Műhely

Az újraírt zseni

Farkas Anita

Voltaképpen különös, hogy Bolyai János életéről nemhogy jelentős irodalmi mű nem született eddig, a matematikustársadalmat kivéve lassan a közvélemény is elfeledkezik róla, vagy a legjobb esetben is összemossa a nevét a szintén matematikával foglalkozó, polihisztor édesapjával. Pedig a 19. század egyik legnagyobb zsenijét nem csupán a nemeuklideszi matematika megalkotójaként tartjuk számon, zeneelméleti munkáiban is új utakon járt. Persze a zsenik élete sosem egyszerű, és Bolyai Jánosnál is érvényesült a szokásos képlet: aki a kortársait meg meri előzni, az törvényszerűen magára marad.

Mindez Láng Zsolt tavaly nagy feltűnést keltő és sok más mellett az egyre rangosabb Libri-díjat is elnyerő regényéből ki is derül, meg nem is. A cím alapján egyszerű, kronologikus életrajznak gondolt mű már az elején alaposan meglepi az olvasót, ez a meglepődöttség pedig egyre fokozódik, ahogyan a két párhuzamosan futó történetszál kerülgeti egymást. Az egyik magáé az íróé, pontosabban az alteregó-narrátor Herr Lángé, aki féléves ösztöndíját tölti a világ egyik legnyugodtabb és leggazdagabb országában, Svájcban. A tartózkodás célja (12 683 kézzel írt cetli és feljegyzés alapján) annak a Bolyai-regénynek a megírása, amelyet már Esterházy is tervezett, de ismert okokból nem maradt ideje a megvalósítására. EP árnyéka kicsit rá is nehezedik a mi írónkra, ami halványan Bolyai János és apja folyamatos küzdelmét vetíti előre, bár Láng és a kortárs magyar irodalom nagyjainak viszonya (Krasznahorkai László személyesen is feltűnik, Nádas Pétert pedig egy fogadáson emlegetik) egyértelműen a tiszteleten alapul, és nem a gyilkos indulatokat szülő féltékenységen. A jelenben játszódó részek könnyen csúsznak, a kelet-közép-európai író szembesülése a képeslapszerű tájjal és a nyugati életstílussal, a kolostorbeli alkotóházban megismert alkotótársak bemutatása tele van jól adagolt, finom humorral és kedvesen csipkelődő iróniával.

Láng Zsolt: Bolyai. Jelenkor, 2019
Hiányérzet csak amiatt maradhat az olvasóban, hogy Herr Lángról mindeközben alig tudunk meg valamit, személyes, belső világa valószínűleg szándékosan rejtve marad, ami jelzi egyszer ennek lényegtelenségét, másszor egy ember működésének (legyen szó akár saját magunkról is, akit elvileg a legjobban ismerünk) leírhatatlanságát. Utóbbi meg is magyarázza, hogy a Bolyairól szóló részekben Láng Zsolt végül miért nem a hagyományos utat – szépen felsorolni mindent a születéstől a halálig – követi: ehelyett epizódszerű jeleneteket kiragadva egy saját maga meg- vagy újraalkotta ember képét rajzolja meg, amelyben az életrajzi tények csak ugródeszkái a szerzői fantázia szárnyalásának. A Bolyai-történet így egyszerre lesz kevesebb és több is a vártnál. Inkább szól egy sötét apa-fiú kapcsolatról („Amikor megszülettél, azt gondoltam, te fogod a régi és az új világot összekötni, te leszel a híd a sötét szakadék fölött. Még most is ebben a reményben gondolok rád. Tudom, hogy feladataid vannak, ne tedd tönkre magad…”), a meg nem értett zsenik tragédiájáról, a bármely rendszerből kilógók idegenségéről, az őrület szubjektív határairól és a mindenség megértésének agyat szétfeszítő lehetetlenségéről, mintsem arról, miért lehetünk büszkék erre a korát megelőző lángelmére.

Ettől függetlenül senkit nem beszélnék le a könyv elolvasásáról, még azokat sem, akik egyébként ódzkodnak a hasonló, „regény a regényben” jellegű posztmodern játékoktól. A három marosvásárhelyi, Láng Zsolt, a regénybeli Herr Láng és Bolyai János nem teljesen zökkenőmentes kapcsolatában van ugyan jó néhány üresjárat és szívfájdalom nélkül átlapozható oldal, modorosság viszont szerencsére alig, és a kétféle elbeszélői hang és nyelvezet konzekvens váltakozása is érdekes és egyedülálló élmény.

Névjegy:
Láng Zsolt (1958-) József Attila-díjas író. Szatmárnémetiben született, mérnöki diplomát szerzett, majd Szatmár megyei falvak iskoláiban tanított. 1990-től a Látó folyóirat szerkesztője. Marosvásárhelyen él. Főbb művei: Fuccsregény (1989), Perényi szabadulása (1993), Bestiárium Transylvaniae I–IV. (1997-2011), Berlinév (2004), Itthonév (2005), Bolyai (2019) – utóbbi regényéért elnyerte a Libri-díjat



 
További cikkek
Műhely Képre vinni a lelket

„A Szent Ferenc-i mintát már régen felfedeztem magamnak. Az egyetlen valóban hiteles keresztényi példának gondolom.” Az evangéliumi filmről és a tabusított haláltudatról beszélgettünk Buvári Tamás rendezővel, aki az 1945-ben vértanúhalált halt Bódi Mária Magdolnáról készített filmet.

Anziksz Márton Áron

Ha valami fura felvetésre egyetlen kifogástalan magyar egyházi embert kellene választanom az elmúlt évszázadokból, gondolkodás nélkül Márton Áronra voksolnék.

Hívószó Az ígéret földjén

Balla Gábor szobrász barátommal elkezdtünk népmesei ihletésű szobrokkal, egyedi játékokkal telikomponált játszótereket tervezni, aztán készíteni. Járatlan ösvényen lépkedtünk, tele volt buktatókkal, de haladtunk előre. Azóta több mint két évtized telt el, és hazánk több mint harminc helyszínén kívül Barcelonában, Varsóban, Montblanc-ban állítottunk már meseteret.

Műhely A töréspont kísértése

A modernség nem divat, nem póz, nem stílus, nem irányzat, még csak nem is világnézet, hanem kísértés. Egy szöveget az tesz modernné, hogy belengi annak a tudata és traumája, hogy nincs rend, ami egy „hagyományos”, naivan ép elbeszélés megírását szavatolná. Vagy ha van is, hát egyáltalán nem magától értetődő. Erre mutat rá Mészöly Miklós művészete.

A hely szelleme Folyamatos jelen

Sokfelé jártam már a világon, de sehol máshol nem éreztem olyan otthonosan magam, mint a Várban – mondja Kaiser Ottó. A fotóművész nyolc éve lakik feleségével az Országház utcában, és nem csak a negyed rejtett szegleteit fotózza szűnni nem akaró kíváncsisággal, néhány esztendővel ezelőtt készített portréi a városrész igazi, élő arcát is tükrözik.

Műhely Zenei körtúra a Kis-Szamos völgyében

Bonchida Kolozsvártól északkeletre, Szamosújvártól délre található, olyan úgyszintén legendás falvak szomszédságában, mint a táncházmozgalom ihletőjének tekinthető Szék és Wass Albert szülőfaluja, Válaszút.