A hely szelleme

Közös kertünk

Szöveg: Tábori Kálmán - Fotó: Földházi Árpád

Nógrád az ország egyik leghűvösebb területe. Hagyományosan nem zöldségtermelő vidék. Inkább legeltetéssel foglalkoztak errefelé az emberek. Egy Budapestről Terénybe költöző fiatal házaspár mégis itt valósította meg álmát. A MagosVölgy Ökológiai Gazdaságban a világon is különlegesnek számító módon februártól decemberig termesztik a szebbnél szebb zöldségeket. Paradicsomi kertjük terheit és javait a mára mintegy ötszáz fős közösségükkel osztják meg. Dezsény Zoltán és felesége, Judit a nyár utolsó hónapjában látott vendégül.

Először egy hatalmas komondor cammog komótosan elém a kapuhoz. Bár nyilvánvalóan békés szándékkal közeledik, inkább a kapu külső oldalán várom, amíg a reggeli feladataiból kiszakadva széles mosollyal elém jön Dezsény Zoltán. A még erősen felújítás alatt álló ház első kertjében nagyobb méretű kempingsátor áll. „Épp itt nyaral a feleségem családja, és a gyerekek még alszanak” – válaszolja meg a MagosVölgy Ökológiai Gazdaság vezetője még fel sem tett kérdésemet, amikor érzékeli bizonytalanságomat: vajon jókor jöttem? A ház melletti nyári konyha, ahová házigazdánk leültet, míg ő mosakodásra időt kér, éjszakába nyúlt családi vacsoráról, világmegváltó beszélgetésekről árulkodik. Gyerekekkel együtt húsz fő osztozhat a napokban a negyven négyzetméteres lakóterű házon, na meg a körülötte elterülő, kéthektáros birtokon. Nem egy klasszikus nyaralás – tűnődöm –, vajon mennyi szabadságot enged a szezon kellős közepén a hétezer négyzetméternyi zöldségkertészet az ittenieknek? Merengésemet Zoli felesége, Judit akasztja meg. Mázaskerámia-csészében kávét tesz elém, majd gyors mozdulatokkal eltakarítja a tegnap este nyomait. „Igazából ez a Zoli álma volt. Jött egy hullám, amire felült. Elkezdte lovagolni, és hagyta, hogy vigye a hullám, amerre viszi. De nekem sok idő kellett hozzá, hogy el tudjam fogadni, ez az életünk – vág bele a kezdetekre vonatkozó, nem túl frappáns kérdésemre meglepően nyíltan Judit. – Nemcsak a gazdaságon, magunkon is sokat kell dolgoznunk ahhoz, hogy elmondhassuk, mindketten a helyünkön vagyunk benne, és tudjunk együtt alkotni.” 


A megfelelő szemüveg

Ahogy hallgatom a háziasszony el-eltűnődő, filozofálgatással átszőtt, nyugodt beszédét, észreveszem, ahogy egymás után jelennek meg az udvaron a vendégségben lévő pizsamás gyerekek. Ki tudja, mióta ülünk itt? Mintha időtlenné válna a nap. Vagy annyi a teendő, hogy nincs miért sietni? „Romantikus álmokkal jöttünk ide az egyetemről: két városban felnőtt fiatal. Sem a gazdaság fenntartásában, sem a vállalkozásban nem voltak tapasztalataink. Mindent itt kellett megtanulnunk” – vallja be Judit, s mivel férje még mindig nem tért vissza, elmeséli, hogyan nőtt a semmiből, szinte véletlenszerűen öt év alatt akkorára a gazdaságuk, hogy mára több embert látnak el egész évben zöldséggel, mint ahányan a faluban laknak. Külföldi minták alapján 2010-ben indultak az első közösségi fenntartású gazdálkodások Magyarországon, amelyeket a szaktársaik indítottak. Akkortájt az egyetemi képzésben hangsúlyos helyet kapott az úgynevezett multifunkcionális mezőgazdaság. „Ami nem merül ki az élelmiszer-termelésben, hanem rengeteg más funkciót is ellát: környezetvédelem, egészséges élettér kialakítása a vidéken élő társadalom számára, a vidék és a város összekapcsolása” – magyarázza. Erre az egyetemen elsajátított holisztikus szemléletmódra és a barátoknál látott kezdeményezésekre alapozva kezdték megvalósítani közös álmukat.
A Magosvölgy Zöldségközösség tagjai heti rendszerességgel vehetik át tagdíjuknak megfelelő részesedésüket. A kétfős háztartásra méretezett kisebb csomag heti 5000, a négy-öt fős család zöldségigényeire méretezett részesedés pedig 7500 forint. Ez az összeg a közösségi tagok szerint mindössze csupán 10-15 százalékkal magasabb, mintha egy átlagos szupermarketben vásárolnának zöldségeket. A megkérdezett háziasszonyok szerint ez nem nagy pluszteher, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a pénzükért így kapott zöldségek nemcsak frissek és zamatosak, de egészségesek is.
Az ökológiai gazdaság olyan ellenőrzött élelmiszer-előállító rendszer, amely korlátozza a szintetikus anyagok, növényvédő szerek, hozamfokozók és műtrágyák használatát. Ennek megfelelően Dezsény Zoltánék csak olyan módszereket alkalmaznak gazdaságukban, amelyek a természet körforgására építenek: a talaj, az élővilág épségét és az emberi egészség megőrzését szolgálják

