A hónap embere - Béres Sándor

Szöveg: Csender Levente
Fotó: Kováts Gábor

Egy ember áll a 4-es út közelében. Keletre néz. Az Alföld felől a Kárpátok felé. Nincs még negyven. Nem túl magas, szemüveges, zöld nadrágban, bakancsban, bekecsét a hátizsákjára rakva. Oldalán bicska lóg, hátizsákjában lókolbász. Útra készen. Indulóban Erdélybe. Járt már lóháton Csíksomlyón, sőt Kazahsztánban is. Lovagolt háromezer kilométert. Akkor megtanulta, hogy az időnek nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani, és nem kell fölösleges holmit cipelnie magával. Élni a jelenben kell. Jelentkezett Böjte Csaba ferences szerzetes felhívására hegyi pásztornak. Gyerekkori álma, hogy juhász legyen. Elvégezte a történelem–néprajz szakot, az alföldi pásztorokból doktorál, kitanulta az ácsmesterséget és a bőrművességet. Hiába mondták a professzorai, hogy válassza el az elméletet a gyakorlattól, nem hallgatott rájuk. Ő szeretné hasznosítani, amit tanult. Összerakott már néhány juhnyájat, saját juhai is voltak, de túladott rajtuk. Csak a lovát viszi majd magával Székelyföldre.

Meséli, hogy ifjú bölcsészként unatkozott a nyáj mellett, kiment hozzá a juhász, ránézett a nyájra, és elkezdte sorolni, hogy az ott sánta, annak gyulladt a tőgye…, ha végignézed a négyszáz juhot mindennap, nem fogsz unatkozni, sőt elég se lesz egy nap. Kipróbálta. Megértette, hogy a juhászok miért beszélnek keveset. Másképp jár az agyuk, kiejtik a fölösleges információkat. A beszédük is az egyszerűség felé tart. A kommunikáció hangsúlya áttevődik az ember-állat viszonyra.

Azért megy Erdélybe, mert ott május elsejéig mindenki ott legeltet, ahol akar. Szabadság van. Lehetett volna muzeológus, de épp kitört a világjárvány, és újra kellett szerveznie az életét. Igen, a szabadság.

Ő arrafelé tart, ahonnan az emberek lassan elfogynak: fel a hegyi legelőre, fel a juhokkal oda, ahol nincs áram, nincs forgalom, nincs civilizáció, de van egy ház, egy csűr, egy tó, tizennégy hektárnyi hegyi legelő, erdő, állatok, legeltetés, az egyszerűségben megélt teljesség lehetősége. Ott, a havason máshogy jár az idő. Talán óra se kell. A nap és a hold mutatja a napszakokat, az állatok megszabják az életrendet.

Sándorra szép feladat vár. Ha már belakta a havast, Csaba testvér gyerekeivel kell megszerettetnie azt az életformát, amelyet ő is él. Legyenek a maguk urai, tanulják meg a gazdálkodást, az önellátást, tiszteljék a természetet, a hegyi legelőket. Ez az egyetlen megújuló energiaforrás Székelyföldön. Az erdőket letarolják, az soká nő újra, de a hegyi legelők minden tavasszal új sarjat hoznak, hívja föl a figyelmet Böjte Csaba.

2021 május 1-jén Sándor a székelyföldi Szencseden lovával együtt munkába állt. Egy kisebb juhnyájjal, négy kutyával és Csaba testvér áldásával. Be kell laknia a hegyi legelőt, és azt a tiszta egyszerűséget, szabadságvágyat, a természet, a hegyi legelők, erdők tiszteletét, az állatok szeretetét kell a gyakorlatra érkező gyerekeknek átadnia, ami amúgy is benne lakik. Gyerekkori álmát valósítja meg, és ott fönt közelebb van a Jóistenhez is.

Hasonló tartalmak

A világ nem olyan bonyolult

Csatlós Regina és párja tíz év pörgős budai élet után néhány esztendeje a pécselyi Hideg-hegyre, egy komfort nélküli jurtába költözött.

Otthon az időtlenségben

Gáspár János huszonegy év alatt több mint hetven vályogfalú házat épített fel. Az évezredes technológiát nem csupán alkalmazza, a mesterség alapjait tanítja is az érdeklődőknek.

Halaink apostola

A zamárdi Halas Karcsi büféje tulajdonosának, Csibrák Károlynak már-már küldetésévé vált a halfogyasztás népszerűsítése, és igyekszik megkedveltetni az édesvízi, lehetőleg magyar halakat.

Fenntartható hagyomány

„A természetes anyagoknak varázsuk van, és a kézzel készülő alkotásokba az ember belerakja a szívét-lelkét” – vallja Zsigmond Zsuzsa kéziszövő népi iparművész.

Utazni lassan

Az időt, a valódi, fizikai időt nem lehet felgyorsítani, és talán az életünk ritmusát sem lehet. Vagy ha mégis, nem nyerünk, hanem veszítünk vele.

Magadat adtad

„Gömbölyödő pocakok kosárlabdái, elsőtől hatodikig, hó hull, eső susog, szél nyargal, hőség fülled, fogy a lélegzet, vizesedik a boka, nézd, hogy forgolódik, ökle, hegyes kis könyöke, dünnyögj, dúdolj neki…” – Lackfi János írása az anyaságról.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.

Összes tiltása
Összes engedélyezése