Ima aratás előtt – A gatyás parasztemberek kezében a kaszanyelek az ég felé merednek. Ők kalapjukat levéve térdelnek, és alázatos mély hittel hálát adnak az az évi termésért, mielőtt megkezdenék az aratást. – Nem ez az egyetlen befejezetlen alkotása a mezőkövesdi születésű Laczkó Pető Mihálynak, aki bár személyesen nem ismerte Takács Istvánt, művei által olyan találkozásban volt része, amely már fiatal festőpalántaként is meghatározta az életét. 1985-ben harmadéves művészhallgatóként az örökös őt kérte fel a hagyaték gondozására. A fiatal festő mintegy belső parancsnak engedelmeskedve vágott bele az akkor kétévesre saccolt munkába, s hagyta, hogy saját műtermét városa legnagyobb festőjének szénrajzai, vázlatai és képei töltsék be. Takács István hat évtizeden átívelő pályáját, az egyházművészeti, népművészeti, néprajzi, képző- és iparművészeti különlegességeket bemutató, máig bővülő kiállítás azonban csak 2015 decemberében kapott végleges helyet és működési engedélyt szülővárosában.
Az addig tévesen minősített, feledésre ítélt életmű gondozásáért és bemutatásáért civilek kezdeményezésére vehette át Laczkó Pető Mihály a rangos kitüntetést. A díjazott Takács István életművének gondozása mellett a családjával alapított Életfa Alkotóközösségben ma is aktív, alkotó festőművész. S a főiskola műtermében elkezdett kép nemrég újra állványra került. Ideje aratni.
Szerző: Tábori Kálmán
Fotó: Erdélyi Gábor
Gyerekkoromban sokszor bolyongtam egyedül ebben a szigetvilágban, a házak ablakainak behúzott függönyei mögé odaképzeltem a lakókat, akiket mind jól ismertem, hiszen itt nőttem fel, a budapesti Százados úti művésztelepen.
Keresd a békét, és járj utána! – a tihanyi kiérdemesült perjeltől annyiszor hallottam ezt a Szent Benedek-i mondatot, hogy újabban azon kapom magam, ezt mantrázom, mint egy imát. Korzenszky Richárddal, a nemrég nyolcvanadik évébe lépő bencés szerzetessel a „megszentelt” életéről beszélgettünk.
Egy tánctanár életében erősebb cezúrát aligha lehet elképzelni, mint hogy harminchét évesen kerekesszékbe kerül – Holló Andrást az újratervezés kényszere a hivatásától nem fosztotta meg.
Az 1956. december 4-ei asszonytüntetés a forradalom és szabadságharc szimbolikus lezárása volt. Sebestyén Mária véletlenszerűen került a menet élére, a rezsim azonban nem hagyta büntetlenül szerepvállalását.
Egy képemen, amely most került elő a fiókból, decemberhez méltó, sűrű pelyhekben esik a hó. Szánkón csúszom le az emlékműdombról, apám vár a völgyben. Első önálló szánkózás, felhőtlennek tűnő gyerekkor, a történelemtől érintetlenül.
Kukorelly Endrével beszélgettünk mesterekről és tanítványokról, elfogadott és nem megengedett beszédmódokról, az esztétikai és a politikailag motivált ítéletek összeütközéséről – meg persze az új kötetéről is, az Egy belga revolverről.