Nem is a főváros, de nem is a klasszikus vidék. Nem is teljesen dombság, de nem nevezhetjük egységes síkságnak sem. Talán elsőre úgy tűnhet, hogy a Galgamente igazából nem is létezik, önálló létét bizonyítani képes egységként legalábbis biztosan nem. Pedig nagyon is létezik. A mi tájunk az átmenet földje.

Gyerekként beleszeretett a cimbalomba, a rajongása pedig azóta is töretlen. A távoli vidékeken gyűjtött népdalokat, később mégis a szülőhelye, a Galgamente dallamvilága felé fordult. Tizenöt éves a zenekara, a Cimbaliband, de amikor találkozunk, olyan lelkesedéssel mesél az előző napi koncertjükről, mintha először állt volna színpadon. Unger Balázzsal az eseményt megörökítő videókat nézve kezdünk beszélgetni.

Egy feleség, négy gyerek, hat unoka és egy saját galéria – így nézne ki a leltár, ha Ladócsy László tanár és festőművész élete leírható volna számokban. Ám a Ladócsy házaspár élete sokkal több, mint néhány száraz adat, kartali kertjükben és ott a Ladócsy Műterem-Galériában mintha otthonára találna minden ember.

Gulyás Sándor nappal a légi forgalmat igazgatja, szabadidejében pedig a Galgamentét járja, hogy fényképezőgépe segítségével bevésse az itt lakók arcát a világ emlékezetébe. Tíz év alatt sok száz portrét készített, amelyek nemcsak kordokumentumok, de a helyi közösségek összekovácsolói is.

Nem túlzás azt állítani, hogy a Galga is táplálta Sára Sándor alkotó szellemét. A rendező-operatőr szülőföldjén szerzett tapasztalatai egész életművén nyomot hagytak.

Bor-Piac és Bor-só. Rögtön megakad a szeme a két hívogató feliraton annak, aki Nagymaros idilli főterén jár. Nehéz dönteni, hova is térjen be az ember, de a két helyet nem is lehetne különválasztani. Nemcsak a tulajdonos, de a helyek mögött álló filozófia is egy.