„Az elején csak a felszínt ismertük. Tudtuk, hogy biogazdaságot szeretnénk vidéken, és azt is, hogy közben kapcsolatban akarunk lenni az emberekkel. De azt nem, ez mivel jár, és mit jelent. És még mindig csak tapogatózunk” – mondja Judit, aki férjével és első gyerekükkel együtt a helyi önkormányzat „Fiatalok, Terénybe!” pályázati felhívására költözött éppen ebbe a háromszáznyolcvan fős faluba. Nem sokkal ideköltözése után a házaspár egy másik, kistérségek fejlesztésére kiírt európai uniós pályázaton pedig környezeti, társadalmi és gazdasági szempontból a fenntarthatóság elvét a gyakorlatban megvalósító, családi alapon szerveződő gazdaság létrehozására kapott támogatást. Így indult el Dezsényék gazdasága, amely öt éve etikus módszerekkel, a várost és a vidéket összekötve egészséges és tiszta élelmiszert állít elő és oszt szét közösségi alapon szerveződve. Mára százkilencven háztartás, azaz mintegy ötszáz fő csatlakozott álmukhoz. A MagosVölgy Zöldségközösség tagjaiként ők finanszírozzák a gazdaság működését. „A téli hónapokban toborozzuk a tagokat, akikkel a következő idényre kölcsönösen elköteleződünk egymás mellett. Azt vállaljuk, hogy a befizetett tagdíjakért cserébe a legjobb tudásunk szerint gazdálkodunk, és a betakarított terményeket zöldségrészesedés formájában heti rendszerességgel eljuttatjuk hozzájuk” – foglalja össze a beszélgetésünkhöz időközben csatlakozó férj, mit jelent a gyakorlatban a közösségi gazdálkodás. 

Ehhez azonban másfajta látásmód szükséges. A MagosVölgy Zöldségközösség tagjai ugyanis nem csak anyagilag áldoznak az egészségesebb táplálkozásra. „Részükről elengedhetetlen a nyitottság. Rugalmasság kell annak elfogadásához, hogy nem azt kapják, amit megkívánnak, hanem azt, ami éppen van – veszi vissza a szót a feleség. – Ha például idén nincs sütőtök, akkor lássák, miért alakult így. Hajlandók legyenek mögé nézni, milyen nehézségek vannak egy ökológiai gazdaságban, és értékeljék, milyen munka van azzal a zöldséggel, ami az asztalra kerül.” Hogy ezt megértsék, Zoli és Judit portája mindig nyitva áll a közösség tagjai előtt, évente háromszor pedig közösségi gazdaságlátogatást is szerveznek. „Olyan emberek, akik hajlandók kilépni a komfortzónájukból. Nem átlagosak. Ahogy a rendszer sem átlagos” – folytatja egyre komolyabb, elemző hangnemre váltva a férfi. Mintha azt pedzegetné, ez a zöldségközösség talán nem is kizárólag az egészséges táplálkozásról meg a környezetvédelemről szól. Az elmúlt évek közös tapasztalataira alapozva fogalmazzák meg: nem csak arról van szó, hogy találkozik a fogyasztó a termelővel, és beszélget a terményekről, amelyek összekapcsolják őket. Olyan minőségi kapcsolódások jönnek létre, amilyenekre a rohanó hétköznapokban egyre kevesebb a példa. „Számunkra intenzív az a nap, amikor zöldségátadás van – mesélik azokról a csütörtökökről, amikor két kisteherautójukat megpakolva két tonna zöldséget osztanak szét öt budapesti átadóponton –, de ha túl tudunk lépni a nehézségeinken, akkor rendre olyan alkalom nyílik, ami lehetővé teszi, hogy igazán meglássuk, megismerjük a másikat, megosztva a problémákat és a különböző élethelyzeteket.” Kétség sem fér hozzá, összhang van köztük abbéli hitükben, ezek az apró találkozások és kapcsolatok, bár kicsinek tűnnek, mégis túlmutatnak önmagukon, és hosszú távon egyebek mellett a város és a vidék összekapcsolódásához is elvezetnek. „Hogy a valóságot ki hogy látja, azon múlik, milyen szemüveget hord” – állapítja meg a férfi olyan mély átéléssel, hogy elhisszük neki, ezt a bölcsességet nem csak egy Coelho-könyvből olvasta. És hogy lehet ezt a szemüveget felvenni? – tesszük fel a kérdést. Azt mondja, épp reggel, mosdótakarítás közben gondolta végig – amire érkezésünkkor a felesége kérte meg –, hogy valójában ő is milyen hullámzó kedélyű ember. „Az életben minden hullámzó és ciklikus, semmi nem lineáris. Így a hangulatunk sem – magyarázza. – Ezt kell elfogadnunk, és őszintén felvállalnunk.” 

