Indaszerű játékosság

Győrffy Ákos

Kodály Zoltán írta egy 1944-ben megjelent tanulmányában, hogy „a zene lelki táplálék és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele: lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be”. Mondanom sem kell, hogy mennyire igaza volt és van ma is. A zene fontosságáról, életünkben betöltött központi szerepéről könyvtárnyi irodalom értekezik, ennek ellenére egyre inkább a modern, zaklatott életvitel peremvidékeire sodródik. Pedig nem volt ez mindig így, sőt. A zene évezredeken keresztül valóban a társadalom, a nemzetség, a törzs életének centrumában állt. Születéskor, halálkor, esküvőkor, szomorúságban, örömben mindig zene szólt. Az élet meghatározó állomásainak megvoltak a külön dalai, ahogy a különféle vidékeknek is megvoltak a maguk karakteresen különböző zenéi.

Dalinda: Átjárók. Fonó Records, 2020
No de nem szeretnék itt önjelölt zenetörténészként okoskodni, mindez csak azért jutott eszembe, mert a Dalinda nevű énektrió Átjárók című lemezét a maga felszabadult tisztaságával, erejével és lendületével gyógyszerként kellene felírni minden magyar háztartás számára. Gyógyszerként, gyógyírként, valamint annak ékes bizonyítékaként, hogy a magyar népzene, magyar népdal igenis alkalmas arra, hogy életünket visszabillentse a normális, eredendően természetes kerékvágásba. A három énekesnő, Nádasdy Fanni, Paár Julianna és Tímár Sára valami olyasmit valósított meg ezen a lemezen, ami a szó szoros értelmében a párját ritkítja. Pedig nem csinálnak semmi különöset, csak énekelnek, mondhatnánk. Hát igen, énekelnek. De hogyan és mit? A Dalinda a capella zenekar, azaz az énekhangon kívül nem használ semmilyen hangszert, illetve ritkán megszólalnak ütőhangszerek mögöttük, de azok is csak még inkább hangsúlyozzák az énekhangokat. Csak énekelnek, írtam az előbb, de ez olyan éneklés, amely – hangozzék bármilyen közhelyesen – a teljes szabadság jegyében áll. A magyar népdalkincs elképesztő gazdagsága lefedi az ember teljes lelki életét. Nincs olyan lelkiállapot, amelyet a népdalok ne lennének képesek kifejezni. Az Átjárók című lemez bizonyos értelmezésben egy ilyen lelki keresztmetszet. Vannak itt önfeledt, vidám dalok, ahogy keservesek és szomorúak is. Vannak kamaszlányosan „csicsergő” és évődő darabok, ahogy vannak olyanok is, amelyek az érett, sokat látott és tapasztalt női lélek legmélyéből szólnak.
A Dalinda tagjai nem ma kezdték a szakmát. Tímár Sárának korábban jelent már meg szólólemeze, Paár Julianna többek között a Tárkány Művek nevű, kiváló zenekarban is énekelt, Nádasdy Fanni pedig a Korinda zenekarban mutatta meg, milyen remek énekesnő. A trió első lemeze (akkor még Fanni helyén Orbán Johannával) 2018-ban jelent meg Dalinda címmel, és már az is jelentős visszhangot váltott ki. Nem véletlenül. A debütáló lemez (és persze az új album) egyik legnagyobb erénye, hogy képes a célközönségen túl is hatni, azaz nem csak a népzene iránt elkötelezett, viszonylag szűk hallgatóságot szólítja meg. Ilyen jellegű lemezek esetében ez viszonylag ritka jelenség. A Dalindának azért sikerülhetett átugrania a szokásos ingerküszöbön, mert a népdalt, a népzenét nem egyfajta „skanzenként” kezeli, nem így viszonyul hozzá, hanem nagyon is élő és lélegző jelenségként. A három énekesnő bölcsen és finoman ráérzett arra, hogy a magyar népdal időtlen, nincs korhoz és merev szabályokhoz kötve, hanem mindig és mindenhol képes működni, ha megfelelő érzékenységgel közelítünk hozzá. Semmi meglepő nincs abban, hogy a Dalinda az idei Womex – az egyik legjelentősebb világzenei fesztivál – magyar résztvevője volt, a magam részéről csak üdvözölni tudom, hogy a szervezők ráéreztek arra, miért időszerű és miért igazi hungarikum a trió zenei világa.

Már maga a név is abszolút telitalálat. Kevés olyan együttest tudnék hirtelen említeni, ahol a név és a zene ilyen tökéletesen fedi egymást. A név az „indaszerű játékosságra” utal – ahogy ők maguk is leírják a zenekar honlapján –, valamint arra, hogy egy folyamatosan alakuló, változó, folyton mozgásban lévő zenéről van szó. A Dalinda világa organikus világ, mintha magából a természetből sarjadt volna ki.

Elementáris, játékos, egyszerre könnyed és fajsúlyos lemez az Átjárók, három csillogóan tehetséges énekesnő tökéletes munkája.
További cikkek
Anziksz Asszonygyász ötvenhatban

Az 1956. december 4-ei asszonytüntetés a forradalom és szabadságharc szimbolikus lezárása volt. Sebestyén Mária véletlenszerűen került a menet élére, a rezsim azonban nem hagyta büntetlenül szerepvállalását.

Műhely A Boldogasszony tája

Szabados György zenéjéhez újra és újra visszatérek. A 2011-ben elhunyt zeneszerző, zongorista – és nem utolsósorban kiváló esszéíró – Szabados a huszadik századi magyar és egyetemes zenetörténet kimagasló alakja volt. Egyfajta áldásnak érzem, hogy jó ideig a közelében élhettem.

Hívószó Abban kell élnünk, ami most van

Az igazi pedagógus több, mint a tananyag átadója, ha valamit akkor ezt a karantén időszak biztosan bebizonyította. Varaga Péterrel a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium irodalom szakos tanárával beszélgetünk.

Műhely Életed könyve

Háy János irigylésre méltóan nagy munkakedvű író. Nem A cégvezető az idei első kötete: a „karanténvírus” idején készült Ne haragudj, véletlen volt – Szükségnapló már a nyár elején megjelent, ezt követte ősszel a most tárgyalt regény, és már előkészületben van a sorban harmadik mű is. 

Hívószó Több jót, mint rosszat!

Hogy minden magyarul gondolkodó ember Péter bátyója lehetek, a velem született derűnek köszönhetem. És annak, hogy negyvenéves koromban, a második fiunk halála után úgy döntöttem, innentől érett felnőtt leszek, aki a keresztjét úgy viszi, hogy közben ne vegye el másnak a kedvét a kereszthordozástól – mondja Levente Péter színész, rendező, tanár, önképző társaslény.

Műhely A Hadik arany igája

Mintha személyében maga Kaiser úr tért volna vissza száz évvel ezelőttről, hogy az újranyitott Hadikban biztosan rendben menjenek a dolgok. Bosznai Tibor, a kávéház ügyvezetője úgy anekdotázik a nyugatos szerzőkről, mintha azok épp most léptek volna ki a kávéházból, a mai törzsvendégekről pedig úgy beszél, mint korunk legendáiról.