Csak azért is gyógyító magyarok

Szerző: Szentei Anna - Fotó: Fortepan

A magyar orvosképzés két és fél évszázados történetében tudományos eredmények egymásra épülő hálózata rajzolódik ki. Bár a magyar orvosok felfedezései sok esetben megelőzték a korukat, gyakran feledésbe merültek, vagy – mint Semmelweis Ignác esetében – nem vették őket komolyan.


A hazai orvosképzés kétszázötvenedik jubileumának záróakkordjaként a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum rendezett tárlatot. Az egyetem életében a nagy társadalmi mozgásokkal párhuzamosan bekövetkező változások és az egymásra épülő tudományos felfedezések mögött álló emberek arcképei teszik igazán érdekessé e nagy ívű tablót. A gyógyítás hőseinek, elhivatott tanároknak és kutatásaikkal magánéleti tragédiába sodródó orvosoknak sora vonul fel a kiállításon, hiszen a tudomány elválaszthatatlan művelőjétől, az embertől.

A koronavírus-járvány belobbanásakor az orvosi egyetem névadójának, Semmelweis Ignácnak a portréja a Google főoldalán díszelgett. És nem a jeles évforduló kapcsán, hanem mert a tudományos fejlődés ellenére újra figyelmeztetni kellett a közvéleményt: fertőzés ellen legjobb védekezés a kézmosás.  A 19. század közepén a betegvizsgálati protokollban paradigmaváltásként bevezetett kézmosás – amelynek fontosságára Semmelweis pusztán gyakorlati és nem mikrobiológiai vizsgálatok alapján döbbent rá – valóban az egyik legfontosabb felismerése volt a hazai orvoslásnak. De nem az egyetlen: az egyetem professzorai, kutatói, tanítói mind hozzátették a magukét ahhoz, hogy a képzés nagy ívű utat járjon be, miközben a társadalmi változások, elvárások éppolyan elemi erővel követelték ki a tudományos újításokat, mint a kutatószobákban folyó elmélyült tudományos munka, a szakmai összjáték szinergiája.

Nagyszombatból Pestre
 
A magyar orvosképzés 1770-ben indulhatott el Nagyszombatban, hála Mária Teréziának, aki a magyar tudóstársadalom kérlelő folyamodványait megelégelve – és persze látva a közegészségügyi állapotokat – végül méltóztatott rányomni pecsétjét az alapító okiratra. „Az alapítás után villámgyorsan kiépült az intézményi struktúra. A nagyszombati városi kórházban azonban kevés lehetőség adódott a betegágy melletti gyógyításra, ami azonnal modern szemléletű követelményként jelent meg a képzésben. Hasonlóan csekély lehetőség volt arra, hogy a hallgatók az élettani jelenségeket boncolás közben figyeljék meg, ezért az orvosi kar hét év után a dinamikusan fejlődő Pestre költözött” – magyarázza Szabó Katalin főmuzeológus, a tárlat kurátora.

Nem sokkal később megjelent az óhaj, hogy magyarul tanulhassanak az orvostanhallgatók, Rácz Sámuel pedig papírra vetette A physiologiának rövid sommája címmel az első magyar nyelvű orvosi tankönyvet. A lassan liberalizálódó képzésbe csak bő száz évvel később kapcsolódhattak be a nők: Hugonnai Vilma volt az első magyar asszony, aki – igaz, nem itthon, hanem Svájcban – orvosi diplomát szerzett 1879-ben. Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter ellenezte, hogy itthon is elismerjék a végzettségét, mondván: felforgatná az államot, ha a nők tudományos téren egyenjogúak lennének a férfiakkal. Egy uralkodói rendelet vetett véget a hosszúra nyúlt históriának, így Hugonnai tizennyolc évvel a diplomája átvétele után, 1897-ben juthatott itthon orvosi engedélyhez. Az első hazánkban végzett orvosnőt már a forrongó, új gondolatokkal, világmegváltó eszmékkel teli 20. század első esztendejében avatták fel diplomás gyógyítónak.

Az egyetem életébe a történelem és a sarkos ideológiák jelentősen beleszóltak: számos intézményi struktúraváltás és vargabetű után az orvosi kar 1950-ben elhagyta a klerikális Pázmány Péter nevet, 1951-ben önállósodott, és szovjet mintára eltörölt olyan hagyományos külsőségeket, mint az orvosok doktori címe vagy az egyetemi díszöltözetek. Semmelweis Ignác nevét – talán a hagyományokhoz való visszatérés jeleként – 1969-ben vette fel az egyetem. 

 



 

Életmentő klórmész

A tudományos paradigmaváltás sokszor elsőre jelentéktelennek tűnő kutatási eredmények aprócska szikrájából indul. Erre példa a leginkább botanikával és a gyógyvizek elemzésével foglalatoskodó kísérleti kémikus, Kitaibel Pál felfedezése. 1795-ben a konyhasóból barnakővel és kénsavval fejlesztett klórgázt sűrű mésztejbe vezette, az így előállított klórmész pedig hófehérré varázsolta a lenszövetet. 

„Valamilyen okból azonban nem érezte e felfedezését korszakalkotónak, így nem is publikálta. Pár évvel később egy e témában kutató angol tudós, Smithson Tennant épp erre a felfedezésre jutott, amit azonnal publikált és levédetett, nyilván azonnal megsejtve a gazdasági jelentőségét” – magyarázza Szabó Katalin. Kitaibel a klórmésszel kapcsolatos kísérleteit naplójában rögzítette: hatékony fertőtlenítőszerként hozzájárult a gyermekágyi láz megfékezéséhez. Azt már Semmelweis bizonyította be, hogy e betegséget azok az orvosok okozzák, akik boncolás után átjárnak a szülészetre várandósokat vizsgálni. Az általa javasolt klórmészoldatos kézmosást az orvosok többsége nem volt hajlandó elvégezni, Semmelweis statisztikáit nem vette komolyan, holott ezekből kiderült, a nem boncoló bábák páciensei között alacsonyabb volt a halálozási arány.

