyeri református lelkész és felesége negyedszázados szolgálata alatt háromszáz fősre nőtt a gyülekezet a lakótelepen, új templomot is építettek. Úgy látja, Isten több szempontból is önmeghaladásra hívta, és az „egy ember rendszer” helyett a csapatépítésben hisz.

A bravúr lehetősége bennünk van

Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott kapitánya nagyon büszke rá, hogy beérett a megfeszített közös munka: a lányok a nagy rivális olaszok legyőzésével, szinte tökéletes játékkal jutottak ki a tokiói olimpiára.

Úton a táborhelyek között

„A hegymászó a csúcson van a legmesszebb az élettől, mert a hegyen nincs élet. Az összeomlásban sincs élet. Ott maradni halál, akárcsak a hegyen maradni” – vallja Sterczer Hilda, Erőss Zsolt özvegye, a Hópárduc fejlesztő falmászás módszerének kidolgozója.

Nem vagyok Superman

Pál Gergely Botond élete teljesen megváltozott, amikor felesége, három kisgyermek édesanyja súlyos balesetet szenvedett, és hónapokig kórházi kezelésre szorult. „El kellett döntenünk – mondja –, hogy úgy fogjuk fel, hogy az egész életünk tönkrement, vagy keresni fogjuk az örömöt a változásban.”

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.

Összes tiltása
Összes engedélyezése