„Aki egyszer találkozik Zoliékkal, szinte biztos, hogy csatlakozni akar a zöldségközösséghez”

Nem csak részvényesek

Kezdem megérteni, amit korábban olvastam a zöldségközösségről, tudniillik hogy már csak várólistával lehet jelentkezni. „Aki egyszer találkozik Zoliékkal, valószínűleg be akar lépni ide” – lelkendezik a fiatal női hang a telefonvonal túlsó végén. Rostás Mártát terényi gazdaságlátogatásom után azért hívtam fel, mert megtudtam, a zöldségközösség tagjaként a havi tagdíj mellett aktívan kiveszi a részét a közösségszervezésből. Két éve elindította a zöldségközösség Facebook-csoportját, ahol ma már nem csak recepteket osztanak meg egymással a tagok, ennek nyomán valódi személyes kapcsolódások, barátságok is kialakultak. Önkéntes munkája melletti lelkesedésének és elkötelezettségének vérbeli marketingest megszégyenítő érveléssel ad hangot. Először Zoli és Judit személyéről beszél. Hogy az ő életük, értékrendjük, hozzáállásuk milyen alakító hatással van mindenkire. A közösség-összetartó erőt pedig az ő végtelen őszinteségükben látja. 

Mint Mártától megtudom, egyre nyitottabbak az emberek. Ha már van előzetes ismeretség az internetről, a heti zöldségátvételi alkalmakkor könnyen egymásra találnak. „Kicsi előbb érkezünk, tovább maradunk, diskurálunk.” Pár éve néhányan a tagok közül elhatározták, tudatosan is odafigyelnek arra, miben lehet Zoliékat a közösség erejével segíteni. Márta példákat is mond a közös felelősségvállalás megnyilvánulására. Nemrég egy nagyüzemi paradicsomdarálásra alkalmas eszközre dobták össze a pénzt, hogy Juditéknak egyszerűbb legyen télire eltenni a feleslegből. A másik eset a szemléletváltozásról és a körforgásról szól. Azt meséli, a zöldségátadásnál használt fűzfa kosárkákat ma már szinte mindenki visszaviszi, Zoliék újrahasznosíthatják, télen pedig gyújtósnak tudják használni. „Igazából ezek a közösségteremtő dolgok. Nemcsak zöldséget kapunk, hanem a közös cselekvés örömét is. És az egész egy körforgás, ahol minden összekapcsolódik.” 