„Semmelweis a boncolás nyomaként a kezén maradt rossz szagot nem tudta lemosni, ez vezette el a gyanúhoz, hogy a betegségért valamely láthatatlan kórokozó a felelős. Egyetlen anyag volt, ami a szagot eltávolította: a klórmész” – fejtegeti Szabó Katalin, Ebben az időben egyébként nemcsak a betegvizsgálatot és a boncolást, hanem a műtéteket is puszta kézzel végezték. A sebészkesztyűt Hültl Hümér vezette be a század elején, ám még a hatvanas években is akadtak olyan professzorok, akik úgy vélték, kizárólag puszta kézzel lehet megtapasztalni a boncoláskor a különböző szervek állagát, morfológiáját. 

Az igazáért makacsul kiálló Semmelweis korát nem tudta meggyőzni, hatása azonban a mai napig tart. Mindezt többek közt a róla elnevezett szkenner is bizonyítja, aminek láttán valószínűleg elégedetten csettintene; a modern kórházi gyakorlatban sok helyen használt gép egy speciális anyaggal végzett kézmosás után képes kimutatni a kézre tapadt kórokozókat. 

Áttetsző páciensek

Ugyancsak korát megelőző újító volt Balassa János sebész, „a szike Paganinije”. Plasztikai sebészeti munkáiban már a 19. század közepén használta a beteg állapotának dokumentálására a fotográfiát, ráadásul elsőként vezette be a műtéteknél – miután önmagán kipróbálta a hatását – az éternarkózist. Balassa korszerű közegészségügyi programja az 1876-os egészségügyi törvény alapja lett.

Hőgyes Endre a veszettség elleni védőoltást fejlesztette tovább, egyszerűbbé és megbízhatóbbá téve az előállítást, de vizsgálta a lépfene és a kolera kórokozóit is. És persze forradalmat hozott az orvoslásban Alexander Béla, az első hazai röntgenológus is, akinek nevéhez a 3D-s röntgenfelvétel, az úgynevezett reliefröntgen fűződik. El lehet képzelni a korabeli orvostársadalom lelkesültségét, amikor megpillantotta az első felvételeket az emberi test belsejéről, hiszen az addig csak a boncoláskor volt lehetséges. Alexander megfigyelte a csontok elhelyezkedését, sőt, művészi igényű felvételeket készített a röntgennel növényekről, tárgyakról, kisebb állatokról is.

Sajnos ekkoriban senkinek, így neki sem voltak ismeretei a sugárzás okozta káros hatásokról, így születendő gyermekéről is rendszeresen készített röntgenképeket. A magzati csontfejlődésről írt tanulmányával világhírűvé vált, ám élete legnagyobb traumája is ehhez kötődött: a gyermeke betegen látta meg a napvilágot. Ratkóczy Nándor néhány évvel később fejlesztette ki az ólomból készült, sugárzás ellen védő orvosi székét, később pedig ólomkabint is tervezett – a Ratkóczy-féle védőülés a kilencvenes években még használatban volt az orvosi egyetemen.

További cikkek
A hely szelleme A felület mélysége

Egyiküket a színek, a tisztaság, a ragyogás, másikukat a fény, a tükröződés, a térrel való játék szeretete terelte az ötvösművészet felé, melyben végül önmagukat és egymást is megtalálták. Zoltán Győző és Kovács Erzsébet több mint négy évtizede nemcsak alkotó-, hanem életre szóló társak is.

Műhely Az algoritmus esztétikája

Komoly adósságot törleszt a hazai múzeumi színtér azzal, hogy a komputerművészet úttörőjeként nemzetközi hírnevet szerző, 1947 óta Franciaországban élő és alkotó Vera Molnar életművét igyekszik beemelni a magyar képzőművészeti kánonba.

Hívószó A hónap embere – Laczkó Pető Mihály

Egy mezőkövesdi paraszt – válaszolta az idegenvezető az egri bazilikában, amikor az egyik külföldi turista ámuló tekintettel a kupola felé meredve megkérdezte, ki az a festő, aki képes ilyen nagyszerű kompozíciós érzékkel megfesteni János apostol apokalipszisét.

Hívószó A remény emberei

Minden újrakezdésben ott van az öröm és a hála. Öröm, mert képesek vagyunk újrakezdeni, és mert tanulhattunk a mögöttünk hagyott időszakból. Hála, mert felismertük, hogy a megszerzett tapasztalatok birtokában miként tudunk szebbet teremteni.

Műhely Az elsüllyedt Kelet magyar szemmel

Egy békebeli magyar világutazó, az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészetének sorhajóorvosa néhány év leforgása alatt olyan fotográfiai életművet hozott létre, amelynek jelentőségét csak most kezdi igazán felismerni a nagyközönség és a szakma.

Hívószó Ostromolni a lehetetlent

A Szépművészeti Múzeum a dübörgő koronavírus-járvány közepette sem a látogatószám csökkenésen kesereg, hanem a jövőben esedékes tárlatait szervezi, méghozzá a nemzetközi műtárgykölcsönzések legvágyottabb szereplőjét, Hieronymus Bosch képeit igyekeznek megszerezni.