A tevékeny szeretet erejével

SZÖVEG: FERENCZI-BÓNIS ORSOLYA
FOTÓ: FÖLDHÁZI ÁRPÁD

Lólé Attila börtöncursillósként elítélteknek tartott lelkigyakorlatok közreműködője, hajléktalan emberekért végez szolgálatot, mellette asztalosként dolgozik

Hajléktalanoknak, elítélteknek segít, de korábban ön is volt a másik oldalon. Hogyan lehet kilépni a mélységből?

Tizenhat éves koromban kezdődött számomra a földi pokol, a drogokban kerestem menedéket. Nem törődtem a tetteim következményeivel, amikor elvesztettem az otthonomat, a pincébe húzódtam, mert csak az érdekelt, hogy legyen egy hely, ahol be tudom magam lőni. Utcai kéregetővé váltam, többször börtönbe kerültem. Egy szabadulásomat követően felvettek egyetemre, de elkezdeni már nem tudtam, mert visszaestem. Próbáltam változtatni, de minden elhatározás után visszakúszott a kábítószer az életembe. Újabb letöltendő várt rám, amikor egy délután teljes kilátástalanságban, önmagamtól megundorodva feküdtem az aluljáróban. A Szent Egyed közösség két fiatal tagja, Anita és Bálint odahajolt hozzám. Hirtelen azt éltem át, hogy én még számíthatok valakinek. Biztatásukra bevonultam a börtönbe, és minden drogot letettem.

Mi tartotta meg, hogy ne essen vissza?

Az eleje nagyon nehéz volt. Anitától és Bálinttól kaptam egy imakártyát, amelyen az állt, hogy „Krisztusom, bízom benned”. Ebbe kapaszkodtam, és imádkoztam. Félrehúzódtam a többiektől, naplót írtam, beindult a belső, önismereti munka. A Jóisten nyitottá tette a szívemet arra, hogy felismerjem azokat az embereket, akik segítenek, és segített abban is, hogy elfogadjam a szeretetüket. Börtöncursillósok, bencés atyák, Anita és Bálint – az ő szeretetükön keresztül alakított tovább. Minden egyes nap emlékeztettem magam, hogy ígéretet tettem, és nem engedtem, hogy a kábítószer utáni vágy belegyökerezzen az elmémbe. Nem tudtam, hogy mi lesz a szabadulásom után, de azt igen, hogy a Jóisten meg fog tartani.

Merre vezetett tovább az útja?

A börtön kapujában Iván testvér várt. Pannonhalmára költöztem albérletbe. A magiszterem azt mondta, ne döntsek még a szerzetesi élet mellett, hagyjam nyitva a lehetőséget a szentségi házasság felé is. Három évig őrlődtem, hogy megtudjam, mire hívott el a Jóisten. Közben kitanultam és megszerettem az asztalosszakmát. A munkán keresztül is igyekszem értéket képviselni, cigányként így bontom le az előítéleteket. Sokáig azt hittem, a Jóisten jelöli ki számomra az utat, de rájöttem, a saját döntéseinket áldja meg. Képessé tesz a boldogságra, az emberi kapcsolatok megbecsülésére. Találkoztam egy régi barátommal, Ágival, és egymásba szerettünk. Nagyon jó érzés, hogy összetartozunk, együtt imádkozunk, hajléktalanszolgálatot végzünk.

Börtöncursillósként hogyan segít az elítélteknek?

Az első lelkigyakorlaton ahogy leültem a fiúk közé, és beszélgetni kezdtünk, éreztem, hogy a Jóisten hívott meg erre a feladatra. Engem is a tevékeny szereteten keresztül szólított meg, a neki tett ígéretemet tartom be, amikor tanúságot teszek, és vállalom önmagam. Azzal tudok hatni, amivé formálom magam – ebben rejlik a felelősségem. Mindaz a szeretetet és odaadás, amivel az elítéltekért és a hajléktalanokért szolgálhatok, engem is táplál. Szeretem az embereket, és megszerettem önmagamat is. Nagyon szeretek élni.

Hasonló tartalmak

Nyissunk méhecskehotelt!

Orbán Zoltán környezetpedagógusként arra törekszik, hogy érdekessé, élményszerűvé tegye a témáit, így például a magányos méhek, a beporzók védelmét, ami szívügye.

A legőszintébb hangszer

„Minden mélységét és magasságát megtapasztaltam, és hiszem, így tudok önazonos lenni, hiteles maradni” – tekint vissza Paár Julianna a nyolc év óta bejárt útra, amely zeneterapeutává és szülővé érlelte.

Vissza a természetbe, gyerekek!

A Gál Judit által kidolgozott rousseau-i természetelvű nevelési program szerint működő ovikban a gyerekek alapfelszereléséhez tartozik a gumicsizma, az esőkabát és a bogárnéző.

Közösségi kocsmafoglalás

„Valódi kapcsolatba kerültünk a vendégeinkkel, és megerősítés volt, hogy egyre többen jöttek” – Pentz Csaba és Manka hűvösvölgyi Kifli és Kocsmáját törzsvendégek szeretete övezi.

A hónap embere – Hámori Máté

Hámori Máté karmester következetesen és eltántoríthatatlanul hisz benne, hogy a zene mint közösségi élmény mindenki számára megérthető, átérezhető.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.

Összes tiltása
Összes engedélyezése