A már sokat emlegetett csütörtöki zöldségátvételeken minden megtalálható, ami a boltokban. Paradicsom, padlizsán, újkrumpli, répa, uborka, zöldbab, cukkini, vöröshagyma, leveles zöldségek, sütőtök, sőt olykor olyan különlegességek is feltűnnek, mint az indiai konyhából ismert pakcsoj vagy a hosszúkás, csillag alakú tökféle, az okra. Azzal a különbséggel, hogy itt minden teljesen tiszta, vegyszermentes, és nemcsak kívülről szép, de zamatos is. Azonban minden szezonális: csak akkor van, ha a természetes ideje szerint épp megérik. Akkor viszont van, hogy kilószámra. Érdekes módon ez az apróság szinte mindenkinek kultúrsokkot jelent az első alkalommal. Ám a közösségen belüli cserebere vagy a befőzési, tárolási tippek segítségével ehhez is hamar hozzá lehet szokni. Ezt már Csenge árulja el nekem, egy másik közösségi tag. Vagy ahogy ő nevezi magukat: zöldségrészvényes. A végtelenül tiszta kommunikáció és transzparencia miatt mondja ezt. „Ez olyan befektetés, ahol a pénzemért mindig tiszta forrásból származó, egészséges idényzöldségeket kapok. Ráadásul Zoliék mindent átláthatóan kezelnek. A pénzügyekbe éppúgy bevonnak, mint a gazdaságban történt változásokba.” És tud-e olyat említeni, kérdezem, amivel nem volt megelégedve? Előfordult már, mondja, amikor a csiga megrágta a salátát, vagy más kártevő csúfította meg a termést. De jószerével nem tud olyat, hogy valaki a közösségből ezen berzenkedett volna. Egyrészt Dezsényék mindig beleállnak, és vállalják a hibákat is. „Várják és kérik a visszajelzést, és őszinte választ is adnak” – magyarázza a hölgy, aki szerint ilyen hibák természetesek a biológiai gazdálkodásban. Hozzátartozik a részvényességhez, hogy ezzel megtanulnak együtt élni. „Tulajdonképpen az egész életemet megváltoztatta a zöldségközösség – állapítja meg tűnődve. – A földközeliséget táplálja az emberben, amit a városban hajlamosak vagyunk elfelejteni. Azt hisszük, mindent tudunk befolyásolni, irányítani. Holott nem. A természet erősebb nálunk, és olyan trükkjei vannak, amilyenekre nem vagyunk felkészülve.”

Újrateremteni a paradicsomot

Eddigi ismereteim alapján úgy véltem, a paradicsom piros színű, lédús, édeskés, kerekded vagy hosszúkás alakú zöldség. Létezik kisebb és nagyobb méretben, olykor fürtökben, máskor szemenként, külön-külön nő a tövön. Mármost Terényben a paradicsomfélék igencsak változatos alakban fordulnak elő. Nagyságukban, alakjukban is döbbenetesen sokfélék: a piros paradicsom mellett találni itt citrom-, narancssárga és zöld színűt, sőt csíkosat is. A fóliasátrak között sétálva láttam egész pici koktélparadicsomot is, de akkora ökörszívet is, mint egy dinnye. Húsz fajtát termesztenek itt, tudom meg házigazdánktól. „Ha valaki két-három típussal dolgozik, mint a konvencionális nagygazdák, akkor óriási a kockázat. Ha egy betegség tönkreteszi a termést, bukják a bevételük jelentős részét. Mi ötven zöldségfajtával foglalkozunk, ha két-három nem sikerül, ott van a többi negyvenhét” – magyarázza a kertész.

De nem az időjárás, a kártevők vagy az egyéb környezeti hatások a legnagyobb kihívás, állítja a férfi. „Az emberi tényező a kulcs. Hogy miként reagálunk a kihívásokra. Nem az a fajta a legsikeresebb, amelyik a legerősebb, hanem az, amelyik a legjobban alkalmazkodik.” Ez igaz ránk, emberekre is, vetném közbe, hogy párhuzamot vonjak, de csak megakasztanám a gondolatmenetet. „Mi itt a világot szeretnénk megváltani, mert mindenki a saját világát tudja megváltani, és ez pont elég. Annyi teendő van, és a legjobb helyen vagyunk ahhoz, hogy az életben betöltött szerepünket be tudjuk teljesíteni a közösség működtetése által.” De ez nagyon kemény meló itt, lesz ehhez társ, munkaerő, aki segít – kérdezem, visszarántva a földre a magasröptű eszmefuttatást –, hisz mindenki a városba költözik.

„Terény az univerzum központja, mert itt vagyunk, és ahol önmagunk vagyunk, az a központ. Az igazi célunk a paradicsom emberi keretek között való újjáteremtése. Az a paradicsom, ami egyszer elveszett, visszaállítható a földi keretek közé. A fizikai értelemben vett dimenzióját és az emberi kapcsolatokat is beleértve. Ez egy idilli hely, ezt mindig is tudtuk, és mostanra azt is látjuk, hogy ez az emberi kapcsolatok minőségében is megnyilvánul. Persze még nincs készen, még nem vagyunk a paradicsomban. De hisszük, hogy egyre többen lesznek, akik megértik azt az ideált, amit szeretnénk elérni, és képesek ebben a perspektívában látni a világot” – mondja mosolyogva búcsúzóul. Ahogy hazafelé tartok – vidékről a városba –, azon töprengek, én hiszek-e ebben vagy sem. Egy biztos: a hullám, amiről Judit beszélt, egy kicsit engem is megemelt.