Az eredendő megszólítása

Szöveg: Győrffy Ákos

Az mindig kivételes pillanat, ha magyar zenész lemezét lehet jó szívvel ajánlani, ez a mostani alkalom azonban még a „szokásos” kivételes pillanatokon is túlmutat. Szoktak panaszkodni arról, mennyire nincs nemzetközileg „versenyképes” magyar zenész vagy produkció. Túl azon, hogy akik emiatt keseregnek, azok valószínűleg nincsenek tisztában a zene természetével, egyszerűen nincs is alapja a panaszkodásnak.
 

Mert az egy dolog, hogy a mai zenei dömpingben tényleg nehéz egy produkciót láthatóvá (és hallhatóvá) tenni, ettől még szép számban születnek olyan alkotások, amelyek a nemzetközi színtereken is sikereket érnek el, még ha nem is látványosakat. Persze kérdés, hogy mit értünk siker alatt a zenében, de a lényeg az, hogy az a munka, amelyről itt most szó esik, rácáfol a fanyalgásokra. Nem csupán megjelent egy jó magyar lemez, hanem olyan lemez ez, amely a világon bárhol megállja a helyét, sőt. És nem azért, mert olyan jól illeszkedik bármiféle aktuális trendbe, hanem mert öntörvényűsége és szellemisége kiemeli az áradatból.
 
Kobza Vajk első albuma még 2003-ban jelent meg Őstánc címmel, amit azóta tizenegy újabb lemez követett. S hogy miféle zenéről van szó, azt jól összefoglalja Toót-Holló Tamás: „Művészete program- művészet, s így aztán minden egyes alkotása egy meditációs program az eredendő megszólítására és előhívására.” A Kobza Vajkéhoz hasonló komolysággal, szellemi magatartással manapság egyre ritkábban találkozhatunk. A zenét olyan ösvényen járva műveli, ami egyáltalán nem „korszerű”, nem köt kompromisszumokat, és nem kacsintgat semerre, nem kíván senkinek és semminek megfelelni, hanem azt az utat járja, amit most nevezzünk a zenélés tradicionális útjának. Kobza Vajk művészete az időtlent akarja megszólítani és megidézni.

Illanás című új albumáról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni: a koncentráltságnak, a finom rétegzettségnek, az ihletett elmélyültségnek olyan keverékét hozta létre zenésztársaival együtt, amely igazi eseménnyé teszi ezt a megjelenést. Vajk fő hangszere az úd (arab lant), a tradicionális arab zene egy alapinstrumentuma. Adódna, hogy ebből valamiféle egzotikus világzeneszerűség következik, amivel lassan Dunát lehetne rekeszteni, azonban egyáltalán nem erről van szó. Kobza Vajk és zenésztársai ennél sokkal mélyebbre és magasabbra merészkednek, nem elkápráztatni és lenyűgözni akarnak, nem vásári komédiában utaznak.
 
Az Illanás című lemez bizonyítja: egy ritka, Magyarországon kevéssé ismert és használt hangszer köré építve lehetséges olyan zenét létrehozni, amely nem távoli vidékeket jelenít meg csupán, hanem a Kárpát-medence lelki-szellemi atmoszféráját is. Mert megidéződik itt Csontváry Kosztka Tivadar (Egy óriás Baalbekben) és Mikes Kelemen (Csillag hull Zágon felett), ahogy a mesés Selmecbánya levegője is (Egy éj Selmeczen). A lemezt hallgatva sokszor támadt olyan érzésem, mintha Krúdy Gyula univerzumában járnék, mintha Szindbád is felbukkanna az egyes tételekben, ahogy testetlenül bolyong az eltűnt, de közben nagyon is létező világ helyszínein, miközben tudja, hogy mindaz, amit lát és hall, fizikai valójában már nem létezik, esszenciája azonban megmaradt, mert azt nem érintheti az elmúlás. Ilyen értelemben mélyen magyar zene ez, miközben egyetemes is, mert olyasmiről szól, ami mindenhol érthető, Afrikában ugyanúgy, mint Skandináviában. Kobza Vajk lemeze a kortárs magyar zenekultúra egyik új magaslati pontja, nagyszerű lelki és szellemi utazás az időtlenség birodalmában.

Hasonló tartalmak

Gödöllői utópia – a Nemzeti Galéria kiállításáról

Magyarországon angol szociális művészetnek is nevezték a 19. század közepén kibontakozó  preraffaelita mozgalmat, amely fél  évszázaddal később
jelentős hatást gyakorolt a magyar képző-  és iparművészet fejlődésére. Ma ezt az időszakot a magyar művészet egyik aranykoraként tartjuk számon.

Mi marad a nyárból?

Régi nyarak felvételei: hogyan töltötték íróink, költőink, színészeink az év legmelegebb hónapjait? A különleges fotóválogatáson nyári élmények, ismert sorok elevenednek meg előttünk.

Pálya, labda, toll: magyar írók és a sport

Az az író, aki strandolni megy és evez és sportol, az nem lesz író – mondta egyszer Móricz Zsigmond. Az ember fizikai erejének, verseny- és küzdőszellemének csodálata mégis számos irodalmi alkotásban visszaköszön. Válogatás magyar példákból, lélekben már a tokiói olimpiára készülve.

Megmutatni a tányérunkat

Cserna-Szabó András új kötete egyszerre olvasva olyan, mint egy több napon át tartó, kedélyes baráti trakta, a gyomrot azonban egy pillanatra sem üli meg.

Lakik a hazánkban egy költő

Tóth Erzsébet Kínai legyező című verseskötete kíméletlen önelemzést végez el, nem megkerülve a közéleti kérdéseket sem.

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A sütikről bővebben az Adatkezelési tájékoztatóban olvashat. Elfogadás esetén jóváhagyja az Adatkezelési tájékoztatót, illetve a sütik használatát.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.


A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga

A Facebook segítségével nyomon követjük a kapcsolatokat a közösségi médiával.
  • _fbp

A weboldalunk fejlesztése érdekében nyomon követjük a felhasználói adatokat.
  • _ga
  • _ga_M1TCWC2EWM

Összes tiltása
Összes engedélyezése